Amikor Kevin Eastman és Peter Laird papírra vetették az első Tini Nindzsa Teknőcök képregényüket, valószínűleg meg sem fordult a fejükben, hogy egy sok milliárd dolláros franchise-t indítanak útnak, amihez játékfigurák, videojátékok, továbbá filmek és rajzfilmek fognak tartozni. A mozivásznakra viszont szinte mindig csak élőszereplős formában jutottak el a teknőcök, így éppen ideje volt már egy újabb animációs feldolgozásnak. Az előzetes információk biztatóak voltak a projektről: a rendező, Jeff Rowe korábban olyan sikeres sorozatokon és filmeken dolgozott, mint a Gravity Falls és A Mitchellék a gépek ellen, a forgatókönyvíró és producer Seth Rogen pedig bevallottan óriási rajongója a Tini Nindzsa Teknőcöknek. De vajon ennyi elég lesz-e ahhoz, hogy a Mutáns káosz a nézők szívébe is belopja magát?

Leonardo, Raffaello, Donatello és Michelangelo tizenötéves mutáns teknőcök, akiken már igencsak mutatkoznak a tinédzserkor jelei: egyre gyakrabban nem fogadnak szót a nevelőapjuknak, a patkány Szecska mesternek, és a csatorna helyett egyre több időt akarnak tölteni a felszínen, New Yorkban. De amikor az egyik utcai portyájuk során keresztezi az útjukat egy gimnazista lány, April O’Neil, meglátják benne a lehetőséget, ami megnyithatja előttük a kaput az emberek világába. April ugyanis újságírónak készül, és hosszú ideje nyomoz egy hírhedt bűnöző után, akit csak Szuperlégyként emlegetnek. A teknőcök azt a tervet eszelik ki, hogy ha elkapják Szuperlegyet, akkor biztosan népszerűek lesznek, és végre maguk mögött hagyhatják a föld alatti életet. Ám még nem is sejtik, hogy milyen ördögi tervre készül Szuperlégy, és hogy több közös vonás van bennük, mint ahogy azt első ránézésre gondolnák.

Ami rögtön szembe tűnhet a Mutáns káosz kapcsán, az az animáció stílusa. A Pókverzum-filmek nyomdokain haladva a készítők itt is a 3D-s és 2D-s technikák vegyítésével alkották meg az egyedi látványvilágot. Szerencsére nem csak szolgai módon másoltak, hanem újítani is tudtak: míg a Pókverzum egy életre kelt képregény benyomását kelti, addig a Mutáns káosz sokkal inkább emlékeztet kiszínezett gyerekrajzokra, sokszor még a ceruzák vonásai is jól láthatóak. Ebből fakadóan a karakterek dizájnja is aszimmetrikusak, karikatúra-szerűek, ami elsőre riasztó lehet, de nekem hamar elnyerte a tetszésemet ez az egyedi megközelítés. A hátterek ábrázolása részletgazdag, az akciójelenetek pedig pazarul koreografáltak.

Kár, hogy a szereplők kidolgozása már nem kapott ennyi figyelmet. A legnagyobb problémának azt látom, hogy a teknőcöket alig lehet megkülönböztetni egymástól: Leo az önjelölt vezér, Raph dühkezelési gondokkal küzd, Donny barátokat szeretne, Mikey pedig csak szórakozni akar. Nagyjából ennyiben ki is merülnek a különbségek a testvérek között, és a helyzeten az sem segít, hogy szinte ugyanolyan stílusban beszélnek (lehet, hogy ez csak a magyar szinkron, és a felnőttek által elképzelt tinédzser szleng hibája). De a többi karakter sem éppen olyan, amilyennek a korábbi adaptációkból megismerhettük. April még nem egy talpraesett riporter, Szecska mester pedig még nem az a bölcs tanító, akire a teknőcöknek szüksége lenne. A főgonoszok pedig egyenesen felejthetőek, legyen szó akár Szuperlégyről, vagy a gonosz cégvezetőről, Cynthia Utromról.

Pedig a történetben ott lett volna a lehetőség, hogy jobban kibontsák a karaktereket és a közöttük lévő viszonyt. Olyan fontos témákat érint a film, mint a túlságosan is védelmező szülő és a gyerekeik közötti kapcsolat, az előítéletekből táplálkozó elutasítás és a kirekesztettség a társadalomból. Amit pedig végképp nem tudtam hová tenni, az Trent Reznor és Atticus Ross filmzenéje. Sokszor az volt az érzésem a film nézése közben, hogy egy teljesen más filmhez írt soundtracket kevertek a kép alá, annyira nem illett oda.

Mindezeket leszámítva viszont összességében jól szórakoztam a Mutáns káoszon. Az akciók látványosak, a poénok az esetek többségében működnek, és a stáblista közbeni jelenet egyértelműen arra utal, hogy a Paramount és a Nickelodeon hosszú távra tervez a Tini Nindzsa Teknőcökkel, szóval lesz még lehetőség kiköszörülni a csorbákat. Ettől függetlenül is én személy szerint tudok örülni minden olyan animációs filmnek, ami valamilyen módon tud szakítani az unalomig ismert konvenciókkal, és valami egyedit tud felmutatni.