Általánosan elterjedt nézet, hogy az animékből és mangákból nem, vagy csak nagyon ritkán lehet jó élőszereplős adaptációt csinálni. Ennek ellenére Hollywood kitartóan próbálkozik vele, dacára a folyamatos kudarcoknak. Ebből a szempontból az egyik fő „bűnös” a Netflix, akik a se íze, se bűze Death Note és a kritikán aluli Cowboy Bebop bukása ellenére rendületlenül szerzik meg egyre több mű megfilmesítési jogait. Így hát érthető volt az aggodalom, amikor a streaming-óriás bejelentette, hogy sorozatot készít minden idők legsikeresebb mangájából, a One Piece-ből. Aztán jött a hír, hogy az eredeti képregény alkotója, Oda Eiichiro is aktívan részt vesz a projektben. Vajon mindez elég volt ahhoz, hogy megtörjön az átok, és végre kapjunk egy jó manga feldolgozást?

Vagyon, hírnév, hatalom: a valaha élt legnagyobb kalóz, a kalózkirály Gold Roger megszerzett mindent, amit a világ halandó embernek adhat. Azonban a végzet idővel őt is utolérte, amikor a Világkormány foglyul ejtette és kivégeztette. Ám mielőtt a hóhérok lesújtottak volna, kihívást intézett minden emberhez: a világ legértékesebb kincsét, a One Piece-t elrejtette valahol a Grand Line-nak nevezett hatalmas tengeren, és azé lesz, aki megtalálja. A gazdagság ígéretétől megrészegülve tömegek szálltak hajóra, és ezzel elkezdődött a kalózkodás aranykora.

Még huszonkét évvel később is rengetegen vágnak neki a veszélyes tengeri utazásnak, hogy megtalálják a One Piece-t. Köztük van az ifjú Monkey D. Luffy, akinek gyermekkora óta az az álma, hogy ő legyen a következő kalózkirály. Szerencséjére a nagy ambíció mellett egy különleges képességgel is rendelkezik: Luffy ugyanis gyerekként megevett egy mitikus erővel bíró ördöggyümölcsöt, és azóta úgy nyúlik a teste, akár a gumi. De még a legelszántabb kapitány sem ér önmagában semmit, ezért társakat kell találnia. Így csatlakozik hozzá Roronoa Zoro, a félelmetes erejű kardforgató, Nami, a talpraesett navigátor, Usopp, a nem túl bátor, de annál találékonyabb mesterlövész, és Sanji, a pusztító rúgásairól híres szakács.

Bár idehaza nem igazán ismert a One Piece, a világ más részein óriási rajongótábort tudhat magáénak mind a manga, mind az abból készült anime. És nem véletlenül: Oda Eiichiro egy hatalmas, az utolsó részletekig kidolgozott világot teremtett számtalan emlékezetes karakterrel, és 1997-es indulása óta olvasók millióit ejti rabul hétről hétre. Az anime és a manga médiumára gyakorolt hatását pedig szinte csak a Dragon Ball-lal lehet egy lapon említeni, ezért minden szempontból gigászi feladatot vállal magára az, aki át akarja ültetni ezt a történetet egy másik médiumra. Egyszerre kell megfelelni a rajongók magas elvárásainak, ugyanakkor azok számára is követhetőnek kell lennie a sorozatnak, akik soha egyetlen fejezetet sem olvastak a mangából, vagy egyetlen epizódot sem láttak az animéből.

Bármilyen hihetetlenül is hangzik, de úgy néz ki, hogy a showrunnerek, Matt Owens és Steven Maeda többé-kevésbé sikeresen vették az akadályt. Az első évad nagyjából a manga első 100 fejezetét dolgozza fel, így értelemszerűen változtatni kellett a cselekmény bizonyos részein, hogy beleférjenek nyolc epizódba. Egyes karakterek kimaradtak a sorozatból, másoknak, például Arlongnak és Buggynak nagyobb szerep jutott, megint mások, mint például Garp altengernagy pedig jóval hamarabb színre lépnek, mint a mangában. De mivel minden kreatív döntést kizárólag Oda áldásával hoztak meg, így ezek a változtatások organikusnak hatnak. Néhány tipikusan „mangás” elemből is visszavettek, mint amilyenek a szereplők szélsőséges érzelmi reakciói, vagy amikor egy különleges támadás nevét kimondják (ezzel többször viccelődnek is a sorozatban).

Amiben igazán kiemelkedik a sorozat, az a látványvilág. Az egyes helyszínek a kikötővárosoktól kezdve a hatalmas hajókig a legapróbb részletig pontosan olyanok, mintha egyenesen a képregény lapjairól emelték volna át őket. Ugyanez elmondható a szereplők jelmezeiről és kellékeiről, bár némelyik kosztüm kissé „olcsó” hatást kelt, mintha csak egy cosplay-t adtak volna a színészre. A harcjelenetek is kellően látványosak és jól koreografáltak, ugyanakkor ahol több CGI-t használtak, ott azért kilóg a gumiláb. A manga egyik erősségének számító humort sem sikerült minden esetben átültetni az élőszereplős verzióba, amiért igazán kár, ugyanakkor érthető, hiszen rajzolt figurákkal könnyebb komikus hatást elérni, mint hús-vér emberekkel.

A castingot viszont egyáltalán nem érheti panasz: a színészek jó érzékkel lettek kiválasztva a szerepükre, és hűen visszaadják a mangabeli karakterüket. Különösen igaz ez a Szalmakalapos Kalózokra, és közülük is a Luffyt játszó Iñaki Godoy-ra, aki pontosan ugyanazzal a végtelennek tűnő energiával rendelkezik, mint amilyennek Oda megálmodta a főhősét. Muszáj még megemlítenem a soundtracket is, ami igazán vérpezsdítőre és kalandra csábítóra sikerült, ráadásul dallamaiban még az anime zenéit is megidézi.

Nem hittem volna, hogy pont a Netflix fogja megtörni az anime és manga adaptációkat sújtó átkot, de hát innen szép nyerni. Itt a bizonyíték, hogy igenis lehet egy, az eredeti műhöz méltó feldolgozást készíteni, csak kellő mennyiségű pénz, odafigyelés, és persze az alapanyag iránti tisztelet szükséges hozzá. Remélhetőleg megtalálja a közönségét a One Piece, hogy Luffy és társainak kalandjai folytatódhassanak. De ha nem, akkor talán már abból a szempontból is megérte elkészíteni a sorozatot, hogy egy még szélesebb közönség ismerje meg Oda Eiichiro nagyívű történetét és az általa teremtett egyedülálló világot.

A sorozat megtekinthető a Netflixen.