Nos miután a Könyvfesztivál keretein belül az Agave kiadó és a PesText jóvoltából lehetőségünk adódott arra, hogy interjút készíthessünk Nicholas Binge külföldi szerzővel, aki a Felemelkedés című regényt is írta, amiről egyébként korábban mi is cikkeztünk már, így éltünk a lehetőséggel és egy rövid ideig mi is, vagyis hát konkrétan jómagam kérdezhettem a szerzőt bizonyos dolgokról. Ugyan maga az interjú angol nyelven volt, aminek a hangfelvételét megtalálhatjátok a Spotify és a Youtube csatornánkon is. A link a cikkben mellékelve is van. Viszont, aki esetleg nem tud olyan szinten angolul vagy csak szimplán érdekli az lentebb megtalálhatja az interjú magyar nyelvű változatát is írásos formában.

Megjegyzés:

Sajnos a fordítás során bizonyos dolgokat át kellett fogalmaznom, hogy érthetőbb legyen. Emiatt pedig előfordulhatnak bizonyos eltérések az írott változat és a hangfelvétel között. Azonban amennyire lehetett igyekeztem megőrizni Binge eredeti mondanivalóját.

Van bármi olyan kérdés amit nem szeretsz, amikor mások felteszik? Mármint így az interjúk során, a könyveiddel kapcsolatban.

Nos nem igazán. Nyugodtan kérdezhettek bármit. Általában a legtöbb író azt nem szereti, ha azt kérdezik tőle, hogy honnan jött az ötlet az adott könyvéhez, mert a válasz erre a legtöbbször az, hogy fogalma sincs. Csak úgy kipattan a fejéből. Ezentúl kérdezz csak, amit szeretnél.

Rendben, akkor először is kérlek mesélj egy kicsit magadról. Mármint az olvasóink, hallgatóink szeretnének egy kicsit többet megtudni Nicholas Binge-ről, mint emberről és mint íróról.

Mint író jelenleg Edinburghban élek, már nagyjából három éve. Előtte pedig több különböző országban is laktam világszerte, éltem Szingapúrban, Svájcban, Hong Kongban és Angliában is egy kis ideig. Imádok utazni és szeretnék annyi helyre eljutni amennyire csak tudok. Ez egyfajta szenvedély nálam. Azonban jelenleg Edinburgban élek a családommal, a feleségemmel és a két gyermekemmel. Elsősorban írok, de ezenfelül tanítok az egyik Edinburgh-i egyetemen is, kreatív írást hetente pár nap. Nagyon élvezem ezt csinálni, különböző országokban már nagyjából tíz éve vagyok az oktatásban. Nagyon szeretem az életemnek azt a részét is, mert úgy érzem én is legalább annyit tanulok a diákjaimtól, mint ők tőlem. És ezt csodálatosnak tartom, mert mindig is szerettem az írást. Nem érzem úgy, hogy valaha is abba tudnám hagyni, mert nagyon szórakoztató. Ez lennék így nagyjából én. 

Ezt megtudom érteni. Melyik volt a legérdekesebb hely ahol jártál, illetve hány helyen voltál eddig összesen? Már ha meg tudod mondani?

Uh, hát ezt nem tudom pontosan. Szerintem több, mint ötven így világszerte.

Bocsánat, hogy közbevágok, de volt olyan hely ahová többször is visszamentél? Mármint hogy több helyet is megnézz azon a helyen?

Igen. Például öt évig éltem Hong Kong-ban. Amiben az az egyik legcsodálatosabb dolog, azonkívül hogy tele van nagyszerű emberekkel és csodás kultúrával az az, hogy éppen délkelet és kelet Ázsia közepén van, ami lehetővé tette számomra és a feleségem számára, hogy széles körben bejárjuk azt a környéket. Például ahol többször is voltam az a Fülöp-szigetek, mert szeretem azt a természetes közeget és környezetet. Nagyon szép ország, emellett nagyon szeretek búvárkodni is és ott ennek a semmi közepén is hódolhatok. Ez valami olyan, amit nagyon szeretek csinálni. Ezenfelül nem is tudom. Az a hely, ami még talán kiemelkedő volt nálam az Új-Zéland, ami egy káprázatos ország. Teljesen magával ragadó és talán a legcsodálatosabb dolgokat is ott láttam. Amit még talán kiemelnék az Kambodzsa, a sok régi szögletes templomával, amik nagyon érdekesek és szépek is egyben. Igazából bármilyen helyet szeretek, aminek sokoldalú kultúrája vagy valamilyen érdekes természeti adottsága van. Mindig is vonzottak azok az országok, amiknek van valamilyen érdekes természeti képződménye, például hegyek vagy vulkánok vagy valamilyen vízalatti képződmény. Úgy gondolom az élet túl rövid, szóval szeretnék minél több ilyen dolgot látni.

Honnan jött a Felemelkedésnek az alapötlete? Mi ihletett arra, hogy megírd? Esetleg régebb óta tervben volt már?

Igazából nehéz kijelölni egy konkrét kezdőpontot. Van jó pár filozófiai és intellektuális kérdés, amik a fejemben motoszkálnak egy ideig és végül csak találok valami olyan narratívát és kontextust, amiben végül valahogy összeáll az egész. Emellett sokat filozofálok és olvasok a szabadság filozófiájáról, az egó és szerénység filozófiájáról, a fejlődésről, a traumákról, az öntudatosságról és minden ehhez kapcsolódó dologról illetve, hogy mit is jelent embernek lenni és emberi öntudattal rendelkezni. Legalábbis egy darabig. Aztán ezek után kétféle módon álltak össze, amiből az egyik nyilvánvalóan a Hegy, ami a könyv központi narratíváját teszi ki. A hegyek ugyanis érdekes dolgok, mivel én is láttam néhány igazán csodásat az utazásaim során. És mindet nagyon izgalmasnak és csodásnak találtam, amelyek olyan kihívások elé képesek állítani, amik túlmutatnak rajtunk és megmutathatják azt, hogy mit jelent embernek lenni. Minél többet néztem őket és gondolkodtam a hegyeken, arra jöttem rá, hogy milyen sok kulturális és vallásos jelentésük van az emberiség történelmében. Ugyanis ha megnézzük azt, hogy az emberiség miként akarta definiálni a saját helyét és a létezésének az értelmét a világban, főként a vallásos és kulturális jellegű történeteken keresztül, akkor függetlenül attól, hogy hol vagyunk a világon, gondolok itt a kelet-ázsiai vallásokra, a klasszikus görög és római mítoszokra, a keresztény szokásokra, mindegyikben vannak nagy hegyek. Mármint ezekben van egy nagy hegy, ami egyfajta központi beszédtéma és ez annyira lenyűgöző számomra, hogy van valami ennyire egyetemes dolog az emberi létezésben, ami valamiért a hegyek és az általuk képviselt misztikum irányába vonz bennünket.

Szóval azt tudtam, hogy akarok majd egy könyvet írni egy igazán nagy hegyről és másik kezdőpont, ami mindig foglalkoztat, amikor egy regényt írok, hogy megértsem azt, hogy milyen nézőpontból érdemes megírni azt a könyvet. Amikor a Felemelkedést elkezdtem írni, akkor teljesen tudatosan arra törekedtem, hogy ez egyfajta szerelmes levél legyen azokhoz a könyvekhez, amiken szerettem felnőni. Amik inspiráltak, amiket élveztem, amik segítettek azzá a személlyé válni, aki most vagyok. És nagyon sok olyan könyv, amit szerettem azok a gótikus irodalom klasszikusai. Olyanok, mint a Drakula, a Frankenstein és az egyik központi elem, amit azokban a könyvekben is használnak az a régi vágású levélírás és hogy olyan leveleket találnak, amik mindenféle őrült történetekről szólnak. Így miután eldöntöttem, hogy valami ilyesmit szeretnék csinálni, úgy határoztam, hogy ez egyfajta omázsa legyen ennek a műfajnak és ennek a narratív formának. Majd ehhez hozzájött még a hegy is, így ezek után az egész összeállt valahogy, hogy úgy fogalmazzak. Szóval ez a volt a két kiindulási pont.

Mennyi ideig tartott megírni ezt a könyvet?

A Felemelkedést úgy nagyjából azt mondanám, hogy olyan egy éven keresztül írtam, elejétől a végéig. Azután  hogy leírtam az első szavak a végső kézirat változat szerkesztéséig és amíg elküldtem az ügynökömnek. Igen, nagyjából egy évig írok egy könyvet.

A könyvnek van egy elég szembetűnő vallásos vonala is. Van ennek esetleg bármilyen személyes vonzata? Illetve milyen szerepet játszik az életedben a vallás?

Ez egy érdekes kérdés. Jelen pillanatban azt mondanám, hogy semmilyent, mivel ateista vagyok, így nem kötelezem el magam egyik valláshoz sem. Nem vagyok hívő. Azonban korábban ez kissé fura volt, mert az anyám katolikus, így vasárnaponként templomba jártunk,és még elküldött vasárnapi iskolába is. De ez csak az anyai részről volt így. Mindeközben apám olyan könyveket vett nekem, mint például Richard Dawkinstól (brit származású természettudós és scifi író). Szóval kicsit olyan, mintha a lelkemért harcoltak volna. Tehát mindig volt körülöttem egyfajta ilyen feszültség a tudományos és a vallásos szemléletmód között. Azonban úgy tartom, hogy ateista vagyok. Ám ez nem jelenti azt, hogy ne érdekelne a vallás, vagy hogy szükségtelennek tartanám. Azt hiszem a vallás alapvetően ugyanaz, amit a tudományos módszer is akar, vagyis megpróbál magyarázatot adni arra, hogy hol van a helyünk a világegyetemben. És úgy hiszem a vallásos és a kulturális történet mesélés különböző módjai alapvetően azt szolgálják, hogy megértsük kik vagyunk mi emberek és hogy milyen történeteket mesélünk. Szerintem ha valaki csak pusztán egyfajta tudományos szűrőn keresztül nézi a világot, akkor az szerintem valami olyan alapvető dolgot hagy ki, ami emberivé tesz minket, mivel nem vagyunk tisztán logikusak és tudományosak. Hanem természetünknél fogva történetmesélők vagyunk és természetes igényünk van a történetekre. Ha valaki meg akarja érteni, hogy milyen embernek lenni, akkor annak látnia kell, hogy milyen történeteket mesélünk egymásnak és ez a legtöbb esetben a vallásnál kezdődik.

Igen valóban. A könyved szerkezeti felépítése elég különleges és mi mint olvasók, még nem nagyon láttunk ilyet. Szóval ez egy tudatos dolog volt a részedről, hogy ilyen legyen a könyved, vagy egyszerűen csak az írás során így alakult a dolog?

Ahogy azt már korábban is említettem mindig is szándékomban állt valami olyasmit írni, ami ilyen levélszerű formába van öntve. Emellett pedig szerettem, vagyis akartam írni egy olyan könyvet, ami helyenként felkavarónak, ijesztőnek és némileg rémisztőnek hat. Úgy hiszem ha valamit egy személyes nézőponton keresztül, egy levélen keresztül látunk az eléggé nyomasztó tud lenni. Emellett van valami olyan a talált leveles narratívákban, ami kissé hasonló a found footage (talált) horrorfilmek műfajához. Gondolok itt a The Blair Witch Project filmre, vagy bármi olyasmire, amikor találsz valamit és elkezded felfedezni azokon a talált dolgokon keresztül. De ugyanakkor amire mindig gondolok, amikor írok és ez minden írásomban jelen van, az a kapcsolat a fikció és a való világ között. Mindig is akartam írni egy olyan könyvet, ami akár meg is történhetett, még ha az nevetséges és elrugaszkodott is az eseményeit illetően. Hogy kissé úgy érződjön mintha az egy párhuzamos világban tényleg megtörtént volna. Úgy gondolom, hogy ez a keretes elbeszélési mód, illetve az elő és az utószó amit a könyvbéli főszereplő testvére tesz hozzá a végén, segítenek ebben, hogy mindez egy érdekes olvasási élmény legyen. Valami olyasmi, amit élvezettel írtam.

Amikor utánanézek annak, hogy miket írnak rólad és a könyveidről, mindig előkerül Lovecraft neve. Persze egyértelműen van némi hasonlóság. Hogyan állsz Lovecrafttal? Olvastál tőle korábban?

Ó igen, természetesen olvastam Lovecraftot régebben. Viszont érdekes, hogy a hasonlóságok ennyire feltűnőek, mivel ez nem egy tudatos dolog volt amikor elkezdtem írni a könyvet. Ez valahogy mindig előkerül, amikor valamilyen kozmikus horrorszerűségről van szó, amikor olyannal találkozunk, ami számunkra felfoghatatlan és megmagyarázhatatlan. Szerintem ez az amiről Lovecraft annyira híres. Ha bárki valamilyen kozmikus horrort ír, azt nem tudod úgy csinálni, hogy Lovecraft ne legyen ott. Ő túlságosan jelentős alakja ennek a műfajnak, olyan mintha Lovecraft egy elefántként ott lenne mellettem és nézné ahogy írok. Így döntened kell, hogy vagy figyelmen kívül hagyod és a magad módján csinálod, vagy pedig hagyod hogy a folyamat részese legyen és van is pár szándékos utalás is a könyvben Lovecraftra. Ez valahol egy szándékos utalás, hogy igen én elfogadom Lovecraft jelenlétét és amit csinálok az kissé hasonlít az ő stílusához. Ez egyben egyfajta easter egg is azok számára, aki szeretik azokat a történeteket. De ugyanakkor mégis hozzáadom a magam stílusát és a könyv nem olyan irányba tart, ahová azt ő vinné.

Idehaza sokszor halljuk, hogy nyugaton szinte már kötelező vagy legalábbis arra kötelezik a szerzőket, hogy legyen valamilyen LMBTQ karakter a műveikben. Hogy minden könyvbe vagy filmbe kell egy meleg, indián vagy ázsiai karakter. Kellett-e kiadói vagy szerkesztői vagy bárki kérésére megváltoztatnod valamelyik karaktered rasszát vagy szexualitását? Találkoztál esetleg ilyesfajta hozzáállással az írói munkád során?

Így konkrétan még soha nem mondták nekem azt, hogy változtassak bármit is valamelyik karakteremen, ami nem illett volna oda a sztoriba. Úgy érzem van egyfajta természetes változatosság az általam használt karakterek között. Végülis ez egy olyan könyv, amiben több tudós gyűlik össze a világ minden pontjáról. Van egy orosz tudós, ott van Thomas Fung, aki bár brit, mégis ázsiai etnikumú. Van köztük férfi is és nő is, talán még meleg is, bár ezt a részét nem igazán firtattam, mivel a szexualitás nem igazán tartozik a regény témái közé. Igazából nem erőltettem azt hogy mindenki változatos legyen, azonban úgy gondolom, hogy jó dolog, hogy a könyvben változatosak a karakterek. Megértem ha valaki olyan könyveket ír, amiben csak fehér heteró férfiak és nők vannak. Viszont ez nem reprezentálja a változatosságot. Mármint hányszor fordul elő, hogy belépsz valahová és csak ilyen emberekkel találkozol? Igen, úgy érzem a változatosság minden könyvemben jelen kell, hogy legyen. Azonban még soha senkivel nem beszéltem, aki konkrétan azt mondta, hogy a kvóta karaktert bele kell írnod, hogy a szereplőid sokkal változatosabbak legyenek.

A könyv utolsó harmada nekem úgy tűnik mintha kissé zavaros lenne. A kérdésem az, hogy ez a kaotikus szerkezet szándékosan ilyen, vagy csak az írás során alakult így?

A célom egyértelműen az volt, hogy valami olyasmit írjak, ami a végére elég kaotikussá válik. Mert az egész lényege, hogy Harold (a főszereplő) elbeszélései a hegyen töltött időről szólnak. Az idő alatt teljesen felborult mindaz, amit addig az időről, a térről és a világban betöltött helyéről gondolt, és emiatt látszólag talán kicsit el is veszítette önmagát és valamilyen szinten meg is őrült. Így szerettem volna, ha ez a fajta őrület és zavarodottság érződik a regényen is. Ami pedig a végét illeti számomra, és ezzel lehet, hogy az olvasók nem fognak egyetérteni, de számomra nem az volt a fontos, hogy elkapkodjuk a végét, hanem hogy inkább visszatükröződjön a könyv központi filozófiája, szóval az hogy a könyv is visszaadja azt a fajta abszurditást. Így amikor a könyv az élet értelméről beszél, a legabszurdabb állítása az, hogy az életnek nincs is értelme és ez egy teljesen értelmetlen dolog, az egész igazából csak egy nagy vicc. Azt szerettem volna, hogyha a könyv vége ezzel az érzéssel hagy magára, függetlenül attól hogy ez most rossz-e vagy sem, ezt nem tudhatom. De a mögötte lévő elképzelés az volt, hogy nincsenek olyan válaszok, amik mindent megoldanak és ezeket keresni értelmetlen. Számomra ez egyfajta folyamat, hogy elfogadjuk azt, hogy van aminek nincs értelme. Valaminek csak simán vége van és inkább magáról az útról szól, mintsem arról, hogy mit is találunk a végén.

Tudod azt esetleg, hogy az emberek a világ különböző részein miként reagáltak a könyveidre? Hogy miről beszélnek vele kapcsolatban?

Úgy látom az emberek látszólag élvezik. Olvastam néhány kritikát a különböző média felületeken, mint a New York Times, a Wallstreet Journal vagy a Sunday Times, amik általában pozitívan nyilatkoznak róla. Az emberek élvezik, és többnyire azt mondják, hogy egy ambiciózus könyv, amit szórakoztatónak találtak. Ami a közvetlen olvasói visszajelzéseket illeti, beszélgettem néhány emberrel, akik olvasták a könyvet és az ő tetszésüket is elnyerte. Ugyanakkor igyekszem magam távol tartani az olyan oldalaktól, mint a Goodreads és hasonlók, amiknek elég rossz a híre.

Szoktál olyan fórumokat vagy oldalakat vagy akár hozzászólásokat is olvasni, esetleg akár vitába szállni kommentelőkkel vagy olvasókkal a könyveiddel kapcsolatos dolgokról?

Az ilyen oldalakat főként két elvi okból kerülöm. Egyfelől mert az olyan fórumok és oldalak, mint a Goodreads, ahová bárki írhat értékelést és kibeszélheti a könyvet, egy olyan hely ami inkább az olvasóknak szól, mintsem az íróknak. Itt az olvasók megoszthatják és megbeszélhetik bármelyik gondolatukat. Így meglátásom szerint bármilyen művészeti dologra való visszajelzés szubjektív és jogos. Ha valaki olvasta a könyvet és utálta, akkor azzal nincsen semmi gond, akkor utálja a könyvet. Az az ő élménye és nekem nincs jogom ezt elvitatni, nem az én dolgom, hogy megbeszéljem vagy ellenkezzek azon a fórumon bárkivel. Nem is igazán áll ez az érdekemben. Ezenkívül úgy gondolom az írók azt mondják, hogy célszerű távol maradni ezektől a dolgoktól, mivel semmit sem érsz el velük. És nem is egy igazán egészséges hely az a közeg.

Persze jó dolog kedves emberektől kedves dolgokat hallani a könyvedről, és nyilvánvalóan nem esik jól, ha nem kedves dolgokat mondanak róla. Sokkal egyszerűbb, hogyha csak hagyod, hogy az a dolog úgy legyen ott ahogy és lépj tovább. Nincs olyan művészeti vagy irodalmi dolog, amit mindig mindenki szeretni fog. Ha visszagondolsz a számodra legjobb könyvre, amit valaha olvastál, biztosan lesz valaki egy fórumon, aki azt fogja mondani, hogy ez a legrosszabb könyv valaha. Hagyni kell, hogy az emberek úgy reagáljanak a könyvre, ahogy akarnak. Az én dolgom az, hogy megírjam azt a könyvet. Odategyem a világ elé és hagyjam, hogy az emberek reagáljanak rá. Ha pedig nem tetszik, akkor rendben. Akkor ne olvassa. Ha pedig élvezted, akkor az én dolgom hogy megírjam a következőt.

Tapasztalataim szerint vannak olyanok illetők is, akik nem csak a könyvet, illetve az abban lévő dolgokat kritizálják, hanem az írót is. Veled esetleg történt már ilyesmi? 

Ilyen téren szerencsés vagyok, mert nem, vagy legalábbis nem találkoztam ilyennel. Persze lehet, hogy van ilyesmi az interneten, csak nem tudok róla. De eddig bárki, aki kapcsolatba lépett velem személyesen, emailen vagy a közösségi médián keresztül, csakis pozitív módon tette ezt és hogy elmondja, hogy mennyire tetszett neki a könyvem. Azt hiszem ez részben annak is köszönhető, vagy legalábbis közrejátszik benne, hogy én egy fehér heteró férfi vagyok, aki egy jobb helyről származik, így talán inkább elkerülnek az ilyen dolgok. Talán meglepődnél vagy éppenséggel nem lepődnél meg azon, hogy mennyi támadást kapnak bizonyos írók csak azért, mert nők. Sokkal többet, mint én. Ezt pedig már csak tapasztalatból is tudom, mert sok női írót ismerek. 

Van bármilyen rálátásod arra, hogy miként működnek az írói, kiadási folyamatok a világ többi részén?

Szerintem a nemzetközi könyves piacon alapvetően az angol nyelvű szerzők dominálnak. Legalábbis a legtöbb esetben. Persze vannak kisebb kiadók is, például Ázsiában, amik nagyszerű kiadványokat publikálnak. Legalábbis én szeretem az ázsiai irodalmat, sokat olvastam is belőle, amíg kint éltem. Szeretem a thaiföldi és a japán írók könyveit, de a vietnámi szerzők műveit is. Ami pedig a kiadási folyamatokat illeti, ez valami olyasmi, amit én is éppen felfedezek. Érdekes látni, hogy a könyveim hol teljesítenek jól. Magyarországon úgy tűnik, hogy az emberek szerették a könyvem, ami remek. A spanyoloknál a Felemelkedés vitán felül bestseller volt amikor megjelent. Olykor nem lehet előre tudni, hogy kik fognak jól reagálni a könyvre és kik nem, ez egyfajta utazás, amit éppen felfedezek. De szeretek könyveket olvasni más kultúrákból. Természetesen hogy ha le vannak fordítva angolra, mert nem feltétlenül beszélek minden nyelven. Azonban igazán érdekes, hogy ez természetesen egyben szűkíti is a lehetőségeidet. Ha magyar irodalmat szeretnék olvasni, akkor kizárólag nagyobb és híresebb írók könyveit tudom olvasni mint például Szabó Magda.

Végezetül még egy utolsó kérdésem van hozzád. Miért olvassák az emberek a Felemelkedést? Úgy értem kiknek ajánlod az írásaid?

Szerintem azért… vagyis sokan arról beszélnek, hogy a filozófiai és a szimbolikus jelentése miatt. Szerintem inkább olyanok olvassák a könyveimet, akik egy izgalmas és nehezen letehető könyvet keresnek, ami remélhetőleg képes fenntartani őket éjszaka is és folyamatos gondolkodásra és találgatásra ösztönzi őket. Illetve ha egy olyan könyvet szeretnél, ami szórakoztat, mivel én is ilyennek találtam a megírását. Általában véve ez is a célom, hogy szórakoztató legyen számomra az írás, hogy remélhetőleg másokat is vélekedjenek róla.

Az interjúnkat újra átolvastuk és javítottuk a korábbi hibákat.