Amikor 2014-ben napvilágot látott a John Wick Keanu Reeves főszereplésével, már akkor tudni lehetett, hogy itt bizony komoly univerzumépítés fog következni. 2023-ig bezárólag négy részen keresztül követhettük nyomon, hogyan alázza halálos nyugodtsággal ellenfeleit kedvenc bérgyilkosunk, ám eddig az őt körülölelő világ mélyen meghúzódott az árnyékok között. Idén viszont a Peacock-nak és a Prime Video-nak köszönhetően beleláthatunk annak a főhadiszállásnak az előtörténetébe, amely otthona a világ leghidegvérűbb és legprofibb bérgyilkosainak. A The Continental végre bemutatja, hogyan is került hatalomra Winston Scott, a hírhedt hotel méltán hírhedt vezetője.

Bő negyven évvel járunk az első John Wick film története előtt. Frankie Scott, (Ben Robson) a Continental hotel egyik legprofibb bérgyilkosa az újévi parti leple alatt kicsit sem hangtalanul ellopja a hotel féltve őrzött érmeprését az akkori vezető, Cormac O’Connor (Mel Gibson) orra elől. A felbőszült igazgató elrabolja Frankie öccsét, Winstont (Colin Woodell), hogy kiszedje belőle bátyja hollétét, sikertelenül. Winston eközben testvére keresésére indul, rövidesen keresztezik is egymás útjaik. Cormack azonban lefüleli őket és elindul a hajsza a két Scott fiú után. Ami ezután történik, az véres bosszút kíván.

Egy univerzum alapkövei

A John Wick filmek kvadrológiáját nézve a négy részes filmsorozat elég szépen megágyazott annak a világnak, amit maga a főhős nevével fémjelzett alkotások bemutattak. Már rögtön az első felvonás után érezhettük, hogy az esztelennek tűnő, mégis halál laza gyilkolászások mögött olyan dolgok lapulnak, amely fontos alapkövei az egész Wick univerzumnak.

A bérgyilkos filmek megfáradt műfaját fellendítve egy olyan szervezet került bemutatásra, melynek szabályrendszere és autonómiája megkérdőjelezhetetlen, mégis a felszín alatt húzódik. Saját pénznemmel, törvényekkel és tagokkal tartják fent ezt a gigantikus hálózatot, melynek hátterében az a hotel áll, amelynek felemelkedéséről a The Continental is szól. A három, egyenként közel másfél órás résszel rendelkező minisorozat, itthon a Prime Video streaming platformon érhető el, míg tőlünk nyugatabbra a Peacock felhasználói lehetnek részesei a Scott fiúk történetének.

Pontosabban inkább Winston Scotténak, akit már 2014-ben is megismerhettünk Ian McShane alakításában. A sorozat sztorija az ő felemelkedéséről, zűrös gyerekkoráról, és Cormac O’Connorral való viszonyáról szól, a történések színterévé pedig a 70-es évek viharvert New Yorkja válik. A korszak iszonyú mértékű munkanélkülisége, ipari leépülése és a bűnözés ráta rohamos emelkedése mind-mind jellemzi az amerikai nagyváros akkori történelmét. Ebből a közegből tör előre az a hotel, amely összefogja a gyilkosok kegyetlen szervezetét.

Kiemelkedvén a bűzlő betondzsungelből

A szériában két idősík kap fontos szerepet. A történet alapjául szolgáló 70-es, és a főszereplőnk, Winston gyerekkorát végigkísérő 50-es évek. A kor hangulatát technikai szempontból is részletes, látványos és hiteles beállításokkal, hátterekkel és eszköztárral sikerült átadni az alkotók. A képi világ közvetlen is ehhez idomul. Nekem kifejezetten tetszett például, hogy az 50-es években játszódó jelenetek fekete-fehér színvilágot kaptak. Ez egyrészt reprezentálja a hosszan visszanyúló időtávot, másrészt pedig a komor események fényében megadja az alaphangulatot is. Véleményem szerint ez egy zseniális húzás volt a készítők részéről.

Azonban a sorozat vezető idősíkja a legszínesebb teret tárja elénk és ez jó is így. Fentebb említettem, hogy mennyire nehéz is volt New York életében ez az időszak és ahogy a kamera pásztázza végig az utcákat, szinte az orrunkban érezzük a fojtó bűzt, a leépülés minden egyes hatásával együtt. Már maga a környezet is megadja azt az alaphangulatot, amelyet egy alvilági témájú produkciótól várnánk. Az atmoszféra tehát adott, de milyen az ebbe kapcsolódó történetszál?

Egy hotel, teljes kiszolgálással

Figyelembe véve, hogy a minisorozat eléggé épít arra a háttérre, amelyet a John Wick filmek kiépítettek, így sajnos annak, aki ezzel nincs tisztában bizony maradhatnak kérdései a három rész után. Még ha a karakterek nagy része nem is, de Winston Scott története elég szorosan fűződik az alapfilmekhez. Viszont a főszereplő és motivációja adja a sorozat sava-borsát, ami még így is elég könnyen lekövethető, és részletesen kidolgozott. Azok a nézők, akik ezzel kívánnak új belépőként megismerkedni a Continental világával háttértudás híján is jól szórakozhatnak, a filmek megtekintésével pedig még jobban belemerülhetnek.

A sorozat szépen lassan építi fel a saját történetét, felvonultatva számos érdekes és izgalmas mellék karaktert, akiknek a hátterük is részletesen kidolgozott. Kevesebb ugyan az ismerős arc, akiket a korábbi filmekben már megismerhettünk, de az újak is sokat hozzátesznek az eseményekhez. Külön kiemelendő Mel Gibson, mint Cormac. A rá szabott szerepet a tőle megszokott precizitással és beleéléssel hozza, mindemellett rendkívül jól áll neki a hatalmához gyerekesen ragaszkodó és ezért mindenre képes „maffiafőnök” titulus. Remek választás volt a szereposztás tekintetében.

A The Continental rendkívül jól gazdálkodik a maga négy és fél óra összesített játékidejével. Ebbe a három részbe minden fontosabb mozzanat és háttértörténet belefért. Nem éreztem hogy valami is túlzottan rövid, vagy épp elnyújtott lett volna. Amit be akar mutatni, azt maradéktalanul meg is teszi. Az ezekhez társuló izgalmas és sötét atmoszféra, amelyet néha megtör egy-egy jól időzített laza poén nagyon jól kiegészítik egymást, jól tartják az egyensúlyt az egész sorozat alatt.

És ami még külön misét érdemel az a zeneválasztás. Kifejezetten élveztem azokat a perceket ahol felcsendül egy jól ismert régi sláger, főképp a 70-es évekből. Van itt minden: ZZ Top, Donna Summer, Santana, Baccara, The Meters, minden ami csak a dobhártyánk ingere. A soundtrack az, ami teljesen képes minket kizökkenteni ebből a komor és feszültséggel teli világból, ugyanakkor ad egy fajta laza érzést a légkörnek. Azonnal járni kezd a kezünk és a lábunkon dobolunk, mihelyst csak meghalljuk. Az érdeklődők kedvéért, a Screen Rant jól összeszedte a minisorozatban felcsendülő zenéket, érdemes egy pillantást vetni rá.

Összegzés

Verdiktként annyit írhatok, hogy a The Continental egy nagyon hangulatos minisorozat lett, amely jól beleillik a John Wick világába. Releváns és kidolgozott előzménysztorit kínál, érdekes és színes mellékszereplőkkel, kiváló zenével és jó színészi játékkal. A 70-es évek New York-i hangulata atmoszférájában és látványvilágában is élvezhető, még egy olyan néző számára is, aki nincs kifejezetten képben a korábbi filmekkel. Pörgős és jól koreografált akciójelenetek jellemzik, amiknél nem érzi ezeket az ember értelmetlen lövöldözésnek és gyilkolászásnak. Minden ilyen történés okkal folyik és beépül a történetbe, a franchise-ra jellemző lazasággal és lendülettel.

És majdnem kifelejtettem: a produkció forgatási helyszíneként szeretett fővárosunkat, Budapestet is beválasztották az alkotók. Noha nyilván helyszínileg nem lehetett így a várost bemutatni, mégis egy csomó magyar kaszkadőr, mellékszereplő és stábtag segítette a sorozat megszületését. Ha jól fülelünk, még magyar beszédet is hallhatunk egy jelenetben. Mondjon bárki bármit, ez azért mégis csak megtiszteltetés és valamilyen szinten büszkévé teszi az embert. Magam részéről, ha esetleg tovább bővítenék ezt az univerzumot a filmesek, akkor én követni fogom, mert a The Continental meggyőzött a létjogosultságáról.