Vannak olyan alkotások, amelyeknek már a felvetése is annyira abszurd, hogy az egyfelől önmagában is képes eladni azt az adott alkotást. Minőségtől függetlenül. Másfelől az alkotás jellegéből adódóan az alkotóknak is jóval nagyobb mozgásteret enged abban, hogy mi mindent tehetnek meg az adott alkotásban. Ráadásul az alapfelvetés abszurditása miatt még a Közönségnek sincsenek olyan különösebb elvárásai, azonkívül persze, hogy a végeredmény összességében véve szórakoztató legyen. Valami ilyesmi a helyzet a Cicaverzummal is, ami akárcsak a Micimackó horror esetében feltehetően legalább annyi ember érdeklődését felkeltette, mint amennyit el is taszított tőle. Ugyan a cikk jellege maga nem feltétlenül indokolná a tabumentes jelzőt, azonban bevallom szeretnék erről az alkotásról úgymond kicsit szabadabban beszélni… merthogy van miről. Szóval biztos, ami biztos alapon inkább kitettem, hogy senkit se érjen meglepetés.

Kicsit először talán érdemes lehet arról a jelenségről beszélni, miszerint egyes illetők úgy tekintenek a saját háziállataikra, főleg a kutyára és a macskára, mintha az a saját gyerekük vagy éppenséggel társuk lenne. Abba pedig inkább bele se menjünk, hogy milyen egyéb perverziók léteznek. Ugyan erre az egész jelenségre van egy átfogó és egyébként teljesen elfogadható pszichológiai magyarázat, amibe most szintén nem szeretnék részletesebben belemenni, mert arról akár könyvet is lehetne írni. Viszont legyen tiszta, a háziállat soha sem lesz egyenértékű egy gyerekkel vagy párkapcsolattal akármennyire is szeretné ezt bárki is. Tudom, hogy ezzel most sokan nem értenek egyet és akár vitába is képesek szállni emiatt, ám ennek szintén nincs most itt helye. Szóval vissza az alkotáshoz.

A film már szinte rögtön az elején képes megbotránkoztatni a közönséget. Ugyanis kapásból egy olyan temetőbeli jelenettel indít, ami baromira ízléstelen, sőt szerintem még kifejezetten kegyeletsértő is. Vagy legalábbis elég visszatetszést keltő az összefirkált sírkő. Meg hogy idős emberek az éppen gyászoló lányt ott köszöntik fel szülinapja alkalmából és tortát visznek neki . Komolyan senki nem volt a stábban, aki azt mondta volna, hogy „gyerekek ezt azért így talán nem kellene?”. Persze látszik, hogy ezt egyfajta poénnak szánták, de inkább kínos, mintsem vicces az egész. Legalábbis körülöttem senki sem röhögött ezen.

Aztán rögtön a következő jelenet valami olyan undorító woke mocsok szar érzetet kelt, hogy komolyan azon gondolkoztam, hogy mindjárt kimegyek a teremből. A főszereplő nő, Fáni éppen prezentációt tart a munkahelyén, ahol persze ő az egyetlen nő. A főnökei pedig mind egytől egyig tapló és látszólag inkompetens férfiak, akik persze mind ilyen nyámnyila alakok. Kifigurázzák az előadást, meg nem is figyelnek és a végén még be is hoznak valakit, természetesen egy férfit, hogy inkább tegye rendbe azt amiről Fáni éppen előadást tart. Nevezetesen egy számára kedves kulturális épület felújításáról szóló tervezetet.

Ám amikor az ember már elkezdené végkép leírni ezt a filmet, akkor megjelenik a Patkós Márton által megszólaltatott címbeli Macska is, akinek így kifejezetten nincs neve, viszont minden olyan jelenet amiben benne van az nagyot üt vagy legalábbis akkor működik úgy egyáltalán az egész film. Ugyanis a Macska karaktere gyakorlatilag egy amolyan tipikus rosszfiú, vagyis határozott, jó dumája van, zenész és látszólag törődik az általa kiszemelt lánnyal. Ugyanakkor rendkívül öntörvényű és kifejezetten önző is. Vagyis lényegében kapunk egy afféle toxikus kapcsolat szerűséget.

Persze ahogyan az már az előzetesekben is látható Fáni viselkedése és a Macskával való kapcsolata kiváltja a körülötte lévők ellenérzését. Nem mellesleg kínosabbnál kínosabb szituációkba kerül emiatt, amelyek hol viccesek, hol pedig inkább szánalmasak. Minden esetre elismerésem a színésznő Törőcsik Franciskának, aki tényleg odateszi magát. Azonban a jelenetei többségében a közönség inkább sajnálja, hogy ilyen dolgokat kell csinálnia. Bár tény, hogy legalább indokolatlanul meztelenkednie nem kellett.

Azonban ezt az egész koncepciót meg némileg talán kicsit a film hangulatát is megtöri, amikor egy ponton kiderül, hogy Fáninak igazából nagyon súlyos lelkitraumái vannak, amik nagyrészt az apjához köthetőek. Ugyan nem szeretnék spoilerezni, de maradjunk annyiban, hogy ez egy elég fajsúlyos jelenet és ezek után csak még kellemetlenebbé teszi az egyébként feltehetően viccesnek szánt részeket. Habár ezen a ponton a film már nem is igazán akar humoros lenni.

Na és igazából ez az egész alkotás legnagyobb hibája, hogy egyszerűen nem tudja, hogy pontosan mi is akar lenni. Nincs egy egységes hangulatvilága. Ugrál a különböző stílusok és témák között. Amelyeket egyébként megjegyzem olyan különösebben nem fejt ki. Mondhatni nagyon meglátszik, hogy a rendező Szeleckzi Rozáliának ez az első filmje. Valamint és ez igazából csak az én személyes ízlésem, de annyira látszik hogy ez a film is egy ilyen elvont művészieskedő alkotás, hogy az konkrétan taszítóvá teszi az egészet. Nem mellesleg a végkifejlet szempontjából sok mindennek egyszerűen semmi értelme.

Oh és akkor ott van még Csobot Adél karaktere is, Zsani, aki elvileg Fáni barátnője és egy afféle influenszer, pózer picsát akar megtestesíteni, aki mindent a közösségi médiás szereplésének rendel csak alá, értem itt a gyerekeit, és a családját. Kvázi ez a munkája is, illetve az hogy különböző cuccokat reklámoz. Ha genyó akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy Csobot Adél lényegében véve önmagát játssza, de legalábbis nem kellett magát megerőltetnie emiatt a szerep miatt. Minden esetre olyan kurva idegesítő minden jelenet, amiben ez a csaj benne van, hogy… áh. Persze lehet mondani, hogy ez szándékos, mert ez volt a koncepció. De még ha netán így is van, akkor túl jól sikerült.

Emellett ugye jó magyar szokás szerint a filmben vannak különböző betétdalok is, amik közül a Patkós Márton által előadott Cicarap valami olyan kibaszottul jó, hogy esküszöm amint önmagában is elérhető lesz valahol én és még feltehetően sokan mások is rongyosra fogják hallgatni. Viszont amikor a film egy pontján felcsendül a Macskafogó Miú mi újság című betétdala…fúúú na az kiveri a cringe faktort. Eleve nem is értem, hogy egyáltalán miért kell bármelyik másik alkotásban használni ezt a zenét. Kurva kellemetlen az egész.

Persze a film még bedob egy pár olyan fajsúlyosabb színészt, mint Alföldi Róbert vagy Udvaros Dorottya, akik hol jobban működnek, hol kevésbé. Bár ahogy elnéztem Alföldi-nek is gyakorlatilag csak önmagát kellett adnia, a többi színész meg kvázi hozza a kötelezőt. Egyébként egy rövid cameo erejéig a hús-vér Patkós Márton is felbukkan.

VÉGSZÓ

Őszintén szólva így a film megnézése után úgy vagyok vele, hogy ez most mi a fasz volt? Persze lehet, hogy már az előzetes után is ezt gondolták. Azonban az igazság az, hogy ez is egy olyan elfuserált alkotás, amiben amúgy lett volna potenciál, hogyha hozzáértőbb kezekbe kerül.