Tavaly májusban olyan dolog történt kis hazánkban, ami nem csak itthon, hanem még a világon is kivételesnek és rendkívüli eseménynek minősült volna a gamerek és a videojátékokhoz bármilyen formában kapcsolódó emberek számára. Ez volt az első Gamer Symphony a Budafoki Dohnányi Zenekar kottájából, amely esemény keretein belül híres és kevésbé híres, de mindenképp remek videojátékos zenéket vittek színpadra. A végeredmény pedig nem csak kiválóra, de úgy fest hagyományteremtőre sikeredett, ugyanis csak egy picit több, mint egy évvel később, vasárnap, június 9-én ismét megrendezésre került az MVM Dome-ban a második Gamer Symphony koncert, amit talán lekicsinylő is így hívni, ugyanis a második felvonás már egy komplett audiovizuális showműsorként tárult a szemeink és a füleink elé.

Látszik, hogy az esemény szervezői rengeteget tanultak az első koncert tapasztalataiból és igyekeztek a már eleve fantasztikus kulturális programot egy következő szintre emelni. Kezdjük ott, hogy látszólag hallgattak a visszajelzésekre, ugyanis nagyon sok, a tavalyi koncert után elhangzott komment és javaslat bekerült az idei tracklistbe. Nagy boldogságom volt a show alatt, hogy pár hónapja én is beírtam egy “rövidke” listát a javaslataimmal és nagyon sok dal elhangzott vasárnap közülük. Persze nem tudom a kettőnek van-e bármi köze egymáshoz. De engedjétek meg, hogy higgyek abban, hogy egy kicsit igen. Akárhogy is, a dalok listája idén talán még erősebb volt, mint tavaly. Természetesen írásban nehéz átadni egy olyan élményt, ami nagyban épít arra, hogy mit hallasz, de azért én megpróbálnám.

Ám még mielőtt belemennénk a sűrűjébe a rendezvények, szeretném kiemelni mindazok munkáját, akik hozzáadtak a zenekar munkájához, kiemelték, hátteret adtak a felhangzó dallamoknak. Tavaly a műsort ugyebár a zenekar vezére, Hollerung Gábor vezette, aki a videójátékokkal kapcsolatos laikusságával, ugyanakkor zenével kapcsolatos tagadhatatlan szakértelmével rendkívül mókás és emlékezetes felkonfokat hozott össze és egyáltalán nem bántam volna ha idén is egy ilyen “outsider” szemléletű műsorvezetést kapunk. De a háttérben inkább az a döntés született, hogy behívják Baranyai Barna humoristát, aki saját bevallása szerint hatalmas kocka és számára külön ajándék volt a felkérés. Nos, akár igaz az állítás, akár nem, az biztos, hogy Barna rendkívül felkészült volt a témában.

Pontosan ismerte azokat az belső vicceket és sztereotípiákat, amiket csak azok tudnak, akik ültek már hajnal négyig pizzával és energiaitallal a gép előtt. És bár nem volt minden dal előtt külön felkonf, hanem a külön kis szegmensek között kaptunk tőle egy átfogó ismertetőt, amiket pár perces stand-upoknak is lehetett venni, ugyanis az informatív tartalom mellett, bőven jutott hely humornak is. Rengeteget hozzáadott a koncerthez a jelenléte. Ahogy a zenekar hátterében lévő kijelzőn megjelenő animált hangulatfokozók készítőit is dicséret illeti. Sajnos az ő nevüket nem sikerült elcsípem, de ha valaki tudja, mindenképp írja meg nekünk kommentben. Persze trademark okokból nem lehetett mindent 1:1-ben megeleveníteni, de tökéletes hozzáértéssel adták vissza az adott játék képi világát, úgy, hogy mindenki azonnal átszellemüljön és egyértelműen helyben érezze magát. De természetesen ez tavaly sem volt másképp.

Még mindig a vizuális élményeknél maradva, egy lapon szeretném említeni a Solar Eclipse tűz zsonglőreit és fényjátékosait, valamint ARLtistic Dance Company-t. Utóbbi társulat már tavaly is ott volt és emelte az első koncert fényét a dalokhoz igazított előadásukkal. Természetesen mondani sem kell, hogy mindkét társaság kiváló munkát végzett, amivel ismét rengeteget hozzátettek a hallottakhoz. De ha ennyivel lezárnám nem adnám azt át, amilyen élményt vasárnap nyújtottak, ugyanis ha tavaly kiváló, akkor idén fergeteges volt a koreo. Voltak dalok, ahol az előadók konkrétan azt tűzték ki célul, hogy a játékokból elevenítsenek meg jeleneteket, mint pl. az Assassin’s Creed: Black Flag, vagy a The Witcher 3 esetében. Innen is szeretnék hangos tapsot küldeni mindannyiuknak, a vezető koreográfusnak, Albert Réka Lillának pedig külön emeljük kalapunkat a munkájáért.

Na de menjünk bele az est sava-borsába. Hollerung Gábor helyett, idén Guido Mancusi vezényelte a társaságot, aki szintén kiváló vezére volt a koncertnek. A League of Legends-ből ismerős The Call című dallal, in medias res nyílt meg az este, ami látszólag is felfokozta a közönség hangulatát. Ezután a koncert maga négy kisebb szegmensre oszlott. Idén nem volt ugyanolyan tematizálás, hogy a szünet előtti szekció a vidámabb, míg a szünet utáni a darkosabb zenéknek ad otthont, de ezzel nem volt semmi baj, ugyanis a kisebb felvonások remekül lettek összeállítva. Mindegyikben voltak nagyot szóló ágyúk, finom, nyugtató dallamok…na meg minden a kettő között. Az első részben a Medal of Honor klasszikus főcímzenéje, a Tears of the Kingdom egyik bossharc alatti zenéje, a Final Fantasy XIV-ből a Dragonsong és a Heroes of Might and Magic 3 (igen, a klasszikus) egyik csata aláfestője hangzottak el.

Erős kezdés ugye? Nos, a folytatásban jött egy combat soundtrack a Genshin Impactből, ami bár nekem erősen kiesik az érdekszférámból, de rengeteg ember rajong érte, így meglepő lett volna, ha kimarad. Majd jött a közelmúlt legnagyobb sztárja, a Baldur’s Gate 3 főcímdala/menüzenéje. Itt már ismét ment felfelé mindenki pulzusszáma erősen, úgy gondolom, de nálam ott jött el a szívroham, amikor meghallottam az egyik személyes kedvencem (és javaslatom), a Dragon Age: Inquisition főcímdalát. Ha valaki azt mondja klasszikus zenére nem lehet tombolni…hát gondolja újra. Itt sikerült a 19-re lapot húzni az örök klasszikus, Ezio’s Family-vel. Majd a szünet előtt még hallhattuk a tavalyról is ismerős Civ4-es Baba Yetut, ami már 2023-ban is remek volt, de idén nagyon erősen sikerült ráduplázni.

A szünet után sem volt megállás, ugyanis a második félidőben sorra robbantotta a Dohnányi Zenekar a bombákat. Indultak a méltán népszerű Hogwarts Legacy Everybody Grab a Broom című dalával. Majd pihenés nélkül teljes vitorlával hajóztunk tovább az Assassin’s Creed: Black Flag főcímdalával, aminek méltatására most jó pár mondatot fel fogok használni. Onnan indítanám, hogy véleményem szerint ez minden idők egyik, ha nem A legnagyobb videojátékos zenéje/főcímdala. Majd folytatom ott, hogy lényegében nem hallottam különbséget a BDZ előadása és a művet jegyző Brian Tyler 2017-es Krakkói Filmfesztiválon elhíresült dirigálása alatt a híres-neves Beethoven Akadémiai Zenekar (remélem jól fordítom) által előadott verziók között. De nincs még vége, ugyanis a tánckar dióhéjban elénk rakta az Assassin’s Creed sorozat történetét, de olyan formában, hogy nem tudtam a zenére, vagy az ő előadására kéne inkább koncentrálnom. Végezetül pedig köszönöm! Köszönöm, hogy beletettétek a repertoárba és átélhettem ezt a nagybetűs ÉLMÉNYT! De itt még messze nem volt vége! Jött az újabb klasszikus, a Metal Gear Solid 3 Sneak Eater-e, a mindig maximumot nyújtó Fellegi Anna torkából. Majd a harmadik negyed a Blizzard hőseiről szóló Heroes of the Storm betétdalával zárult.

Ezután jött a záró etap, aminél méltóbbat nem is lehetett volna kitalálni, indult ugyanis Age of Empires 4-gyel, majd folytatódott a World of Warcraft Lich King kiegészítőjéből elhíresült Invincible címú dallal. Majd ami ezután következett, az legalább akkora katarzis volt, mint a Black Flag. A BDZ ismét elhozta nekünk a tavaly már általuk is, mások által meg legalább a játék kiadásainak számával megegyező alkalommal feldolgozott Skyrim főcímdal – The Dragonborn Comes fúzióját, utóbbi esetében ismét Fellegi Anna jóvoltából. Ugyanazt tudom mondani, mint a Baba Yetu-ra. Tavaly is zseniális volt, idén pedig csak annál is jobb volt. Ha nem a Black Flag a legjobb videojátékos zene, akkor a Skyrim-é az arany. És Dohnányi Zenekar bizony arany munkát végzett ezzel a művel is. Csakúgy, mint az utána következő The Witcher 3 duplázással, ami alatt aztán konkréten egy játékbeli harcot pakolt elénk a tánctársulat. Itt már mindenki tombolt természetesen, Majd jött a záródal, a tavalyról szintén ismerős Civilisation 6-os Sogno di Volare, ami még mindig remekül szólt. A vastaps után pedig kaptunk még egy Brian Tyler dalt, ami bár nem eredeti játékzene, de végül is az F1 játékokban is benne van és szerintem senki sem bánta ezt amúgy sem.

Fellegi Annát már több ízben méltattam a cikkben, nem is véletlenül. De nem csak az ő énekhangja dobta fel az estét. Kezdésnek említsük meg a két férfiúi szólóénekest, Simon Zoltán Andrást és Magyar Pétert, akik maguk is több ízben megmutatták, hogy milyen kiváló énekesek, például egyből a nyitó LoL dalnál, vagy épp a Baba Yetu-nál. Rajtuk kívül pedig két kórus is megtámogatta az estét, a Budapesti Akadémiai Kórustársaság és a Honvéd Férfikar. Nem győzöm a kórusok munkáját sem méltatni, ugyanis egész egyszerűen ők is mindvégig tökéletes munkát végeztek és vastagon hozzájárultak az est sikeréhez. És ha már a “háttér támogatókról” esik szó, akkor szeretném kijelenteni, hogy idén a hangosítás és összességében a technika is előrelépett (na nem mintha tavaly rossz lett volna) bár a reflektorok néha erősen sütöttek az ember szemébe…de spongyát rá. És azért emlékezzünk meg a show előtti cosplay bemutatót biztosító fellépőkről is, akik természetesen ugyanúgy a gamer szubkultúra szerves részét képezik, így nem is volt kérdés, hogy helyük volt a rendezvényen.

A második Gamer Symphony tehát csak jobbá tette a tökéletest. És bár azt nem tudom, hogy jövőre sikerül-e ezt überelni, azt tudom, hogy nem is kell. A Dohnányi Zenekar bizonyította már nekünk gamereknek, hogy érti a mi világunkat is, a zenéhez pedig tökéletesen értenek és nem tudnak mást, mint zseniálisat alkotni. Ennél nem is kell több, jobb. Mi csak annyit kérünk, hogy legyen még sok ilyen. Akkor sem haragszunk meg ha gyakrabban, mint évente. Mert van bőven még mit feldolgozni. De ha azt elkönyvelhetjük, hogy minden nyár elején hagyományszerűen megkapjuk ezt a rendkívüli, csak nekünk, gamereknek célzott rendezvényt, ami még a világon is egyedülálló, akkor nagyon-nagyon boldogok leszünk és mindig ilyen lelkesedéssel fogunk tapsolni, kiabálni és átélni az élményt, amit a show-n dolgozó stáb elénk tálal. Találkozunk jövőre! Ha pedig Ti sem tudtok betelni kedvenc játékaitok zenéivel, akkor olvassátok el az általunk korábban összedobott videójátékzenés toplistákat ITT és ITT.

A képek a Budafoki Dohnányi Zenekar hivatalos honlapjáról származnak és Csernuk Gyula, valamint Mocsonoky Péter munkái.