Egy Gyűrű mind fölött, Egy Gyűrű kegyetlen,

Egy a sötétbe zár, bilincs az Egyetlen,

Mordor éjfekete földjén, sűrű árnyak mezején.”

Valószínűleg minden fantasy rajongó ember találkozott már valamilyen formában a fenti idézettel, vagy a könyvek lapjain, vagy pedig a mozik vásznain. Azonban A Gyűrűk Ura világa nem csak a könyvek és a mozgóképes alkotások világát hódította meg, hanem a videójátékok és társasjátékok univerzumát is.

Napjainkban a társasjátékozás a reneszánszát éli, így nem csodálkozhatunk azon, hogy jó pár társas készült az elmúlt tíz-húsz évben, amelyek Középfölde különböző szegletében kalauzolják el a társasjátékokért rajongó embereket.  Azonban a számtalan A Gyűrűk Ura világában játszódó társas közül van egy, ami messze kiemelkedik a többi közül: ez pedig nem más, mint a War of the Ring (második kiadás) névre keresztelt 2011-es játék. A War of the Ring egy wargameing társas, amelyben számtalan egységet irányíthatnak a játékosok, hogy győzelemre vezethessék a frakciójukat. A War of the Ring legelső kiadása még 2007-ben jelent és csak hamar közkedvelt játék lett a társasozó subkultúra körében. Viszont közel sem volt tökéletes. Leginkább a frakciók közötti egyensúllyal voltak problémák, illetve több neves Gyűrűk Ura karakter is hiányzott a repertoárból. Így a kiadó 2011-ben megjelenítette a játék második kiadását, amelyben orvosolták az előző rész hiányosságait, illetve kijavították annak hibáit.  A végeredmény pedig egy közel tökéletes wargameing játék lett.  Ezek után nem csodálkozhatunk azon, hogy A War of the Ring nagyon sokáig vezette a legjobb tematikus társasjátékok toplistáját (jelenleg a negyedik helyen áll). Ezek az eredmények pedig nem véletlenül születtek, ugyanis a regényekben és filmekben bemutatott Gyűrűháború hangulatát maradéktalanul és hűen visszaadja a játék, illetve ügyesen kombinálja azt egységes egésszé a Gyűrűhordozó emberfeletti (vagyis hobbitfeletti) vállalkozásával.

A játék alapvetően egy kétszemélyes területfoglalós wargameing társas, viszont van három- és négyfős játékváltozata is, amelyek ugyanolyan élményt adnak, mint a két fős alapmód. Ami kimondottan nagy szó, ugyanis a hasonló műfajú játékok esetében a többszemélyes játékmódok nem éppen sikerülnek jóra. Példának okáért a Star Wars: Lázadásnál a három vagy négy személyes mód közel játszathatatlanná teszi játékot. Ugyanis rengeteg holtidő keletkezik és bizonyos helyzetekben a játékosoknak semmilyen ráhatásuk nincs a játékra. Ez a War of the Ring esetében szerencsére nincs így, ugyanis három vagy négy fő esetében mindenki egy saját frakciót kap maga mellé, amelyeken keresztül teljes értékű játékosokként ugranak fejest a Gyűrűháború epikus történetében.   

Játékidő tekintetében számítsunk Peter Jacksonék filmjeit megszégyenítő hosszúságra: tapasztalt játékosoknak közel három-öt óra lehet a győzelemig vezető út, míg kezdőknek ez az idő akár a duplájára is nőhet, szerencsére a játék alapszerkezete nem bonyolult.

A játék méretei az epikus történethez méltóak. Adott egy hatalmas térkép, amelyen Középfölde minden tájegysége megtalálható (Megye, Gondor, Völgyzugoly, Magányos Hegy, Mórai, Mordor, de még messzi délen található Harad is), emellett közel kétszáz figura áll a játékosok rendelkezésére (köztük a Szövetség tagjai, nazgûlok, trollok, rohani lovasok, olifántok stb.). A játékosok két oldal – a Szabad Népek és a Homály nemzetei – közül választhatnak. Előbbi esetében a játékos a Szövetséget és a Szabad Népeket (tündék, törpök, Gondor, Rohan, északi emberek szövetsége) vezeti, míg utóbbival a másik játékos a Sauronhoz hű frakciók (Mordor, Vasudvard, valamint a keletlakók és déli emberek uniója) felett kapja meg az irányítást. Három vagy négy fős játék esetén, előbbinél egy játékos Mordort irányítja, egy játékos Vasudvardot, míg harmadik fő a jók oldalán száll be Gyűrűháború epikus ütközeteiben, utóbbinál pedig a jók oldala is ketté válik és lesz, aki az északi népeket irányítja (törpök, tündék és északi emberek), míg a másik a déli frakciókat (Rohan, illetve Gondor). 

A játékosok kétféleképpen győzhetnek: van katonai győzelem és „Gyűrűgyőzelem”. A katonai győzelemhez a Szabad Népeknek négy győzelmi pontot kell szerezniük, míg a Homály nemzeteinek tízet. Ezt úgy tudják elérni, hogy különböző legendás várakat hódítanak el egymástól (pl. Helm-szurdok, Minas Morgul vagy éppen Minas Tirith). A Gyűrű győzelménél a jóknak el kell juttatni a Gyűrűhordozót a Végzet Hegyéhez, míg a rosszaknak azelőtt kell Frodót megrontaniuk, mielőtt elérné a Végzet Hegyét.

A játék gerincét az akciókockák és az eseménykártyák alkotják. Mindkét oldalnak saját akciókockái vannak, amelyekkel a kör elején dobnak. A dobások eredményétől függ, hogy az adott körben mennyi és milyen akciót hajthat végre az adott fél. Ez lehet toborzás, menetelés/támadás, eseménykártyák kijátszása, a Szövetség mozgatása vagy hajsza a Szövetség után. Az eseménykártyákkal pedig a saját frakcióinkat tudjuk segíteni vagy az ellenségét gyengíteni, emellett a csatákban is felhasználhatók. A csatákat dobókockák segítségével játsszuk le, ám szerencsére nem csak a szerencse dönthet ilyenkor: az eseménykártyák és a hősök segítségével is befolyásolhatjuk az eredményt.

Középfölde politikája is megjelenik a játékban. A Szabad Népek nem készek a háborúra a játék elején, akkor kezdenek észbe kapni, amikor megtámadják őket, vagy megjelenik náluk a Szövetség vagy egy általuk megbízhatónak tartott Hős, aki elhozza nekik a híreket. Ezzel szemben a Homály nemzetei már készek a háborúra. Fontos megjegyezni, hogy a Szabad Népek hátrányból indulnak. Míg a gonoszoknak maximum tíz akciókockája lehet, addig a jóknak csak hat. Emellett a Szabad Népek egységei, ha meghalnak a csatákban, akkor örökre kikerülnek a játékból, szemben a Homály egységeivel, amelyeket újra lehet toborozni később. Ezen különbségekkel szemléltetik a készítők azt az elkeseredett harcot, amit a jók vívtak a gonosz ellen a Gyűrűháború során.

Összefoglalóként azt tudom mondani, hogy A Gyűrűk Ura rajongóinak ez a játék kötelező darab. A készítőknek teljesen sikerült Tolkien klasszikusának hangulatát átültetni a játékba, minden szabály a helyén van, egységes egész a rendszer, és a két fél közötti játékegyensúlyt is jól eltalálták. A játékidő hossza pedig senkit ne tántorítson el, ugyanis a játék minden belé fektetett energiát és időt meghálál idővel és egy felejthetetlen játékélményt kínál a játékosainak.