David Chase a Maffiózók (The Sopranos) című sikersorozattal nem csupán egy kiváló gengszterszériát alkotott, hanem megágyazott a 2000-es évek sorozatreneszánszának. De hogyan született meg a mára kult-státusznak örvendő eposz a Soprano-családról? Erre ad választ az HBO kétrészes dokumentumfilmje, a Maffiózók atyja: David Chase.

A Maffiózók nézői számára a háttér ismerős lehet. Elegáns pszichiátriai rendelőbe lépünk, ám ezúttal nem a jól ismert pszichiáternő teszi fel kérdéseit Tony Sopranonak, hanem a dokufilm riportere beszélget David Chase-el, a széria szellemi atyjával. Ötletes felállás, egyben méltó tisztelgés is a Maffiózók öröksége előtt. Azonban úgy tűnik, hogy Chase elsőre mégsem nyílik meg túl könnyen a riporter és egyben a közönség előtt. Szép lassan azonban megismerhetjük az embert, aki örökre megváltoztatta a televíziózásról alkotott képünket.

Alex Gibney dokumentumfilmje a Maffiózók atyja: David Chase, eredeti címe tán még többet mond: Wise Guy: David Chase and The Sopranos. A „wise guy” (szószerint éles eszű, bölcs srác) egy bűnözői körökben gyakran használt kifejezés a csoport tagjaira, melyet már Scorsese filmjében, a Nagymenőkben is gyakran hallhattunk.

David Chase neve ellenére olasz felmenőkkel rendelkezik, és ezer szállal kötődik New Jersey államhoz.

Mint kiderül, későbbi sikersorozata a Maffiózók saját élményeiből táplálkozik. Chase maga is járt pszichiáterhez, ismerte a helyi olasz szervezetbűnözést és édesanyjával is meglehetősen sajátos, ugyanakkor mégis tipikus olaszos viszonyt ápolt. Chase azonban forgatókönyvíróként eleinte mozifilmben gondolkodott, csak később adta a fejét arra, hogy a Soprano-família kalandjaiból sorozat szülessen.

Mint a dokumentumfilmből kiderül, ez a ’90-es években korántsem tűnt annyira magától értetődőnek, mint azt utólag hinnénk. A streamingszolgáltatók és a sorozat reneszánsz kora előtt még a producerek nem igazán bíztak egy ilyen alkotás sikerében, és végül csupán az ekkoriban feltörökvő HBO bólintott rá a tervre. A dokufilm alkotói pedig rengeteg olyan felvétel birtokába jutottak, mely segít kontextusába helyezni a Maffiózók megszületésének körülményeit. Ilyenek például a castingokról VHS szalagok, melyeken jól látszik, hogy a közönség által megkedvelt karakterek szerepeire sokszor mennyire más fizimiskájú színészek jelentkeztek első körben. Chase bevallása szerint Tony Soprano megtalálása bizony nem volt könnyű feladat, de mikor James Gandolfini a gengszter családfő bőrébe bújt, nem volt több kérdés.

A széria elképesztő mennyiségű információt zúdít nézőjére, és Chase gondolatmentének özönét elsőre nem egyszerű befogadni, ahogyan a pörgőnyelvű, olaszos habitusú színészek vallomásait sem. Ha azonban átadtuk magunkat az élménynek, egy konvencionális, mégis ötletes dokumentumfilmet élvezhetünk kedvenceinkről. A megtekintés természetesen csakis a sorozat egészének ismeretében ajánlott, mert a meghatározó epizódok mellett a megosztó finálé születésébe és fogadtatásába is betekintést nyerhetünk.

Jóval a Trónok harca és a Breaking Bad vérgőzös epizódjai előtt egészen máshol volt a nézők ingerküszöbe. A Maffiózók idejében egy erőszakosabb, agresszív rész még jócskán kiverte a biztosítékot a közönségnél, és ekkoriban még egyáltalán nem volt megszokott, hogy egy sorozat középpontjában egy Tonyhoz hasonló antihős legyen. Tony ugyanis szexista, rasszista, erőszakos, meglehetősen premodern nézetekkel és a sorozat jellegzetes inkorrekt humora sokszor éppen az ezekből kapcsolatos helyzetekből adódik.

Számos epizód merész, úttörő jellege révén biztosította a sorozat helyét a televíziózás legendái között.

Bár a sorozat a szórakoztató pillanatok mellett nem fukarkodott a brutalitásban sem, az alkotók úgy vélik, sosem éltek öncélúan az erőszak eszközével. Chase végig arra törekedett, hogy komplex képet adjon Tonyról és környezetéről. Azt azonban lehet vitathatni, hogy a The Sopranos számos maffiafilmmel együtt –melyekre az alkotók nagyban építkeztek – mennyire romantizálja az erőszakot. Truffaut híres gondolata szerint nem lehet jó háborúellenes filmet készíteni, mivel a mozgóképművészet természeténél fogva esztétizál. Ugyanez lehet érvényes a gengszter eposzokra is. A dokufilm azonban a nézőre hagyja az ítélkezést és nem akarja a szájába rágni, mit gondoljon a Maffiózók szerepéről a társadalmi erőszakban.

A sorozat kettős és ellentmondásos közegét nagyszerűen keretezték a pszichiáternél eltöltött beszélgetések.

A dokufilm erénye, hogy ezeknek a beszélgetéseknek is képes még mélyebb értelmet adni, ahogyan feltárja Chase lelki motivációit és szándékait a szériával kapcsolatban. Mintha ezekben a beszélgetésekben maga az alkotó nyílt volna meg a közönségének, feltárva legbensőbb gondolatait, ezzel a néző fejében is apró csírákat ültetve el.

A kétrészes doku talán legszomorúbb pillanata a főhőst játszó James Gandolfini halála, aki 2013-ban ötvenegy évesen szenvedett végzetes szívrohamot. A dokufilm Chase ravatali beszédét is bemutatja, valamint igyekszik felfejteni azt is, mi vezethetett a színész korai búcsúzásához. Sajnos ezalkalommal is világossá válik, hogy egy ilyen szerep, melyben az erőszakosság központi funkciót tölt be, egyértelműen felemészti a művészt. Ahogyan Heath Ledger, úgy némileg Gandolfini is hazavitte magával a munkáját és ez a testi lelki egészségére is kihatott. Gandolfini ráadásul igyekezett a forgatókönyv instrukciót is túlteljesíteni, ami sokszor még Chase-t is meglepte.

A Maffiózók 1999-ben rajtolt el és 2007-ben érkezett el a rengeteg vitát kiváltó lezárásig. Chase ugyan nyolc éven keresztül irányította a sorozat munkálatait, rendezőként mégis csak az első és az utolsó epizódot jegyzi.

A dokufilm nem hallgatja el, hogy a széria a maga idejében hatalmas felzúdulást keltett a teljesen váratlan feketére vágással, ami után sok néző először adáshibára gyanakodott. A széria pedig maga mögött hagyta a talányt, vajon túlélte-e a Soprano-família azt a bizonyos utolsó vacsorát.

A Maffiózók atyja: David Chase egy alapos és mély betekintést enged a Maffiózók kulisszáiba, azonban egy hat évadon keresztül futó eposzt lehetetlenség két másfél órás epizódban kivesézni. Ennek ellenére szeretettel ajánlható mindenkinek, aki a széria rajongójának vallja magát, és aki a sorozatreneszánsz kezdeteire kíváncsi.

A Maffiózók igazi öröksége viszont mégis egy provokatív felvetés marad, mely kimondatlanul, de mégis tapinthatóan átjárja a széria képkockáit. Ha valaki piciben csinálja, azt bűnözésnek hívjuk. Ha nagyban politikának. Igazán nagyban pedig történelemnek. Nos, ha az emberiség történelmét nem is írta át a Sorpano-család úgy, mint a Medici, de televízió történelmében a hatása immáron kitörölhetetlen.