Matt Reeves nagy fába vágta a fejszéjét mikor két esztendővel korábban útjára indította az általa újra gondolt, még a korábbi Christopher Nolan változatánál is földhözragadtabb, nem mellesleg pedig jóval nyersebb ifjú denevérembert. A The Batman anyagi és kritikai fogadtatása után nem volt kérdés, hogy Reeves nagyon rátapintott valamire, ugyanis a stúdiónál tárt karokkal fogadták azt az ötletet, hogy az író / rendező egy teljes filmes univerzumot húzzon fel a film köré. Ötletekből nem volt hiány, hiszen az elmúlt években több potenciális, ám végül el nem készült spin-off sorozat a levesben végezte, ám ugye az ötlet nem vész el csak átalakul. Reeves legalábbis több interjújában is így jellemezte azt a folyamatot, ami végül a Colin Farrell Pingvinjére koncentráló klasszikus maffia történeteket megidéző sorozathoz vezetett.

Kreatív szempontból vizsgálva így adta magát, hogy a The Batman egyik legérdekesebb, ám mégis kissé a háttérbe szoruló figurája kapja meg végül a lehetőséget arra, hogy egymaga is megmutassa mire képes valójában, hiszen már a film záró képsoraiban nyilvánvalóvá vált, hogy a katasztrófa sújtotta Gotham alvilágában keletkezett hatalmi vákuum csak arra vár, hogy valaki magához ragadja annak irányítását. A Pingvin cselekménye nem sokkal később, a The Batman eseményeit követően egy héttel veszi fel a fonalat, egy tipikus Pingvinre jellemző nagyon is kisstílű rablással, hogy aztán egy bravúrosan megkoreografált cold openinggel lényegében totális lavinát zúdítson ránk. 

Eme apró kis félresikerült stikli azonban csak jéghegy csúcsát képezi, révén a dominó effektus itt is igen hamar működésbe lép, és a néző a több tonnányi maszk és smink alatt is újfent bravúrosat alakító Colin Farrellel együtt találgathatja, hogy vajon melyik újabb őrült  húzása után érik utol a sánta Pingvint. Mert hogy Oz Cobb bár egyelőre továbbra is csak egy egészen apró kishal a Falcone maffia család hierarchiájában, ám az ambíciókkal és nem kevésbé ügyes manipulatív képességekkel teleszőtt személyiségéből adódóan, nem is kérdés, hogy Oz előbb vagy utóbb, de feljebb lép majd a ranglétrán. Mindezt persze még könnyen keresztülhúzhatja az Arkhamból frissen szabadult Sofia Falcone, akiről Cristina Mlioti játékát látva nehezen tudja eldönteni az ember, hogy most valóban egy többszörös sorozatgyilkost lát maga előtt, vagy egyszerűen csak egy a hosszú börtönévek után megviselt, ám mindezen megpróbáltatások ellenére roppant magabiztos trónörökösnőt. 

Milioti mindenesetre ügyesen lavíroz az érzelmileg instabil és a számító, jéghideg maffiafőnök figurája között, olyannyira, hogy a Farrellel közös jelenetekben nem túlzás, ha azt mondom, hogy szó szerint megfagyott a levegő a kettejük között lezajlott párbeszédek során. Ennyire erős szövegkönyvet összehozni önmagában véve bravúr, ám a végig pattanásig feszült hangulat mellett a Pingvinnek arra is jut ideje, hogy egy teljesen új nézőpontból vizsgálva vezessen körbe minket a The Batmanben már látott Gothamben, nem egyszer elmélyítve, vagy épp megkérdőjelezve mindazt, amit az éppen romokban álló városról addig gondoltunk. 

A megsebzett metropolisz ugyanis legalább annyira meghatározó főszereplője az épphogy csak kibontakozni készülő eseményeknek, hogy hatalmas kihagyott ziccerként lehetett volna elkönyvelni, amennyiben a sorozatot tető alá hozó Lauren Leflenc megelégedett volna annyival, hogy holmi statiszta szerepbe száműzi az egykor szebb napokat is megélt Gothamet. A sokszínű építészeti megoldással büszkélkedő Gotham eddig nem látott városrészeinek reflektorfénybe helyezése egy újabb rétegnyi mélységet kölcsönöz a benne élő karaktereknek, hiszen a hanyatló metropolisz mindükben nyomott hagyott ilyen vagy olyan módon. 

Mindezen látható vagy épp láthatatlan sebek azonban vitathatatlanul fontos szerepet játszanak majd az évad hátralévő hét epizódjában, elvégre a sakkbábuk már elhelyezkedtek a táblán, így innentől minden azon múlik, hogy a fekete vagy a fehér játékosnak lesz e több bátorsága ahhoz, miképpen úgy vigye be a sakk mattot ellenfelének, hogy az csak későn eszméljen rá, valójában mikor is veszítette el az amúgy az első perctől kezdve lefutott meccset.