Film

A téboly elmaradt – Joker: Kétszemélyes téboly kritika (írta: Molnár Roland)

A 2019-es Joker folytatása talán az egyik legjobban várt film az idei mozis blockbuster felhozatalban. Az első rész egy milliárd dolláros bevételén anno mindenki meglepődött, de a kritikai visszhang sem maradt el a Todd Philips (Másnaposok) rendezte és Scott Silver által írt DC gonosztevő újabb interpretációjával szemben. Számos díjat, mint például a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Arany Oroszlán díját és tizenegy Oscar-díj jelölést is bezsebelt. A nagy sikert látva mégsem volt tervben a folytatás. Todd Philips nyilatkozataiban hangsúlyozta, hogy ez számára egy filmes projekt volt és nem akar többet elmondani Joker karakteréről.

A címszerepet játszó Joaquin Phoenix felvetette az esetleges újabb felvonás ötletét. Todd Philips és Scott Silver végül kötélnek álltak és megszületett a nagy sikerű Joker történet újabb stand-up előadása, ami a Joker: Kétszemélyes téboly címet kapta. A régi Warner Bros. rajzfilmek előtt tisztelgő cold opening (hideg nyitás) megismerteti velünk Arthur Fleck állítólagos kettős személyiségét, amit az első részben ismeretes gyermekkori bántalmazások miatt hozott létre magának, egyfajta védelmi mechanizmusként. A cselekmény eme tényállásra helyezi a hangsúlyt.

Arthur Fleck börtönben töltött ideje alatt kapcsolatban állt olyan orvosokkal és ügyvéddel, akik segíteni akarnak rajta. A cél, hogy bírósági tárgyalás útján felmentsék a halálbüntetés alól és bizonyítsák Arthur pszichiátria diagnózisát az esküdtszék előtt. A kezdeti nehézségek után úgy látszik Arthur jó úton halad a gyógyulás felé, de egy napon találkozik Harleen Quinzellel (Lady Gaga), aki a Stockholm-szindróma jeleit mutatva rajong Arthur tettei és személye iránt, sőt táplálja a benne élő Joker felszínre törését. A cselekmény nyomokban tartalmaz zenés betétdalokat, amik megvalósításukban kiválóak.

Élmény nézni ahogy Lady Gaga és Joaquin Phoenix tehetsége ilyen formában is megmutatkozik a produktumban. Ezzel szemben ezen szcénák kilógnak az elbeszélés mód szövetéből és teljesen megtörik a filmritmusát. A készítők jobban jártak volna, ha külön marketing anyagaként használják fel ezen kreatív előadásokat. Ebből viszont az következett volna, hogy nem maradt volna kellő frissesség a történetben ugyanis forgatókönyv nem volt elég erős ahhoz, hogy száznegyven percen keresztül a vásznon tartsa a néző figyelmét. Ennélfogva kellett egy meghatározott szünethatást eszközölni, amivel kitöltik a szkript által unalomig ismételt első rész történéseinek reprodukcióját.

Lady Gaga, mint a jövőbeli Harley Quinn karakteridegen és mindezek mellett rém gyenge a címszerepben. A filmben feltűnik Harvey Dent gotham-i kerületi ügyész, aki indítványozza Joker halálbüntetését, de az ő karakterének motivációi sincsenek kellőképpen kibontva. Az már csak hab azon a bizonyos tortán, hogy a tárgyalótermi részek struktúrája teljesen félrement. A feszültség és kiélezett érvek teljes hiánya miatt nem tudunk izgulni se Arthurért és az állam által képviselt vádért sem.

Az tényleg egy hatalmas bravúrnak számít, hogy az alkotás képtelen tovább építeni Joker karakterívét, így gyáva módon keresztül húzza azt a fajta karakterépítést, amit elkezdett az első részben. Itt csúcsosodik ki Todd Philips teljes ötlettelensége a folytatás kapcsán. Aminek eredménye, hogy olyan irányváltásokat eszközöl, ami már nyíltan Halloween Ends-féle húzásokat eredményezett, amiért sokan fogják a húzni szájuk szélét.

A Joker folytatása tele volt kiaknázatlan lehetőségekkel, de ez helyett inkább fogták az előző rész eseményeit és azokat magyarázták el nekünk újfent kétszer olyan hosszú játékidőben. A bűn hercegének lezárása nem hozta a hozzáfűzött elvárásokat, hanem alulmúlta azt. A legszomorúbb, hogy tanúi lehettünk volna egy új identitású Joker felemelkedésének, és az abból levonható társadalmi tanulságoknak, csak hát ezt valaki szó szerint keresztül húzta egy huszárvágással.

A Joker: Kétszemélyes téboly nem egy bűn rossz film, vannak benne értékelhető elemek, csak teljes egészében nem tud működni filmként. Biztos meglesz idővel a maga közönsége, mint meg nem értett remekmű, mert látni benne az egyedi megközelítés pislákoló szikráját. Összességében, viszont sosem lesz egy kellően jó folytatás, ami minőségében megtudja közelíteni elődje által felállított mércét.