A 15. Frankofón Filmnapok keretében másfél héten keresztül elképesztően szerethető és sokszínű francia ajkú alkotásokat láthattunk. A huszonhárom filmen keresztül nyolc ország képviseltette magát, köztük Franciaország mellett például Kanada, Marokkó, Belgium és Svájc. Utóbbi egy A 15. Frankofón Filmnapok keretében másfél héten keresztül elképesztően szerethető és sokszínű francia ajkú alkotásokat láthattunk. A huszonhárom filmen keresztül nyolc ország képviseltette magát, köztük Franciaország mellett például Kanada, Marokkó, Belgium és Svájc. Utóbbi egy lehengerlően szórakoztató alkotással nyűgözte le a telt házas Uránia közönségét, amelynek Díszterme harsogott a nevetéstől, miközben a többnyelvűség és a közvetlen demokrácia témakörében gondolkodtatott el.

A Bonzsúr, Svejc! éppen e két nemzeti jellegzetességét használja fel alapnak ahhoz, hogy eljátsszon egy kaotikus és szürreális gondolattal. Az ország egyik jelentős (ám rövid úton kiderül, hogy korrupt) politikusa azt akarja, hogy praktikus okok miatt szavazzák meg Svájc egynyelvűségét. Ezzel az ország egyik fő jellegzetességét venné el, ám mivel Svájcban közvetlen demokrácia uralkodik, így bármely állampolgár javaslatát előterjeszthetik népszavazásra. A különböző kantonok és a különböző nyelveket beszélő svájciak persze felháborodnak – különösen persze a nem-német ajkúak, így a francia, az olasz és a rétórománt beszélők. A németek azonban önelégült mosollyal kényelembe helyezhetik magukat, gondolják, hiszen az ország nagyjából hetven százaléka a németet beszéli, így joggal feltételezték, hogy egy ilyen szavazást csakis ők nyerhetnek.

A svájci németek világa azonban összeomlik, amikor beüt a váratlan fordulat: az ország megszavazta az egynyelvűséget, ám a német helyett a francia győzött. Rövid időn belül minden svájci állampolgárnak kötelező megtanulnia franciául, hiszen ez lesz a hivatalos nyelv mindenütt: az oktatásban, a boltokban, az élet minden területén. A film végtelenül szellemes és humoros jelenetek hosszú során keresztül mutatja be, milyen kaotikus helyzetet okoz az új törvény, miközben saját magukat, a svájciakat is a céltáblájuk középpontjába helyezi. A káosz hatalmas, a nyelvek összegabalyodnak, de a német oldalról tettleges ellenállás mégsem mutatkozik… nem úgy, mint az olasz területeken. Éppen ezért az ötvenhat éves svájci német rendőrt, Waltert (Beat Schlatter) és egy, korábban a titkosszolgálatnál szolgáló francia kollégáját, Jonast (Vincent Kucholl) Ticinóba (németül Tessin) küldik, hogy épüljenek be és számolják fel az ellenállókat. 

Walter azon kapja magát, hogy a beépülés során véletlenül maga is nyakig belekeveredik az olasz ellenállásba. Ebben nagy szerepet játszik a temperamentumos Francesca (Catherine Pagani), akinek hamar megtetszik Walter vélt elkötelezettsége az ügy mellett. Walter útját az ex-titkosszolgálatos Jonas „segíti”, aki mindennél jobban élvezi, hogy a legkülönbözőbb karakterek álruháját ölti magára a kémkedés során. A ticinói ellenállás egyre komolyabbá fordul, mígnem már a polgárháború réme fenyegeti az országot. A felkelés élén Enzo Castani (Leonardo Nigro) áll, akinek karakterét, vállán a papagájjal és kezében a szivarral, valamint a lázadás iránti szenvedélyével egyértelműen Fidel Castro ihlette.

A vetítés után Jean-François Paroz, Svájc magyarországi nagykövete mesélt és felelt a nézők kérdéseire Svájc többnyelvűségével és az országra jellemző sztereotípiákkal kapcsolatban (például hogy a svájci németeket unalmasnak tartják, de arról is szó esett, hogy hogyan ugratják egymást a svájci franciák és a németek), valamint a közvetlen demokrácia gyakran irigylésre méltó, látszólag kiváltságos, ám gyakran mégis összetett és árnyalt oldalairól. Volt például, hogy egy népszavazás során a szavazók többsége úgy határozott, ne épüljön több müezzin az országban – ami eléggé diszkriminatív húzás, ám a közvetlen demokrácia játékszabályait követve, ha ez az eredmény született, a törvényt igenis be kellett vezetni. Voltak arra irányuló törekvések is, hogy Svájcnak ne legyen hadserege, ezt azonban végül nem szavazták meg.

A Bonzsúr, Svejc! egy olyan, kreatív alapötleten nyugvó színtiszta vígjáték, amelyhez foghatót ritkán látni. Niche filmről van szó, amely valószínűleg nem fog eljutni annyi emberhez hazánkban, mint mondjuk a legújabb Marvel-film, de azt kívánjuk: bár így lenne! Egy igazi minőségi vígjáték – minőségi, de mit is értünk ez alatt? Olyan szórakozást, amely úgy nevettet, hogy közben elgondolkodtat és a látókört is szélesíti, emellé némi intelligenciát feltételező humort és jó karaktereket vet be. Arról nem is beszélve – és ez az aspektus különösen a sok tekintetben nehezebb időkben releváns –, hogy olyan filmről van szó, ami után jó érzéssel megy haza az ember, és egy kicsit kiszakítja a mindennapok nehézségeiből. A Bonzsúr, Svejc! beveti a klasszikus komédiák régi receptjeit (helyzetkomikumok, félreértések és álcázások tömkelegét) és a csúcsra járatja azokat. A film sava-borsát mégis az adja, ahogyan a svájciak viccet csinálnak a többnyelvűségükből fakadó konfliktusaikból – és kicsit saját magukból is.

A filmet a 15. Frankofón Filmnapok keretében láttuk.