Bizonyára sokan ismerik azt a mondást, miszerint „az ellenségem ellensége, a barátom”. Ez a kijelentés amennyire bugyutának hangzik legalább annyira igaz is. Hiszen ha valakinek van egy ellensége, akinek ezenkívül is van egy vagy akár nem csak egy másik ellensége is, akkor azoknak ajánlott lehet összefogni a közös ellenség ellen. Ez a fajta gondolatiság pedig számos alkotásban meg szokott jelleni, ilyen vagy olyan módon. Mint például a jelen cikk alanyául szolgáló regény sorozatban is.

Ugyan ez a regény sorozat, ami technikailag három részből áll és eredetileg egy afféle crossover szerűség akarna lenni, ami valójában simán futhatna akár Alien vs Predator cím alatt is, mivel a sorozat első két része hiába jelent meg kvázi két különálló franchise-ként, vagyis egy önálló Alien-es és önálló Predator-os alkotásként a helyzet az, hogy nagyon nem tudnak úgy működni. Ez pedig leginkább az első kvázi Predator-os részben tűnik fel, ahol kínosan igyekeznek kerülni az Alien-ek említését, ám ettől az egész cselekmény rendkívül bugyutának tűnik. Főleg mivel a második kvázi Alien-es részben már elég aktív szereplők lesznek a Predatorok. Szóval ez így utólag igencsak egy elhibázott döntés volt az alkotó Tim Lebbon részéről.

Magáról Tim Lebbon-ról annyit érdemes tudni, hogy ő egy brit származású szerző, aki számos másik horror és ilyen dark fantasy regény-t írt. Többek között például több másik Alien-es regényt is. Személy szerint én ezenkívül még egy másik Star Wars-os könyvet olvastam tőle, ami összességében véve nem volt rossz, de… nos fogalmazzunk úgy, hogy abból témából és settingből szerintem sokkal több mindent is ki lehetett volna hozni, mint amit végül sikerült. És sajnos azt kell mondjam, hogy ez az állítás erre a regény sorozatra is igaz.

Persze ez nem jelenti azt, hogy ezek a regénynek rosszak lennének. Sőt, kifejezetten meg vannak a maguk pillanatai. Illetve határozottan izgalmas őket olvasni, de csak egy bizonyos pontig. Noha nem szeretnék elspoilerezni semmit sem. Viszont annyit talán elárulhatok, hogy a problémám leginkább a végével volt, ami… hát… mondjuk úgy hogy olyan lett, amilyen. De ne szaladjunk ennyire előre és haladjunk csak szép sorjában.

A történet maga a kétezerhatszázas években játszódik, ami egyfelől így kellően futurisztikus, másfelől pedig kényelmesen távol van az összes eddig ismert Alienes vagy Predatoros sztoritól. Maga az emberiség ebben a világban már elfoglalta a galaxis egy jelentős részét. Az egyes területek közötti átjárást pedig ilyen úgynevezett űrportálok biztosítják. De maguk az űrhajók is a fénysebesség többszörösével képesek haladni. Amit mondjuk így őszintén nem tudom, hogy fizikailag hogy lehet kivitelezni, de az ilyesmiket ajánlott ráhagyni az ilyen jellegű alkotásokra. Szóval az emberiség terjeszkedik, eközben folyamatos harcban áll a Predatorokkal, vagy más néven Yauthjákkal. Meg persze a helyenként olykor felbukkanó Alienekkel. Majd egyszer csak megjelenik egy a világűr ismeretlen részéből érkező fenyegetés.

Erről a fenyegetésről már szinte a történet elején kiderül, hogy egy afféle renegát emberi felfedező telepes csapat, akik az utazásaik során találtak valami ősi idegen technológiát, aminek következtében egyrészt megtudták növelni a tagjaik életét. Illetve irányítani tudják az Alien-eket. Valamint persze a hajóik és a fegyvereik is rendkívül fejlettek. Ráadásul az egyik tagjuk, egy bizonyos Beatrix Maloney a fejébe vette, hogy bosszút áll azokon, akik miatt el kellett menekülniük a Földről. Akik pedig nem más, mint a híres Weyland-Yutani Társaság, az Alien franchise ultimate rosszfiúi.

Maga az egyes regények cselekménye több szálon fut, ami a gyakorlatban úgy néz ki, hogy fejezetenként különböző karakterek szemszögéből van elmesélve a történet. Ezek között vannak többször visszatérők is, de valamikor inkább csak egy adott történet szálon lévő egy másik karakter kerül a középpontba. Illetve vannak ilyen úgynevezett közjáték szerű fejezetek, ahol egy adott eseményt több másik különböző, ám a történet további alakulása szempontjából jelentéktelen karakter szemszögéből mutat be a könyv.

Na és itt kezdődnek a bajok. Ugyanis bizonyos karakterek és ezáltal olykor teljes fejezetek tudnak érdektelenségbe fulladni. Legalábbis amikor egy izgalmas akció jelenet közben a könyv, vagyis hát a szerző képes átváltani egy amúgy harmadrendű karakter belső vívódásaira és látszólag értelmetlen hatalmi harcaira az azért eléggé ki tudja zökkenteni az embert. Persze az ilyen többszereplős váltott nézőpontos alkotásoknál az embernek óhatatlanul is lesznek kedvenc és kevésbé kedvenc részei, ám ennél az alkotásnál úgy érzem valahogy a szerző Tim Lebbon-nak nem sikerült eltalálnia a megfelelő arányokat.

A másik főproblémám ezzel az alkotással az igazából leginkább az első részben, ami ugyebár a Predator-os rész, ütközik ki. Vagyis hogy a történet mintha látszólag teljesen ignorálná az Alien-eket. Vagy legalábbis csomó olyan jelenete van, ami az Alien-ekkel sokkal jobban működne, mint a Predator-okkal. Arról nem is beszélve, hogy az alkotás a Predatorokról eddig kialakított képet is hát… fogalmazzunk úgy, hogy elég erőteljesen torzítja. Persze újfent, ha a konkrét történet szempontjából nézzük akkor végül is logikus. Azonban a franchise szempontjából nézve már igen súlyos kérdéseket vet fel a kontinuitással kapcsolatban.

Mindezeken túl az akciójelenetek többsége izgalmas. A feldolgozandó rejtély érdekes. Akárcsak a világ, amit ábrázol. Noha ahogyan azt korábban már említettem, akik valamennyire jártassak a fizika ezen területein azok feltehetően néha a szemüket fogják forgatni. Ugyan a végkifejlet nem igazán adja meg azt a katartikus élményt, amire az átlagember várna. Viszont a történet visz magával. Ráadásul helyenként bizonyos főbb karakterek is azért hullanak rendesen.

Végszó

Ha stílusos akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy A Harag háborúja nem igazán hozz békét. Legalábbis az olvasója számára. Egynek ugyan elmegy és nem állítom, hogy megbánja, aki elolvassa. De határozottan tudnék jobb Alien-es könyveket ajánlani bárkinek.