A kiváló első rész után szokatlanul hosszú idő telt el az Így neveld a sárkányodat folytatásáig. Négy évnél általában kevesebbet szoktak várni a stúdiók egy-egy jól sikerült produkciójuk második részének elkészítésével, főleg abban az esetben, ha ezt a sikert dollármilliókban mérik. Az első sárkányos kaland közel félmilliárdot hozott a konyhára, szóval várható volt az új film, és bár egy komputeranimációs produkció sokkal hosszabb ideig készül, mint egy élőszereplős, a négy évnyi várakozás így is hosszabbnak számít az átlagosnál (pl. az első két Shrek között csak 3 év volt, de a két Szörny Rt. között 12…). A lényeg az, hogy Hablaty és Fogatlan visszatért, és ennek csak örülni lehet.

Az első rész cselekménye után öt évvel járunk. Hablaty és Astrid 20 évesek, szeretik egymást, életük a viking faluban a sárkányokkal látszólag gondtalan, ám a fiatalemberre mázsás súllyal nehezedik a tudat, hogy egy nap át kell vennie törzsfőnök apja szerepét, és neki kell vezetnie a Hibbant-szigetet.

Ebben a bizonytalan időszakban bukkan fel egy új fenyegetés egy csapat sárkányvadász személyében, akik egy halálosan veszedelmes alaknak dolgoznak, aki át akarja venni a sárkányok feletti uralmat, ez által pedig az emberek és talán a világ felett is. Ehhez Hablatynak és Fogatlannak is lesz néhány szava (ill. morgása), de persze számíthatnak segítségre, mégpedig nem is akárkitől.

Az átlagos animációs filmek közül az Így neveld-sorozat (2017-ben jön a harmadik rész) kiemelkedő, hiszen sok, tipikusnak mondható momentumot elhagyott, így tehát nincsenek benne dalbetétek (vö. Disney-összes), filmes kikacsintások és gegek (pl. Fiona hercegnő a Mátrixra hajazó verekedése a Shrekben), és úgy általában – mindezek ellenére – nem csak a kisebbek számára jelent szórakozást és kellemes kikapcsolódást, hanem a nagyobbaknak, felnőtt kísérőknek is. Teszi mindezt úgy, hogy tulajdonképpen nem találja fel a spanyolviaszt, ugyanazokat a hatásmechanizmusokat és dramaturgiai eszközöket használja, mint az amerikai filmek 95%-a, mégis képes több lenni az átlagosnál – egyszerűen azért, mert jól van megírva a történet, kedvelhetőek a szereplők, és persze iszonyúan látványos.

Fontos, hogy a sztori nincsen alárendelve a látványnak, hanem kéz a kézben jár azzal, ami külön megsüvegelendő, tekintve, hogy az Álomgyár mennyire görcsösen próbálja a nézőket lenyűgözni a fantasztikusabbnál fantasztikusabb akciójelenetekkel, emiatt viszont sokszor elfelejti, hogy egy filmnek nem csak szemet, de az agyat is kényeztetnie kell. Lehet persze verekedő óriásrobotokkal és szörnyekkel is nagy profitot termelni, ám az olyan filmek tényleg csak pillanatnyi szórakozást nyújtanak (már akinek…), maradandó filmélményt viszont nem teremtenek.

Az Így neveld a sárkányodat (eddigi) két része a klasszikus mesevonalon haladva – annak minden megszokott fordulatával és kiszámíthatóságával együtt – is olyan kikapcsolódást biztosít, aminek még a legválogatósabb nézők is bátran átadhatják magukat – és a gyereküket sem kell félteni, hogy tovább tömik az agyát a szokásos amerikai maszlaggal. Van persze tanulság, mert miért ne lenne, ám ez továbbra sincs annyira durván a nézők arcába csapva, nem mondják el, hogy milyen konklúziót kellene az embernek levonnia a film végén, csak támpontot kapnak hozzá – igaz, eléggé egyértelműt.

Az új figurák kedvelhetőek, a rosszfiú is kellőképp utálható, és bár egyikük sem radikálisan újszerű karakter, mégsem üresek vagy felszínesek. Még egyikük „pálfordulása” is hihető, a gonosz szereplő testi fogyatékossága valóban meglepő, akár még sokkoló is lehet, a titokzatos, maszkos sárkányharcos kiléte pedig alapvető változást hoz a történetbe és Hablaty életébe.

Az első filmtől eltérően most kevesebb a tűz (azért egy Rammstein-koncertet így is lenyomna), de a repülés továbbra is hangsúlyos szerepet kap mind technikai, mint dramaturgiai szempontból (talán csak Hayao Miyazaki alkotásaiban ennyire fontos még), egy különleges ruha segítségével pedig most Hablaty a „saját erejéből” is megtapasztalhatja azt.

A látvány egészen elképesztő, a jelenetek nagyon dinamikusak, a technikai megvalósítás pedig olyan magas színvonalú, hogy az ember hajlamos elfelejteni, hogy nem élőszereplős, hanem „csak” animációs filmet lát. Ennek legfőbb oka az, hogy a képi világ realista; a „világítás” nem szépelgő, és nincsenek olyan virtuális kameramozgások sem, mint más rajzfilmekben, ahol a direkt lenyűgözés céljából alkalmaznak olyan képsorokat, amiket a valóságban lehetetlen lehetne megcsinálni. Itt szinte dokumentarista a „kamerakezelés”, ráadásul sokszor a sárkány hátára is „felülhetünk” repülés közben, ami tovább fokozza a tempót. A film vizuális konzultánsa a tízszeres Oscar-jelölt operatőr, Roger Deakins volt, szóval egyáltalán nem meglepő a kivételesen filmszerű képi világ.

A textúrák, a sárkányok bőre, az emberi szereplők haja, szakálla, a ruhák anyagai, és az egyéb fizikai szimulációk (pl. folyadékok, felhők, füstök, tűz, hó stb.) döbbenetesen valósághűek.

A szereplők hangjai ugyanazok, mint az első filmben: Jay Baruchel, Gerard Butler, America Ferrera, de van néhány új színész is, pl. Cate Blanchett, Jonah Hill vagy Djimon Hounsou. Alakításuk kifogástalan, nem játsszák túl a szerepüket.

A zene John Powell szerzeménye; dominálnak a kelta motívumok, pl. a duda vagy a különféle dobok (pl. az ír bodhran), de van kórus és hagyományos szimfonikus zenei kíséret is.

Bár nem minden folytatás jobb az elődjénél, az Így neveld a sárkányodat esetében mindenképp erről van szó. Akadnak benne jó poénok és gegek (képi és verbális egyaránt), vicces mellékszereplők, érzelmi fordulatok, kivételes a vizualitása, jó a története, és komolyan veszi a nézőket. Hablaty felnőtté válása és az ezzel járó felelősségvállalás, a cselekmény alapvetően pacifista üzenete mindenki számára érdekes és megszívlelendő lehet.