Manapság elég felkapott, hogy egy hollywood-i produkció érdekében elővesznek kisebb nagyobb szerepekre régi, idősödő, de felejthetetlen színészeket, akik növelhetik az adott alkotás színvonalát. Ebben az esetben nem konkrétan olyan tömegalkotásokra gondolok, mint például a Feláldozhatók trilógia, hanem komolyabb, életszerűbb megvalósításokra, amelyek szintén követték ezt a fajta retrós beütést. Mai filmünk is gyakorolta ezt a magatartást és az alkotók 2014 őszére elhoztak nekünk egy megható és realisztikus drámát. 

Hank Palmer (Robert Downey Jr.) sikeres jogász a nagyvárosban. Talpraesett, határozott és igazi profi a munkáját tekintve. Anyja sajnálatos halálhíre miatt vissza kell utaznia kis szülővárosába, ahol egy fedél alatt kell lennie rokonaival és kiállhatatlan apjával Joseph Palmerrel (Robert Duvall) együtt, aki azon a környéken a helyi bíró, mindezek mellett gyilkossággal is vádolják. Hogy viszonyul Hank a régi közösséghez és a régen látottakhoz? Mit kezd apjával és az ő jelenlegi helyzetével?

Mindezekre választ ad ez a jó és megható dráma. Műfajából adódóan nem kell számítanunk lehengerlő nyomozásokra, elgondolkodtató feladványokra, hanem csak elég ha figyeljük ezt a lassú vezetésű és izgalmas családi történetet. Bevallom őszintén, amint megnéztem a filmet, rájöttem, hogy nagyon újat nem hoz a sztori felépítése. Ezeket az elemeket már bőven láthattuk máshol is és ez már ez elején feltűnt. Ne legyünk elhamarkodottak! Nézzük miként mutatja be a Hank körül lévő világot a film!

Függetlenül attól, hogy nem kell semmilyen egetrengető újdonságra számítani, mégis maga elé tudja láncolni nézőjét adott célközönség nélkül. A Bíró lassú és kidolgozott történetszála egyaránt szól idősekhez és fiatalokhoz. Teljesen követhető vonalú és nem bonyolít túl semmit, a bennünk felvetődött kérdéseket remekül megmagyarázza. A mondanivalóját egy szálon futtatja végig, különösebb helyszínváltások nélkül, egyszerűen közöl velünk minden egyes történést. Ezek jobbára dialógusokba ágyazottak, így két főszereplőnkről, az apáról és a fiúról mindent megtudhatunk jelenlegi és korábbi életükkel kapcsolatban a karakterek beszélgetései által. A megfontolt és tudatos közlés révén a legfontosabb dolgok nem maradnak lepel alatt, de egy ilyen sztorinál többet nem is kérhetnénk.

A film üzenete erre a két személyre korlátozódik. Nagyszájú ügyvédünk testvéreit nem is helyezi előtérbe, mivel ebből a szemszögből csak az ideális család képét hivatottak bemutatni. Hank és Joseph Palmer apa-fiú kapcsolata remekül ábrázolja ezt a filozófiai értelemben vett emberi kontaktust. A férfi természet makacssága és erőfitogtatása – mely alapvető konfliktusteremtő elem az élet bármely területén – mindkét szereplőben megvan. Így már a kezdeteknél is feszültség alakult ki közöttük. A történelemben és napjainkban fellelhető ellentét, mint a történetszál fő mozgatórugója, majdnem teljesen kivesézve kerül az asztalunkra. Hank karaktere szimbolizálja a sikeres, erős és határozott, ám magánéletében nem túl labilis egyént, aki a legmagasabb felhőkarcolókig tör fel csak azért, hogy bebizonyítsa apja tévedését. Ezzel szemben Joseph Palmer bíró személye mutatja be a kiöregedett, nagyobb igényektől mentes, befutott férfi példáját, aki önnön csökönyös mivolta miatt tekint fiára fiatal zöldfülűként. Eme két jellem, mint hideg és meleg kelti a vihart az egész film során. De az ellentétek bizony vonzzák egymást, sőt mi több ugyanabból a halmazból kerülnek ki, ezért kialakul egyfajta kedélyhullámzás melynek végén a teljes megnyugvás jön el.

Az alkotás az előbb említett két karaktert ily módon állítja párhuzamba. Miközben megfigyelhetjük, hogyan fonódik ismét egységbe a rég széthullott család, aközben részesei lehetünk annak, hogyan zajlik Amerikában az igazságszolgáltatás minden egyes lépést végigkísérve a vádtól a döntéshozatalig. A feszült légkört oldják a filmbe csempészett humoros mondatok és szituációk, melyek véleményem szerint olykor jól sülnek el, olykor viszont sajnos nem oda illő helyzetekben bukkannak fel, így rombolják a hangulatot. Ám ez mondhatni teljesen elnézhető tekintve, hogy ennél komolyabb hibák nincsenek. A körülmények nagyobb fokú átélését színészeink munkájukkal csak még inkább elősegítik. Robert Downey Jr. ebben az esetben is képes volt hozni a kissé nagyképű, laza, stílusos férfit, remekül átadja számunkra Hank Palmer személyiségét. Robert Duvall 2013 óta nem szerepelt filmben, de itt is bebizonyította, hogy az a színész, aki a 60-as években sztárnak számított még most is az. A Bíró című filmet mindenkinek ajánlom remek drámai előadásmódja, tiszta történetvezetése és nem utolsó sorban jó zenéje miatt is, melyet Thomas Newman-nek, a Skyfall és A remény rabjai zeneszerzőjének köszönhetünk.