Angliát kivéve Észak-Európából igen kevés film lát nemzetközi szinten napvilágot. Ez a jelenség nem éppen a jó filmek hiányával vonható párhuzamba, inkább azzal, hogy az utóbbi időkben nem volt túl termékeny ez a szakma a szóban forgó régióban. Hogy ez rossz dolog-e? Nem mondanám, sőt! Egy igazán kiemelkedő alkotásra éveket is megéri várni, mint fél esztendőnként megtekinteni valami sablonos és unalmas művet. Épp ezért elhoztam a 2013-as év legjobb svéd alkotását, hogy megfigyelhessük, hogyan is mutatják be az északiak a történelmet egy ember életén keresztül. Ez A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt (Hundraåringen som klev ut genom fönstret och försvann, 2013)

Filmünk egy idősek otthonában kezdődik. Allan Karlsson (Robert Gustafsson) épp azon a napon ünnepli a századik születésnapját. Ám ez a tény az idős urat egyáltalán nem izgatja, sőt szinte tudatában sincs ennek a fontos eseménynek, így mielőtt az otthon munkatársai és lakói felköszöntenék Őt fogja magát és kimászik az ablakon, hogy fiatal életét felelevenítve útnak induljon. Az úti cél valójában lényegtelen. Mielőtt a malmköping-i állomáson felszállna a buszra egy kétes kinézetű fiatalember rábíz egy bőröndöt, melyet véletlenül magával visz Byringe-be. Ám az utazótáska felől más is érdeklődik.

Nos, ez a film méltán mondhatja magát a 2013-as év egyik leglehengerlőbb európai alkotásának. Egy kis történelmi filmről van szó, mely egy emberen mutatja a világ históriájának legjelentősebb pillanatait. Hát persze, hogy Allan mindenütt ott van! A vele történő események egyszerűen odaláncolnak minket a képernyőhöz, az Ő szemszögén keresztül látjuk meg azokat a fontosabb eseményeket, amelyek a történelem során alakították a világ és az emberek életét, látásmódját. Hogyan tud egy film ekkora szenzációt elérni?

Ez a mű nem mondhatja magát se gyorsnak, se pedig szép lassúnak. Az események pörögnek ám magát a történetszálat mindig hagyja maga körül kibontakoztatni. Ez egy remekül balanszírozott bemutatáshoz vezeti el a nézőjét. Mindig történik valami a vásznon, nem hagyja, hogy egy kicsit is elterelődjön a figyelmünk másfelé, így maximálisan képes fenntartani az érdeklődést. Így már érthető, miért is van a filmnek ekkora figyelemlekötő képessége. Tudatos és teljességgel részletes bemutatásról van szó.

A sztoriban dialógusok és monológok váltják egymást és keretbe zárják az egész alkotást. Párhuzamba állítja Allan fiatal éveit a mai énjével és ekképpen ugrálhatunk a régmúlt és a jelen között. Az öreg gondolatai vezetnek át minket ifjonc életébe és ezek segítenek megérteni a zajló eseményeket. Ezt csupán azért teszi, mert a nagy eseményeket nem holmi világnézetű előadásmóddal szeretné közölni velünk, hanem egy egyszerű ám mégis zseniális ember szemszögéből kívánja bemutatni. És ez az egyszerűség szinte az egész filmet jellemezhetné. Allan életében találkozik (persze javarészt teljesen véletlenül) a történelem nagy diktátoraival, vezetőivel akiket szintén emberi mivoltukban ismerhetjük meg. Nem tukmál ránk értelmetlen világnézeteket, nem állít be senkit sem abszolút rossz, vagy abszolút jó egyénnek. A mesterien kidolgozott karakterek teljesen emberiek és valósághűek. Ebből is következik, hogy minden hiteles. Ezt igazolja maga a sminktechnika és a díszlet is. Nagy pozitívum, hogy ezekkel az eszközökkel igyekszik kiszorítani a sikerhajhászást és nincs konkrét célközönsége sem a műnek. Egytől egyig minden emberhez szól, a fiataloktól kezdve az idősekig.

Az üzenete mindannyiunk számára tanulságos lehet. Egyszerűen bemutatott, ám mégis bonyolultabb témát ölel fel. Egy százéves ember élettapasztalatai és világlátása vetekszik egy átlag ember életélményeivel és meglátásával. Allan képviseli filmünkben az egész emberiséget és bemutatja nekünk, hogy maguk a nagy dolgok is kicsiben kezdődnek. Számomra nagyon megragadt főszereplőnk egyik mondata amely tán kifejezi az egész történet lényegét és fő mondanivalóját, ez pedig ekképp hangzik: „Mindent túlbonyolítasz!” Ezzel az apró meglátással igyekszik feltárni elénk azt, hogy maga az élet, legyen hosszú vagy akár rövid mindig teli van lehetőségekkel. A sztori során emberünk nem kötelezi el magát senkinek és semminek. Hagyja magát sodródni az árral és ezúton tesz szert megannyi tapasztalatra, amelyet később eredményesen hasznosít bárhová is kerüljön. Mint ahogy itt is, a való életben is események sorozata hálózza be létünket, de csak rajtuk áll, hogy állunk hozzá ezekhez a dolgokhoz. Ez a fajta szerény történetalkotás jellemzi az egész megjelenítést és közli velünk letisztult üzenetét: Az életet élni kell. Így képes a mondat közhelyességét ledönteni és új értelmet adni neki. Allan-nak saját élettapasztalatai adtak lehetőséget a tanulásra és arra, hogy sok fontos embert megismerhessen. A fiatalok figyelmét felhívja arra, hogy még igen is hosszú út áll előttük, mire azt tudják mondani: „Én már tapasztalt vagyok”, idősebb társait pedig inti arra, hogy emlékezzenek vissza arra, amikor még ugyanezt az utat járták, és keressék a botlásokban is a jót és az érdemet.

Minden tekintetben egy zseniálisan egyszerű ám mégis részletes műről van szó, amely hitelesen mutatja be nekünk egy ember szemszögéből azokat a dolgokat, amelyek ebbe az irányba sodorták világunkat. Mindezt remek zene, színészi játék és visszafogott burleszkes humor kísér. A svéd színészek mellett gyakran felbukkan a Blöff című filmből jól ismert Alan Ford is. Ezt a filmet mindenki számára ajánlom, mert az üzenete kivétel nélkül mindenkihez eljuthat.