A spin-offokhoz manapság kétkedve áll az ember. Újabb bőrlehúzás? Nem ritkán látunk ilyeneket. Általában megfogják a legjobban kedvelt mellékszereplőket vagy éppen csak egyet, és megpróbálnak rájuk építeni egy új sztorit, amely majd bebizonyítja, hogy ezek a karakterek bizony képesek a saját talpukon állni. Sokszor csalódás a végeredmény, és épp ezért köszönettel tartozunk Vince Gilligannek és csapatának, hogy komolyan vette a feladatát. A Better Call Saul ugyanis így elöljáróban is egy lapon említhető a Breaking Baddel.

A történet a Breaking Bad eseményei elé kalauzol minket az időben, mikor még Saul, vagyis ekkoriban még Jimmy McGill (Bob Odenkirk) megpróbálkozott feltörni a csúcsra, inkább kevesebb sikerrel. Ha röviden kellene összefoglalni, hogy miről szól a Better Call Saul első évada, akkor ezzel a folyamattal lehetne leírni, és azzal, hogy szemtanúi lehetünk Saul és Mike (Jonathan Banks) megismerkedésének első pillanatainak. Hogyan hatott és jelenleg is hat rá bátyja, Chuck McGill (Michael McKane)? Mi indította el az úton, hogy megpróbáljon a saját talpára állni? Mi történt Mike fiával?Ezeket megválaszolja az első évad, okosan elővezetve a második évadot.

A kategória természetesen nem ugyanaz, és az eddigi tapasztalatok alapján nem is akar akkora volumenű lenni, mint nagytestvére, de ez nem is gond. Nem próbál erőlködve Breaking Bad lenni, és pár cameo (meg persze a címszereplő és Mike) kivételével nem is akarja szerepeltetni a testvérszéria karaktereit. Új-Mexikót egy másik szemszögből vizsgálja meg Jimmy esetein keresztül, melyek között lesznek komoly ügyek és viccesek. Saul és a sorozat jól és helyén kezeli a humort, s főszereplőnket az is dicséri, hogy teljes mértékben elfogadható és szerethető főszereplő. Ez vonatkozik Chuckra, a testvérére is, valamint a szintén Breaking Badből ismert Mike-ra, aki egy kiemelt epizódot is kapott, amivel talán még az Emmyre is pályázhat. A többi figurát sem kell félteni, sok érdekes figurát sikerült kitalálni és hozzájuk pár emlékezetesebb pillanatot.

Szó, ami szó, Vince Gilliganék érdekessé, nem teljesen kiszámíthatóvá és nagyon kreatívvá (pl. Chuck képzelt betegsége) tették az előzményt, ami azért elég ritka dolog. Stílusbeli megoldásokban hasonlít a Breaking Badre, elég a főcím előtti jelenetekre vagy a képi megoldásokra gondolni. Ezek mellett felmerülhet a kérdés: mennyire számítanak az előismeretek? Néhány cameon kívül semmiről nem fog lemaradni az a néző, aki esetleg kihagyta Walter White kalandjait, ellenben kedvet kaphat hozzá. Kicsit nehezen indul be a sorozat, és nem is túl hosszú, a vége pedig túlságosan is ott hagy azzal az érzéssel, hogy „majd jövőre” megtudjuk”, ám mindez nem veszi el az értékeit. 

A tíz részes évad, ugyanúgy, mint a Breaking Bad elsője esetében, folytatásért kiált. Véleményem szerint sokkal jobban sikerült, mint annak a második évada, és picivel jobban, mint az első Ha pedig figyelembe vesszük, hogy a Breaking Bad mit ért el az évek alatt, úgy részemről hatalmas a kíváncsiság, mit takar a jövő a Better Call Saullal számára.

Írta: Barkovics Alex