Amikor valaki kiejti a Ben Hur címét, az emberek többségének valószínűleg egy jelenet jut elsőre az eszébe; a Forma 1-es versennyel felérő kocsiverseny, mely mai napig az egyik legnagyobb teljesítmény a mozgóképipar világában.

Vessünk először egy pillantást William Wyler klasszikusának keletkezésére.

Judah Ben Hur története, az amerikai polgárháborúban szolgált északi tábornok, Lew Wallace tollából származik, aki sokkal jobban teljesített íróként, mint katonaként. Bibliai vonatkozású műve gyorsan sikeressé vált, számos alkalommal vitték színpadra és Wyler 1959-es rendezése előtt is már két némafilmes feldolgozást ért meg, mégis Wyler volt az, aki igazán csúcsra járatta Wallace regényét és 12 Oscar-jelölésből 11-et méltán be is váltott (a 11 Oscaros díjesőt azóta a Titanic és a Gyűrűk ura – A király visszatér ismételte meg).
Tökéletesség azonban csak a mennyben létezik, így vizsgáljuk meg, hogyan teljesíti a Ben Hur a 4 pontos szempontrendszer alapján!

1. A sztori történelmi hitelessége
A Ben Hur esetében ez egy érdekes kérdés. A történet lényegében két testvérként felcseperedett férfi szembefordulásáról szól. Judah Ben Hur a zsidó arisztokrata összetűzésbe kerül a római Messalával, gyermekkori jó barátjával. Bosszú, megbocsátás és persze szerelem keveredik a keresztényi erkölccsel és a biblikus elemekkel. Bár a történet rendkívül meseszerű, mégis beilleszthető az adott történelmi közegbe és a Bibliába egyaránt, persze pontatlanságok itt is akadnak.
A három „király” (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) alakja a Bibliában nem szerepel, ott ugyanis csupán napkeleti bölcsekről olvashatunk. A névvel jelzett hármas a középkorban jelent meg, Gáspár Ázsiát, Menyhért Európát, míg Boldizsár Afrikát szimbolizálva testesítette meg a három ismert kontinenst. A Ben Hurban is megjelenik a 3 király alakja, és látunk is közöttük egy feketét, de Ő nem Boldizsár. Hogy miért? Talán azért, mert 1959-ben járunk, Martin Luther King és társai fellépésére még picit várni kell. A feketék ekkor még nem kívánatosak beszélő szerepekre.
A másik említésre méltó történelmi tévhit, a római gályarabság. Az ókorban nem igazán volt divatban az, hogy hadihajókat láncon tartott rabszolgák hajtsanak, ez a kora-újkori inkvizíció sajátja volt. Rabszolgákat csak legritkább esetben szerveztek be (emberhiány), arra pedig semmiféle bizonyíték nincsen, hogy elítélteket küldtek volna gályákra.
A kocsiversenyek kapcsán a film kiemelhette volna azt a tényt, hogy a különböző színű csapatok sokszor politikai hovatartozást is megtestesítettek (akár a mai focicsapatok) és sokszor verekedések is kialakultak az egyes szurkolói csoportok között.
A Ben Hur ugyanakkor nem csupán látványos kalandfilm, hanem keresztény tanmese is, melyben Jézusnak is fontos szerepe van (bár arcát egyszer sem látjuk és beszélni sem halljuk). Igen, Jézus történelmi személyiség, éppen annyira, mint Julius Caesar. Alakjáról nem csupán a Bibliában olvashatunk, ír róla többek között Flavius és Tacitus is. Természetesen az, hogy Jézus valóban Isten fia volt-e, az már hit kérdése, de létezéséhez nem fér kétség (sajnos túlbuzgó ateisták ebbe is belekötnek). Pilátus szintén történelmi figura, jelleme valószínűleg nem állt nagyon távol attól, mint amilyennek a filmben láthattuk (igazi öntudatos római).
Apropó rómaiak; a Ben Hur bár sok esetben sztereotip képeket vonultat fel az ókori Rómáról, de azért próbál igazságos lenni. Nincsenek tisztán jó vagy gonosz karakterek, mindenki érthető és releváns szándékkal rendelkezik, ami a zsidó-keresztény karaktereknél néha hiányzik.

2. A történelmi látványvilág
A Ben Hur esetében a történelmi látványvilág sokszor meglehetősen gyenge lábakon áll, de azt is figyelembe kell venni, hogy az akkori technikák nem is tettek volna lehetővé teljesen autentikus megjelenítést. A látványvilág rengeteg esetben nem régészeti leletekre vagy korabeli ábrázolásokra alapoz, hanem például XIX. századi festményekre (ezt egyébként sok más film is elkövette). A fegyverzet, ruhák és épületek ábrázolása is pontatlan, (kimutatták például, hogy a rómaiak valójában szép csicsásra festették ki a szobrokat és az épületeket). Sokszor a látványosság is felülírja a történelmi hitelességet, pl. a kocsiverseny esetében. Akármilyen veszélyesek is voltak ezek a versenyek, valószínűleg egyből kizártak volna egy olyan embert, aki fűrészes kerekű szekeret hajt (azt nem tudom, mennyire lenne lehetséges más szekerek kerekeit forgácsolni, de én nem igazán tartom valószínűnek). A pálya közepén magasodó szobrok pedig csak a filmben mutatnak jól, a nézőket viszont a halálba idegesítette volna,ha csak a pálya egyik felét látják.
Furcsa lehet még az is, hogy egy, a Közel-Keleten játszódó filmben nem igazán láthatunk autentikus arcokat. Az egyetlen közel-keleti származású színész ugyanis a Judah szerelmét alakító Eszter. Ennek oka valószínűleg egyfajta kultúrrasszimus, hiszen az európai keresztények is a maguk módján európai arccal ábrázolták a Messiást. A túl sok kék szemű színész Wylernek is feltűnt, aki a Messalát játszó Stephen Boydot barna kontaktlencse viselésére kötelezte.

3. Korszellem, korhangulat.
A korszellem ábrázolása ez esetben főleg a bibliai Új Szövetségre épít és elsősorban ebből a nézőpontból látunk minden cselekményt a filmben. A mai korban talán túlságosan direktnek és erőltetettnek hatna egy ennyire direkt módon keresztény film, az ’50-es ’60-as évek Amerikájában ez nem volt szokatlan. A Ben Hur kicsit mintha ezt az amerikai konzervatív szemléletet is visszavetítené az ókorba. Ez azonban nem egyedi jelenség, számtalan irodalmi és filmes alkotás is játszik azzal, hogy aktuális problémákat és világnézeteket vetítenek vissza a régmúltba.
Érdekes adalék, hogy a Stephen Boydot úgy rendezték, hogy játékában homoszexuális elemek jelenjenek meg, a Judah-t alakító Charlton Hestonnak azonban erről nem szóltak (ez egyébként afféle kompromisszum volt a meleg-szálat javasló forgatókönyvíró, Gore Vidal és az azt ellenző Wyler között). Ha jól belegondolunk, ez a megoldás azért ötletes, mert a rómaiak között a homoszexualitás sokkal elfogadottabb volt, mint a zsidók körében.

4. Filmes megvalósítás
Kétség sem férhet hozzá, hogy a Ben Hur, mint film, igazi örökzöld klasszikus, minden hibája és egy-két elavultnak számító eleme ellenére is igazi csúcsteljesítmény. Több mint 50 ezer statisztát mozgatott meg és körülbelül 350 szöveggel rendelkező szereplőt.
William Wyler, mint rendező egy géniusz. A film két legnagyobb szabású jelenetét a tengeri csatát és a kocsiversenyt is épp olyan biztos kézzel vezényli, mint az érzelmes párbeszédeket és az emberi konfliktusokat. A kocsiversenyt szerintem fölösleges fényeznem; a számítógépek kora előtt egy ilyet összehozni egyszerűen lenyűgöző (a jelenet filmezésében Sergio Leone is közreműködött).
A színészek mindegyike tökéletes alakítást nyújt. Charlton Heston mindig jó választásnak bizonyult, ha karizmatikus személyiségeket kellett eljátszani, mint pl. Mózes vagy El Cid. Stephen Boyd hozzá méltó ellenfél és ellenség, a római Messala képében. Haya Harareet szintén tökéletes választás Eszter szerepére (ő volt az egyetlen közel-keleti színész), de a mellékszereplők, mint például Pilatus, Quintus Arius és Ilderim Sejk is mind mind csillagos ötösre vizsgáznak.
Nekünk magyaroknak büszkeségre adhat okot az is, hogy a film zenéjét a magyar származású Rózsa Miklós szerezte, aki méltán kapott Oscar-díjat munkájáért.

A Ben Hur tehát egy igazi monumentális alkotás és nem csupán a szandál és kard műfajában. Bár történelmi hitelessége ennek is sok helyen sántít, mégis ez volt az a film, ami elindított engem a történelem iránti érdeklődés felé, körülbelül 8-9 éves koromban. A film azonban, amely ezt az érdeklődést betetőzte a következő cikkben kerül elemzésre.