Vannak azok a filmek, könyvek, sorozatok, melyek elejétől szinte a végéig kifogástalanul végzik munkájukat. A „szinte” az, ami a Doctor Who új évadával kapcsolatban nagyon fontos. Steven Moffat és csapata a gyenge 8. évad után összekapta magát, s ahogy már korábban megírtuk, remek pilot epizódot készítettek Peter Capaldi új etapjához. A korábbi tapasztalatokkal szemben még meglepőbb volt, hogy egy bizonyos minőséget egy-két rész kivételével sikerült fenntartani. De akkor hol a probléma?

Vannak, akik azt vallják, hogy az út fontosabb, mint maga a befejezés. De legyünk őszinték: végül mégis csak az a fránya lezárás adja meg a végső szájízt. Az alapján fogunk elégedetten csettinteni vagy éppen csalódottan sóhajtani. Bár legszívesebben most utóbbit tenném, mégis ha őszinte szeretnék lenni, akkor egyik sem írja le az érzéseimet. Rögtön a két részes premier epizódokban kapunk egy finálé kaliberű sztorit, mely nagyszerűen idézi a régebbi időket, és a végén izgatottan várjuk, mit hozhat a folytatás. Ez olyasmi, amit se a 7., se a 8. évad nem volt képes elérni (most a különkiadásokat ne vegyük ide).

Peter Capaldi Doktora végre megkapja a teret a kibontakozáshoz. Clarát egészségesen teszik csak a cselekmény részévé, s pár rész után azon kapjuk magunkat, hogy Capaldi bebizonyította, hogy szinte tökéletes a Doktor szerepére. Ezen persze sokat segített, hogy kicsit barátságosabb lett az előző felvonás óta. Megjelentek a minden Doktorra jellemző különleges heppek, ebben az esetben ez csuklyás öltönykabátot, szónikus napszemüveget (hála égnek ettől csak sikerült megválni a végére) és gitárt jelent. Nagyszerű szövegeket kap, s sikerül árnyalni azt a kissé ellenséges figurát, akit legutóbb alakított.

A Doktor az új játékszerével.

Nemcsak a karakterekben keresendő a javulás, hanem a szezon struktúrájában is. Újra kapunk két részes epizódokat, és normálisan összefüggő történetszálat, ami nem attól próbál összetettnek tűnni, hogy az elején ér véget, és a végén van a közepe. Egyszerűbb, de annál élvezhetőbb központi vonalat kapunk, melyet remek epizódokkal gazdagítanak. Meglátogatunk egy víz alatti bázist, hogy különös szellemek rejtélyét oldjuk meg, egy régi ellenség tér vissza, s a Maise Williams által alakított szereplő személyében pedig egy új, egyedi karaktert kapunk, akit bármikor előhúzhatnak majd a kalapból. Sőt, még a maga módján a menekültválságról is kapunk egy epizódkettőst. Mark Gatisst viszont jobb, ha most eltávolítják a Doctor Who közeléből. Tavaly ő körmölte a Robot of Sherwood c. részt, idén pedig a Sleep No More-t. Mindkettő látványosan rossz lett, évadjaik legrosszabbja.

Hogy lehetne Doctor Who évad Dalekok nélkül?

Tehát a főszál jó, az izgatottság hétről hétre megvolt, végre úgy tűnik, minden passzol (Missy karakteréért jár a pluszpont). A finálé előtti epizód szinte instant klasszikus, és azt mondtam, hogy ez lehet Tennant érája óta a legjobb évad. Moffat író úr azonban megint nagyon okos akart lenni. Csak most úgy, hogy azzal szinte semmizte az évad fő irányvonalát, sutba dobva Clara helyénvaló kezelését. Tönkretett egy megható jelenetet, valamint Gallifrey mítoszát is tökéletesen elpusztította. Ritkán látni azt, hogy valaki ennyire ne tudjon mit kezdeni ilyen jó alapanyagokkal. És amúgy is… Moffat elfelejtett finálét írni? A 8. évad utolsó előtti része toronymagasan a legjobb volt, hogy aztán egy gyenge zárás tönkretegye. Most a helyzet ugyanez, még ha ez jobb is, mint az imént említett befejezés.

Vannak feladványok, amik a Doktornak is fejtörést okoznak.

Az elvesztegetett potenciál bántó, de még van rá esély, hogy a következő évadban javítsanak mindezeken. Néhány gyengeség ellenére ez az évad igenis évek óta a legjobb teljesítmény a sorozatban, Capaldi pedig A Doktor. Keserű szájízzel, de nehéz elvitatni mindezeket, és igazából ilyen látványos javulás után meg is bocsájtható. Ha esetleg jövőre még egyszer ekkora lépést sikerülne tenni, akkor már egy rossz szavam nem lesz.