Rendszertelenül járok moziba, mindig barátaim ajánlására csatlakozom be, magamtól csak ritkán döntök egy mozis este mellett. Ha rendszerben kellene gondolkodnom, azt mondanám, maximum havi egy alkalommal megyek. A liftekkel és mozgólépcsőkkel remekül meg tudom közelíteni a mozik bejáratát, viszont amikor fel szeretnék menni a 10. sorba, akkor jönnek a gondok a lépcsőzéssel. Vagy van a másik opció, ha odalenn a nulladik sorban próbálod végignézni a filmet, kellemetlen nyaktekergetések közepette. Általában a lépcsőzést választom.

Felsorolnál párat kedvenc filmjeid közül? Van olyan film, ami különösen nagy motivációs erőt jelent számodra?

Felhőatlasz, Fehér pokol, Az éhezők viadala: Futótűz, Amélie csodálatos élete, A mindenség elmélete. Ami kiemelkedően fontos számomra az a Fehér pokol szüntelenül nyomasztó de egyben motiváló hangulata. Nem is említve a főcímdalát, ami hónapokkal később sem tudott kimenni a fejemből. Jé, még most is azt dúdolom.

(A zene eredetileg Jamin Winans Ink című filmjében csendült fel-szerk.)

Sok film főszereplője rendelkezik valamilyen testi fogyatékkal pl. az Avatar Jake Sully-ja. Mit gondolsz miért lehet érdekesebb ez egy átlag mozinézőnek és miért egy fogyatékkal élőnek? Mennyiben segítheti az ilyen az elfogadást?

Azt mondják, az vagy, amit fogyasztasz. Ha a filmekről és a könyvekről beszélünk, az általuk közvetített ingerek és érzelmi behatások tudatosan és/vagy tudat alatt általában beépülnek a lényünkbe. Úgy gondolom, minél többet találkozunk fogyatékkal élőkkel akár az utcán, akár a mozivásznon, sokkal inkább megszokottá és elfogadottabbá válik a megváltozott élethelyzetűek jelenléte. Az a film, ahol minden és mindenki tökéletes, az messze nem a valóságot tükrözi.

Vannak filmek melyekben a negatív karaktereket ruházzák fel valamilyen fogyatékossággal pl. Darth Vader. Mennyire mondható károsnak ez a fajta ábrázolás?

Attól, mert valaki fogyatékos, még nem jelenti azt, hogy jó ember vagy rossz ember. Függetlenítsünk ettől, a lényeg az az, hogy egy fogyatékos emberrel való találkozáskor minden fél egyenlő esélyekkel és előítéletek nélkül kezelendő. Mindegy, hogy hány keze, hány lába van. Vader saját maga hibájából vált emberi géppé, de a széria végén levezekli bűneit és megtér a jó oldalra. Itt a fogyatékosság a saját maga köré felépített „Pink Floyd-i falat” jelenti számomra, és egyúttal rávilágít, hogy milyen magányossá és félelemből táplálkozó lényekké válhatunk, ha elfordulunk a „jó oldaltól”.

Sok filmben a fogyatékosság inkább afféle metaforaként jelenik meg a különbözőségre, a másoktól való eltérésre (X-Men). Jobban eladható így a téma?

Xavier profnak le kell mondania a járásról és bele kell ülnie a kerekesszékbe, ha szeretné továbbra is gyakorolni a különleges képességét. Ez szerintem egy zseniális filmes gondolat, mert nagyon is reális a fogyatékos emberek helyzetére nézve. Ahhoz, hogy boldogulni tudjunk az életben, le kell mondanunk alapvető dolgokról és kompromisszumot kell kötnünk saját magunkkal és a megváltozott élethelyzettel. Az én esetemben is volt bőven feláldozás: ha szeretnék segédeszköz nélkül közlekedni, kénytelen vagyok elviselni a borzalmas mértékű fájdalmakat és súrlódásokat.

Blogod neve; Robotlány. Szerinted mennyire valósulhat meg a filmek által jósolt cyborg élet (vagy már megvalósult)?

Logikus és magamon tapasztalva elérhető életnek tűnik. Bár az igazi „cyborg” nem én vagyok! Biztosan nem sokan hallottatok róla, de bizonyos amputáltak a csonkolt végtagba ültetett fémszerkezeten keresztül járnak. Na, ők igazi terminátorok! Ennek is meg vannak az előnyei, bár az emberi szervezet általában nagyon kényes az idegen test befogadására. Amit én viselek, az sokkal egyszerűbb, és kevésbé műtét-gazdag megoldás.
Úgy látom, még időt kell adni az emberiségnek, amíg több tudás birtokába jut a bioinformatika terén. Nem egyszerű feladat az élő szervezet és a technológia vívmányait összekapcsolni. Az is ellene szól, hogy egyelőre a cyborg élet nagyon drága anyagilag, akár nyugatra akár keletre megyünk; egy „okosláb” vagy egy kéz ára eléri egy luxusnyaraló értékét az Adriai-tengeren. 

Az Egy asszony illata című film végén Al Pacino vak karaktere azt mondja; a lélekre nem létezik protézis. Mit gondolsz erről?

Nagyon sok értelemben lehetne elemezni ezt a mondatot, én azt mondanám rá, hogy egy végtaghiányt lehet pótolni, akár láb, akár kéz. De a lélek szétesett, elveszett darabkáit nem lehet visszaragasztgatni, az örökre úgy marad. Ezzel a híres mondattal azért vitatkoznék, mert vallom, hogy minden élethelyzetet meg lehet oldani bármilyen nagy a veszteség, mindig talpra kell állni. Nyilván nem lesz soha ugyanaz, de aki nem alkalmazkodik a változásokhoz, az el fog merülni a múlt okozta letargiába.

A suttogóban Robert Redford karaktere egy ló segítségével próbálja gyógyítani Scarlett Johanssont. Van hogy egy állat többet segít, mint egy ember? Létezhetnek ilyen suttogók, akik megérzik az ember bajait?

Igen, biztos vagyok benne, hogy az állatok képesek érezni, és van, amikor az ismerőseim társasága helyett leülök a kutyáim mellé, akik egyből megérzik, ha rosszul érzem magam. Nagyon rám tudnak hangolódni és már a puszta jelenlétük és csaholásuk energiát ad a továbbiakhoz. Nem ritka szokás állatterápiát alkalmazni például mentális sérülteken, általában nagyon pozitív a kimenetele. Képtelen lennék elképzelni az életem állatok nélkül.

Az Életrevalók című francia film különlegessége a politikailag inkorrekt humor, mellyel a te blogodon is találkozhatunk (pl. mikor azt írod, hogy nem tudsz bal lábbal kelni). Sok ember az ilyet túl durvának tartja. Mi a véleményed?

Csak addig tartják durvának, amíg kénytelenek meg nem tapasztalni a saját vagy ismerőseik bőrén, hogy a való életben a legjobb túlélési eszköz a fekete humor. Én sem úgy születtem, hogy természetesen tudtam kezelni egy sérültet, mindig feszengtem ettől vagy a kórház szagától. De úgy hozta a sors, hogy szép lassan hozzászoktam, átjutottam a gyászfolyamaton és azóta remek lábatlan poénokkal fűszerezem a mindennapjaimat. És az ismerőseimen is azt veszem észre, hogy ők is fesztelenül használják a szóvicceimet, mert már megtanulták, hogy ez nem tabutéma. Nyugodtan tudunk viccelődni a lábhiányomon. 🙂

Sokan a Forrest Gumpot tartják az egyik legjobb fogyatékosságot bemutató filmnek, mely a szellemi és testi különbözőséget is bemutatja. Mennyiben tartod hiteles alkotásnak?

Kiskoromban láttam először, akkor nem tetszett, mert nem voltam azon az érettségi szinten. Ehhez a filmhez fel kell nőni. Pont a napokban néztem újra és hatalmas hatással volt rám. Minden részlete, minden perce tele van életigazságokkal és egy remek korképet kaphatunk az akkori amerikai társadalomról. Ez az a tipikus „százszor megnézem, mégsem unom meg” film. Na tessék, most meg ez a főcímdal mászott bele a fejembe.

Forrest varázslábnak nevezi Dan hadnagy művégtagjait. Az efféle gyermeki rácsodálkozást te hogyan fogadnád/fogadod?

Imádom! Annyira kedves és szeretni való ez a gyermeki rácsodálkozás és érdeklődés. Sokkal jobban esik gyerekek társaságában lenni, mint a csőlátású, szemellenzővel lekorlátozott felnőttek körében. Volt olyan eset, amikor a rehabilitációs központban egy kisgyerek, aki mellett elmentem, megkérdezte, hogy „Néni, te robot vagy?”. Nagyon cuki, kis kék szemű fiúcska volt, és várta a magyarázatot, hogy nekem miért ilyen a lábam. Nem fordult el, nem sajnálkozott, hanem szeretett volna többet tudni rólam. És pont ez az, amiért olyan nagyon értékesek a gyerekek.

Mennyire zaklat fel érzelmileg, ha egy filmben egy ember megrokkanását, megnyomorodását ábrázolják?

Abszolút felkavar, de nem a negatív értelemben. Azt hiszem, mostanában annyi mindent láttam, hogy sikerült hozzászoknom a legkeményebb körülményekhez és élethelyzetekhez is. Persze nem azt állítom, hogy nem tud felkavarni egy durva történet, még mindig vannak bőven félelmek bennem is, de már természetesnek veszem a sérüléseket és a rokkant élet minden velejáróját. Van, hogy napokig elgondolkoztat, főleg ha a film inspiratív hangulatot idéz elő bennem.

A Ryan közlegény megmentése című film partraszálló jelenetében valóban amputált emberek is közreműködtek statisztaként. Mennél statisztálkodni egy ilyen projektbe?

Igen, nemrég meghívtak egy budapesti fantasy-háborús film forgatására, és legnagyobb hülyeségemre nem mentem el, mert egy másik program közbejött. Azóta is bánom, amint lesz rá alkalmam, már megyek is! Hihetetlen izgalmas!

Megnéznél egy filmet a saját életedről, a saját sorsodról?

A válaszom egyértelműen igen, de még korainak gondolnám. Úgy tartják, hogy az amputáció utáni egy-két év a legnehezebb, addig folyamatos végtag igazításra szorul az érintett. Még nagyon az elején vagyok, rengeteg dolgom van, hogy beleszokjak ebbe az életembe is. 

Mit üzennél a témával foglalkozó filmeseknek és mozinézőknek?

Stephen Hawking szavaival búcsúznék, aki maga is fogyatékosságban éli mindennapjait: However bad life may seem, there is always something you can do, and succeed at. While there’s life, there is hope.-Bármily rossznak tűnjék is az élet, mindig lehet egy célunk, amit sikerre vihetünk. Amíg élet van, remény is van.

Köszönjük Lukoviczki Rékának! Oldalunk további sok sikert, kitartást és boldogságot kíván küldetése folytatásához.
Fuss, Réka, fuss!

Robotlány facebook oldal