Vannak olyan írók, akiket olvasva nagyon kicsinek érzem magam. Umberto Eco is ezen személyek közé tartozik. Hatalmas, szinte lexikális tudással felvértezve, olyan természetesen és folyamatosan ír, hogy az ember a művét olvasva egyszerűen beleszédül.

Jelen kötete, mely az első írás címét is viseli, különböző konferenciákon, megnyitókon és újságoknak írt beszédeit és gondolatai foglalja egy csokorba. Vannak ezek között érdekes, izgalmas, megvilágító és mondjuk ki, számomra unalmas írások is. Talán akkor kezdem a számomra unalmassal, mely talán csak a tárgya miatt nem tudta felkelteni az érdeklődésem, ez pedig A lista mámora. Ezen írásban a listákról értekezik Eco, feltárva az idők kezdete óta napjainkig jelenlévő listákat, mely minden ember életében ott van, mégsem foglalkozunk kellőképpen vele.

A Kincskeresés című írása maga egy lista, melyben összegyűjti és felsorolja, a teljesség igénye nélkül, a katolikus egyház “kincseit”. Szinte az olvasó képébe nyomja és szembesíti vele az egyház “ereklyéit”. Egy morbid lista ez, amin el sem gondolkodunk, míg nem látjuk egy helyre gyűjtve valamennyit. Megdöbbentő és hihetetlen, hogy mi mindent nem gyűjtött össze az anyaszentegyház. Csak egy párat említve ezen “kincsekből”: Szent János gyerekkori koponyája (igen, ugyanis úgy látszik felnőtten már másik koponyával rendelkezett), a harminc ezüstpénz egyike, a jeruzsálemi bevonuláskor Jézust a hátán vivő szamár trágyájának egy darabja, Szent Balázs nyelvének egy darabja, Szent Bertalan apostol egyik teste Rómában, még a másik Beneventóban…és még lehetne sorolni. Mielőtt azonban pálcát törnénk a katolikusok ezen gyűjtőszenvedélye felett, gondolkodjunk el azon, hogy mi milyen ereklyéket gyűjtünk? Mivel vannak tele a múzeumaink? És mennyit adnánk a tollért, mellyel kedvenc írónk a kedvenc könyvünket vetette papírra?

A veliná-k és csönd írása napjaink rohanó világában világít rá az információ áramlására, és annak közlésére. Zajban élünk, és egyesek szinte vágynak már a zajra, mert korunk társadalma rákényszeríti polgáraira a zajfüggőséget. Állandóan füles van az emberek fülében ha az utcán vannak, szól a tévé, rádió vagy a zene a lakásokban. A média emeli ki a sok háttérzaj közül azt amire fel akarja hívni a figyelmet, és agyonnyomja más zajjal azt, amit el akar tussolni. Szűrve kapunk már mindent. A híradókban a kereskedelmi csatornákon már több a “kis színes”, mint a valódi hír. Pletykarovattá változtak a hírműsorok, ahol saját csatornájukat, saját celebjeiket  reklámozzák, és ezek közé rejtik el a valódi híreket, úgy hogy lassan észre sem vesszük, és nem is hiányoljuk. Észrevette már valaki, hogy szinte minden héten a hírekben van állatkerti história (ha nem minden nap!), és hogy egyes hírek már pár naposak (úgy látszik a sok színes közé nem fért be aznapra)? Legyünk egy kicsit csöndben, de ne csak mi hallgassunk, hanem a környezetünk is. Akkor talán több minden eljut hozzánk. Ahogy Eco mondja, az igazi hírek suttogva terjednek.

Végül, de nem utolsó sorban szóljunk a címadó írásról is, mely rávilágít, hogy ellenség nélkül nem élhet az ember, és ha nincs, akkor kénytelen magának kreálni egyet. Eco itt nagyon jól szemlélteti a XX. és XXI. század alkotásait, mely a náci Németországban a zsidó volt, majd a második világháborút követően a vörös veszedelem (a másik oldalon pedig a kapitalista veszedelem). Végül a Szovjetunió felbomlását követően az USA (vagy magyarul EAÁ) ellenség nélkül maradt. Szinte megváltásként élte meg Bush mikor a WTC tornyai összedőlése után megalkothatta a bin Laden nevű ellenséget, melyet elnevezett terrorizmusnak, és immár földrajzi megkötöttség nélkül támadhatott meg bármilyen államot, melyre rá tudta szabni az ellenség képét. Viszont ne felejtsük el, hogy az ellenség alkotásnak van jó oldala is, hiszen eggyé kovácsolja a nemzetet. Tehát egy olyan ellenséget kell alkotni, akit vagy amit le lehet záros határidőn belül győzni, mielőtt a közönyösség úrrá lesz az emberen. Jelenleg hazánkban ez az ellenség az IMF. Nem tudni még, hogy legyőzzük-e vagy behódolunk neki, de annyi bizonyos, hogy utána egy másikat kell alkotnunk, hogy egy legyen a nemzet, és ne hulljon szét darabjaira.

Ezeken kívül még 13 érdekes, elgondolkodtató írás található a kötetben. Érdemes belelapozni, és kedvtől, hangulattól függően választani egy-egy írást.

ISBN: 978 963 07 9148 9
Európa Kiadó, 2011