VIGYÁZAT! SPOILER VESZÉLY!

Frank Underwood az az ember, aki bármit megtesz, amit meg kell tenni. Kitöri egy elütött állat nyakát, hogy ne szenvedjen vagy a metró elé löki a szeretőjét, amikor az az útjában áll. A hatalomért mindent. Francis Underwood a House of Cards című sorozat főhőse, mely Michael Dobbs azonos című regényének második adaptációja. Az első, az 1990-ben készül brit minisorozat volt Ian Richardson főszereplésével. A második, jelen cikk tárgya, a 2013-as Netflix sorozat, melyet a méltán híres David Fincher nevével hoztak be a köztudatba.

A House of Cards első évada Underwood, a mindenre elszánt képviselő bosszújáról szól, az embereken könyörtelenül átgázoló útjáról, mely egyenesen az alelnöki székbe vezet. Frank Underwood szerepében a zseniális Kevin Spacey-t láthatjuk, aki ijesztő biztonsággal bújik a rideg, számító karakter bőrébe. Játékával egyedivé varázsolja a figurát, Kevin Spacey pedig szinte szertefoszlik Frank Underwood arca mögött. Feleségét, aki, bár más területen, de hasonlóan hataloméhes, mint férje, Robin Wright alakítja. A színésznő hátborzongatóan hiteles, tökéletes párja Spacey-nek. A sorozat nagy felfedezettje Kate Mara, aki a sikerre éhes újságírót játssza, aki Underwooddal kezd kölcsönös üzleti és szexuális kapcsolatba, hogy följebb kerüljön a táplálékláncon.

A sorozat első epizódjait David Fincher (He7edik, Harcosok klubja, A közösségi háló) rendezte, a vizuális stíluson pedig meglátszik keze nyoma. A sötét, színtelen képi világ mesterien passzol a sorozat sztorijához, melyet még érdekesebbé tesznek a lassan kocsizó gépmozgások. A „fincheri” hangulatot már a főcím is megteremti. A zene és a mozgó kamerás time-lapse-ek megalapozzák a nem éppen gyors, de annál érdekesebb, intrikákkal teli epizódokat. Érdekesség, hogy Joel Schumacher, akinek a neve a Batman és Robin című szuperhős opusz kapcsán csenghet ismerősen, szintén rendezett két részt. A stílus azonban, ahogy egy sorozatban elvárt, nem törik meg, sőt, Schumacher epizódjai talán Fincheréinél is jobbak.

A második évadban Frank hidegvérrel meggyilkolja korábbi segítőjét, Zoe-t, az újságírót. Ezzel is szemléltetve, mennyi mindenre képes a hatalomért. Ebben az évadban újabb lavinát indít el, mellyel végül nem kevés zsarolás, cselszövés és ármánykodás árán az USA elnökét lemondásra bírja, s ő esküszik föl a helyére. A sorozatban a politikai szál mellett jelentős Frank és Claire nem éppen hétköznapi házasságának története is. Bepillantást nyerünk két hatalomra törő ember kapcsolatába, akiket a sorozat írói kiválóan kezelnek, az ő közös jeleneteik a House of Cards fénypontjai.

Erős stíluselem, mely az egész szérián végigvonul, az erősen reflexív narráció. Frank folyamatosan kommentálja a történéseket, de ezt nem mintegy a képen kívülről teszi, hanem diegetikusan: megáll az idő, ő pedig kiszól a nézőnek. A sorozat alapvetően realista, mégis megtalálható benne egy effajta narratív fogás. Ez egyrészt erősíti az azonosulást az amúgy nem mindig szimpatikus Frankkel; a néző személyes barátjaként tekint rá, másrészt pedig mitikus alakká növeli őt világi, szürke környezetében.

Mindent összevetve a House of Cards első két évada remekül sikerült. A Netflix fölkerült az elismert tévésorozatokat gyártó stúdiók listájára és mára már az HBO-val vagy a SHO-val együtt szokás emlegetni. A House of Cards kiváló színészeket vonultat föl, meglepően válogatja rendezőit, hibátlan képi világot mutat be, érdekfeszítő, szövevényes történetet mesél el hús-vér emberekről és poszt-klasszikus elbeszélésmódjába beleszór némi poszt-modern fűszert. Melegen ajánlom a politikai thrillerek és drámák kedvelőinek.