Zack Snydernek úgy érzem, van egy varázstükre, és a 2011-es Álomháború óta minden egyes nap megkérdezi tőle: „Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki a legmegalomániásabb a vidéken?”. Nos, a rendező urat bizonyára irritálhatta, hogy ez a Warner Brothers nevezetű tükör azt mondta neki, hogy Michael Bay, ezért úgy döntött, megmutatja, hogy ki is a pusztítás és robbantások koronázatlan királya. Három évvel járunk az Acélember eseményei után. Zod (Michael Shannon) és Superman (Henry Cavill) harca, és főleg Superman ezzel párhuzamos bemutatkozója a Földet örökre megváltoztatta. Bruce Wayne (Ben Affleck) látta, ami történt, emiatt pedig potenciális veszélyként tekint Supermanre, aki számára látszólag az emberi élet semmit sem jelent. Eközben Superman Batmant egy öntörvényű igazságosztónak tartja, aki semmiben nem különbözik a bűnözőktől, akiket elkap. Lex Luthor (Jesse Eisenberg), ügyeletes antagonistánk gyűlöli mindkettőt, miközben metahumánok után kutat és szeretné minden ok nélkül elpusztítani a világot, szerintem maga sem tudja miért.

Mielőtt belelovalnánk magunkat a film milyenségébe, szeretném leszögezni, hogy nem DC utáló vagyok, nem is Marvel fanboy, csakhogy minden vádat tisztázzunk. Sőt, a szívem inkább a DC-hez húz, mint a Marvelhez (nem a filmes univerzum részlegről beszélünk). Három éve vártam erre a filmre, és folyamatosan követtem a híreket, így hatalmas csalódás volt az, hogy mekkora erőlködéstől bűzlő trágyahalmazt bocsájtott ránk a DC és Zack Snyder, akinek lassan kijár interjúiban egy mekis sapka. Vizuálisan valóban érti a dolgát (bár a kamerarángatás néha túllőtt a célon), egyébiránt viszont nem képes történetet mesélni, ha éppen nem képkockáról képkockára másol egy képregényt a dialógusokkal együtt. Volt ideje bebizonyítani, nem sikerült. Úgy pedig főleg, hogy rögtön egy ennyi szereplővel megtűzdelt filmmel folytatta az Acélember után.

A metropolisi zúzda után Batman nem ok nélkül ideges.

A Batman Superman ellen nagyszerűen nyit. Az első negyed óra talán a mozi legjobban sikerült pontja, azután pedig át is csapunk az elképesztően amatőr módon megvágott filmbe. Össze-vissza ugrálunk, mintha kínosan ügyeltek volna arra, nehogy el tudjunk merülni a látottakban. Ha ez nem lenne elég, maga az, amivel összehozzák ezeket a hősöket, egy hatalmas alibizés, csak azért, hogy minél előbb itt legyen az Igazság Ligája. Volt ebben a filmben bőven potenciál, és ez három-négy fantasztikus jelenetnél meg is mutatkozik, de látszólag fogalmuk nem volt mire fókuszáljanak. Természetesen a legtöbbet két címszereplőnkből kapjuk, és itt jön a csavar: egyikük sem szerethető. A készítők elvárják, komolyan elvárják tőlünk, hogy  szeressünk egy Batmant, aki úgy gázol át a bűnözőkön, mint úthenger a hangyákon vagy egy Supermant, aki szomorkodáson kívül mást nem csinál? Oké, a brutális Batman egész jó, hisz „elvileg” valahogy nem haltak meg célpontjai, de messze túl keveset kapunk belőle.

Superman válaszol a kormány hívására.

Nem az a probléma, hogy megpróbálták kifejteni Superman helyzetét a világban, vagy hogy Batmant végre nyomozni látjuk és igazán badasskedni. A probléma az, hogy előbbit szinte semennyire, utóbbit pedig keveset látjuk igazán hétköznapinak lenni. Őszintén: miközben ültem a moziban, láttam, hogy benne van egy rettentő jó film alapja és nagyjából az összetétele is, csak épp a készítők túl dilettánsak voltak ahhoz, hogy ezt kijavítsák, és egy értékelhető, élvezhető alkotást hozzanak tető alá.

Kezdek én is úgy összecsúszni az írásommal, mint a film, szóval a pozitívumok! Ben Affleck, még ha Batman megírása közel sem tökéletes (egy ponton kifejezetten buta, és mint mondtam, kevés), de meggyőzött, és szeretettel várjuk az önálló Batman filmjét. Jesse Eisenberg okés, de nem éreztem azt pár pillanaton kívül, hogy Lex Luthort látnám a vásznon és nem egy őrült Mark Zuckerberget. Henry hozza a kötelezőt, Gal Gadot pedig szinte teli találat Wonder Womanként (egyébként az ő filmjét is várjuk, mert nem Snyder úr rendezi). Ez a film nem a színészeken bukott, sőt, az alapötleten se. Superman veszélye egy érdekes téma, amivel valóban lehetne komolyan foglalkozni, a film kérdésével élve: „Kell hogy legyen egy Superman?”. A film megpróbálja megválaszolni, más kérdés, hogy a végeredmény felemás.

Egy jelenet, amit a képregényolvasókon kívül senki nem fog érteni.

És a felemás a legjobb kifejezés a film szerkezetére. Míg az első félben kapunk egy politikai thriller szerű masszát, addig a második felére átmegyünk akcióorgiába, ami tartalmazza minden idők legnagyobb gladiátormeccsét… Ami nagyjából öt perc -, és egy szóval elkerülhető lett volna -, nevetséges végkifejlettel. És akkor azon bizonyos előzetes átka: Doomsday. Korai volt. Értem én, hogy kellett valami, amitől az Acélember pusztítása játszótéri homokozásnak tűnik, de ez nem mentség arra, hogy Doomsday sztoriszálát már ki is végezzék. Mi szükség volt erre? Persze azon kívül, hogy utolérjék a Marvelt…

Hans Zimmer és Junkie XL az ismétlésen kívül szinte csak Wonder Womannél erőltette meg magát (egy-három igazán jó darab van). Kaptunk egy elég átlagos zenét, amiből valamiért hiányzik a Comic-Conos előzetes muzsikája (személyes bánat). Technikailag a többi: mint már említettem, a vágás eléggé amatőr a film első felében, Doomsday CGI-a elég gagyi eleinte, és a „shaky cam” is bejátszik elég rendesen. De összességében Snyder ért a vizualitáshoz, az pedig itt is meglátszik.

Erre a jelenetre érdemes lesz figyelni! Kifejezetten jó lett.

Félreértés ne essék, a  film nem élvezhetetlen, egyszer meg lehet nézni, de ettől függetlenül rossz. Kifejezetten idegesen távoztam a mozi sötétjéből. Bámulatos, hogy ennyire nem tud a DC mit kezdeni a két legismertebb hősével. És akkor el is érkeztünk a sötét ponthoz… Ami nem a film, csak a jövő, amit vizionálok. Először is: ha Zack Snyder így folytatja, hamarosan megint jöhet egy reboot. Miért gond ez azon kívül, hogy rég lecseng a szuperhős mánia, mire a DC összekaparná magát? Nos, a casting jelenleg szinte tökéletes, a design is nagyon jó. A filmek minőségétől függetlenül is a kosztümök remekek, és alapvetően a világ kinézetével sincs baj. A realizmusra való törekvés (a Major League Gaming Destruction-ön kívül) sem gond, ahogy a sötét tónus sem, csak éppen nem az a sötét tónus, ha valami éjszaka játszódik vagy rácsesznek egy sötét filtert. Snyder nem tervez távozni, ami elég félelmetes a jövőre érkező Justice League-et nézve, arra meg főleg, hogy producerálja az összes többi DC filmet… Remélem nem kell kommentálnom miért, de itt sürgős, gyökeres változtatásokra van szükség.

A film igazi sztárja, aki ellenben teljesen felesleges.

A Batman Superman ellen hatalmas csalódás, amin talán javíthat a nyáron esedékes rendezői változat, de nem hiszem, hogy nagy csodákat tenne. Vannak egészen lenyűgöző jelenetek, de ezekre jut egy tucat közepes vagy borzaszó, néha egyenesen arcpirító dialógusokkal (amiből szintén született pár remek darab is). Az pedig külön kiemelendő, hogy akik nincsenek otthon a DC világban, esetenként azt se fogják tudni, hogy mi a franc történik a vásznon, ami óriási hiba. Zack Snyder adaptációs kísérleteiből elég volt, vagy ha már mindenképp megtartják, akkor ötletelésen túl ne engedjék hozzászólni semmihez, és azt is rendesen szűrjék. Ilyen lett az Igazság hajnala: egy film minimum két-három filmnyi tartalommal, ami a vesztét okozza. Segítsen, David Ayer (Suicide Squad)! Ön az egyetlen reményünk!