Mikor először hallottam a Hardcore Henryről, leesett az állam, hogy egy teljes egészében FPS nézetű filmet kapunk. Már maga az ötlet megfogott, hogy 2016-ban van új a nap alatt filmkészítés terén, és ez teljesen lenyűgözött, hiszen eddig ilyet még tényleg nem láthattunk. A történeten és a szereplőkön kívül egy egészen szokatlan dolgon csavart a rendező, Ilya Naishuller, mégpedig azon, hogy az operatőri munkát teljes egészében főszereplőjére bízta. Ez mind szép és jó, de vajon maga a film több lett egy vászonra adaptált lövöldénél? 

A történet hihetetlen mód le van csupaszítva, ugyanis Henry bal kéz és jobb láb nélkül ébred egy laborban, ahol egy, a magát feleségének valló hölgy mondja el neki, mi is történt vele. Azért nem lehetünk benne biztosak, hogy valóban ő a feleség, mivel Henry agyába emlékblokkoló van építve, ezért semmire sem emlékszik. Miután megkapja a hiányzó végtagokat, a laborban tartózkodó két férfi megpróbálja telepíteni a beszédmodult, de egy albínó férfi és csapata tör rájuk. Szegény főhősünknek egyetlen kimondott szó nélkül kell átverekednie magát az eseményeken, ezért úgy érezhetjük, mintha mi lennénk a főszereplők. Újabb pont jár ezért Naishullernek. Az előbb említett albínó férfi, Akan, próbálja levadászni Henryt, akinek ezért menekülnie kell. Segítségére lesz továbbá Jimmy, aki többször, különböző testben tűnik fel, hogy utat mutasson és támogassa néma karakterünket. Ennyi lenne a történet, se több, se kevesebb. A továbbiakban Henryt lecserélem E/1-re, és úgy vesszük végig a hiányosságokat, mintha mi rónánk fel azokat a rendezőnek, aki nekünk mondta el, hogy mit és hogyan csináljunk.

A baj nem azzal van, hogy rendkívül innovatív a film, de még a pörgés is teljes mértékben érthető, elvégre egy akció filmről beszélünk. A gondok ott kezdődnek, hogy az FPS nézettel ki is játszották az egyetlen ütőkártyát. Semmi több nincs ebben a 96 perces akcióban ezen az egy dolgon kívül. Sokszor fel se tudod fogni, hogy mi zajlik éppen, annyira hektikus a tempó, és ez hatalmas hiányosság. Az IMDB-ről kellett például megtudnom, hogy a rendező is feltűnik a saját alkotásában, de ez csak egyetlen apróság a sok közül. Színészek közül Sharlto Copleyt és Danila Kozlovskyt tudnám kiemelni, előbbi több klónjával, míg utóbbi a gonosz megjelenésével emel a filmen. Copley az egyetlen viccforrás a történet során, különféle alteregói remekül illenek a különféle jelenetekhez, mivel különböző módon visziek előre a cselekményt. Kozlovsky telepatikus képességeivel próbál keresztbe tenni nekünk, hogy még véletlenül se érjük el célunkat, és nála is megfigyelhető egyfajta színész játék, ami a többekre sajnos nem mondható el. A zene alkalmazkodik a film dinamikájához, még tovább pörgeti az eszeveszett tempót, azonban az újszerű látásmód ellenére sem lesz kiemelkedő mozi a Hardcore Henry. Ha legalább írtak volna hozzá egy parányival összetettebb forgatókönyvet, már örültem volna, és akkor én is elismerően bólogatnék. De ez önmagában nem elég. 

Ha vérbeli gamer vagy, és régebben vagy akár naponta nyúzod az FPS-eket, és csak szórakozásra vágysz, mindenképp nézd meg a filmet, mert a belső nézet tuti tetszeni fog. Vigyorogva és levegő után kapkodva lőhetsz, robbanthatsz és irthatod a szinte soha el nem fogyó ellenséget. Azonban ha hozzám hasonlóan némi tartalomra vágysz, és nem elégszel meg a film végi aprócska csavarral, akkor csak abban az esetben ajánlom, ha nincs más célod, mint a tényleges szórakozás, bármiféle elvárás nélkül. Egynek elment, de több ilyet nem szeretnék látni, mert bár érdekes volt a megvalósítás, ennél többet nem tartogatott.