Meg kell hagyni, baromi lassan telik az idő, ha az ember vár valamire, legyen az egy esküvő, fizetésemelés vagy egy új Marvel film premiervetítése. Az elmúlt 2 év felhozatala után (Tél Katonája, Ultron kora) a vérbeli rajongók, köztük jómagam, remegve várták a következő felvonást, amiben Amerika Kapitány és Vasember egymásnak feszül. Persze a két nagyágyún kívül visszatér szinte a teljes Bosszúálló-felhozatal, sőt, további hősökkel is gazdagodtunk. Ennyi karakter szerepeltetése azonban okot adhat némi aggodalomra, elvégre nem biztos, hogy mindenkire jut elég idő a vásznon, vagy szimplán feleslegessé válhat egy adott emberke jelenléte. Szerencsére egyiktől sem kell tartanunk, a Marvel ugyanis 2016 májusában történelmet írt a zsáneren belül. Hölgyeim és uraim, jöjjön a Polgárháború!

Lagosban a Kapitány egy kisebb csapattal karöltve összecsap a Crossbones néven garázdálkodó ex-Shield ügynökkel, ám az akció Skarlát Boszorkány hibájából balul sül el, több ártatlan civil halálát okozva. A világ kormányai megelégelik a Bosszúállók önbíráskodó tevékenységét, és aláírják a szokoviai egyezményt, miszerint a szuperhumánokat ellenőrzés alá kell vonni, és az ENSZ fogja szabályozni a csapat működését. Tony Stark, bűntudattól vezérelve támogatja a javaslatot, ám Rogers korábbi tapasztalatai miatt nem hajlandó alávetni magát a politikusok akaratának. Az ellentétet tovább fokozza, hogy Buckyt, a Tél Katonáját újabb gyilkosságokkal gyanúsítják, és míg Vasember hajtóvadászatot indít ellene, a Kapitány mindent megtesz barátja védelmében.

A konfliktusnak tehát két főbb pontja van, ám egyik fél mellett sem tudjuk biztosan letenni a voksunkat. Valahol mindkettejüknek igaza van: Stark vissza szeretné nyerni az emberek bizalmát, és hajlandó kompromisszumot kötni, a Kapitány viszont meg akarja őrizni a csapat függetlenségét, ezért ellenzi más hatalmak beleszólását. Mivel több filmen keresztül kísérhettük figyelemmel a szereplők jellemét, nem meglepő, ki melyik oldalra áll, és sokszor egyenesen szívszorító, ahogy egykori barátok harcolnak egymás ellen a saját ügyük érdekében. A döntéseknek következménye van, minden okkal és logikusan történik, és bár a jól megszokott humor néha visszaköszön, sokkal többről van szó az „álljunk össze és mentsük meg a világot” hozzáállásnál.

A színészek eddig is remekül teljesítettek, de kivétel nélkül most nyújtották a legjobb, leghitelesebb alakításukat. Ehhez társul a két új karakter, Fekete Párduc és Pókember, akiket szintén tökéletesen formáltak meg az alkotók. T’Challa bemutatkozása nem is sikerülhetett volna jobban, kapott egy kisebb mellékszálat, amit ügyesen beleszőttek a történetbe. Mindenki kedvenc Pókembere pedig… hát mit mondjak, végre így harmadik (vagy hatodik) próbálkozásra sikerült úgy vászonra vinni, ahogy megérdemli. Kellőképpen laza, humoros (a poénok többségét neki és Hangyának köszönhetjük), mégis kissé szerencsétlen és zöldfülű, aki őszinte csodálattal tekint a „nagyokra” két behálózás és három bővített mondat között. Képregényhűségből ismét ötös, köszönjük!

A Polgárháború szinte minden tekintetben felülmúlta a korábbi filmeket, olyan mély tartalommal és lassú, ám gondosan kibontakozó cselekményszállal rendelkezik, ami eddig egyáltalán nem volt jellemző. Kevésbé pörgős a sztori, és ritkábban sülnek el poénok, helyette egy sokkal komolyabb, összetettebb remekművet kaptunk. Talán a legnagyobb tanulsága az, hogy a hősök világában sem minden fekete vagy fehér, és ők sem tudják mindenre a megoldást. A hibáikból adódóan hozhatnak rossz döntéseket, hisz szupererő ide vagy oda, ők is csak emberek.