Hatalmas öröm számomra, hogy már 2 éve működik az oldal, és töretlen lelkesedéssel visszük előre társaimmal karöltve. Ez idő alatt rengeteget fejlődtem, millió új dolgot ismertem meg és sajátítottam el kritikusi (ha élhetek ezzel a jelzővel) pályafutásom alatt. Igyekeztem olyan meghatározó dolgokat összeválogatni, amik az idők során nagy hatással voltak rám, és erre kértem a szerzőtársaimat is.

Wok

Zene: Már nagyon kicsiként imádtam a Queenért, ezért érthetően Freddy Mercury volt az első ikon, akiért rajongtam, holott akkor szegény már jó pár éve a mennyben zenélt. Mégis a 30 Seconds to Marsot emelném ki, mivel tinédzser éveim alatt lázadtam szinte minden ellen, ehhez Jared hangjától kaptam támogatást. A From yesterday és az A beautiful lie a mai napig a kedvenc dalaim az együttestől. Itt emelném ki, hogy valószínűleg a csodálatos hazugság klipje is közrejátszott abban, hogy földrajz szakon tanulok.

Könyv: Életem első és mai napig kedvenc könyve A kis herceg. Egyszerűen a rózsája iránti szeretet és a rókával lévő kapcsolata annyira megragadott, hogy gyakran még most is visszavágyok abba az időszakba, amikor először vettem kezembe a könyvet. Saint-Exupérynak sikerült olyat alkotnia, ami nem csak gyerek fejjel, hanem felnőttként is szerethető. Bár tény, hogy ’felnőttként’ nem nyújt annyit, mint kicsiként.

Film: Nem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy számomra az Eredet az, ami egy életre bebiztosította magát az első helyen. Az álmok világa annyi rejtélyt, érdekességet tartogat, hogy 3 évente, amikor újranézem, mindig találok valami újdonságot a képsorok között. Többek között ezen alkotás miatt lett Nolan a kedvenc rendezőm, Zimmer zeneszerzőként, valamint Fassbender és a csodálatos Cotillard is Christopher incepciója révén lett meghatározó része az életemnek, hogy a Time-ot már ne is említsem. Valamint a Harry Potter filmek is szerves részei voltak gyerek éveimnek. Ha álmomból felkeltenek is lámpát gyújtanék a Lumos-szal, vagy kiröptetném az illetőt az ablakon a Wingardnium leviosa-val. Bármilyen meglepő, nekem nem Harry, hanem Ron volt a kedvenc karakterem, viszont a Tűz serlegében látható Viktor Krum miatt egy rész erejéig elég nagy veszélybe került ez a hely. Érthető mód tűkön ülve várom az Eddie Redmayne nevével fémjelzett Legendás állatok és gondozásuk című, remélhetőleg fantasztikus filmet.

Sorozat: Alsóban türelmetlenül vártam, hogy délután 5 óra körül elkezdődjön a TV2-őn a Bűbájos boszorkák. A főszereplőket alakító színésznők mondanom se kell, hogy gyerekkori szerelmeimmé avanzsáltak, valamint a misztikum nem csak Roxfort, hanem a boszorkák miatt is mélyen belém ivódott. A másik meghatározó sorozat, egy viszonylag friss darab, s talán a jelenlegi gondolkodásomra ez van nagyobb hatással. Ez pedig nem más, mint Nic Pizzolatto True Detective-je, melyből szigorúan az első évad az, ami felkeltette figyelmem. Annyi minden van abban a 8 részben, hogy ha az ember mélyebben vizsgálja, olyan dologra figyel fel, amin az átlag néző csak átsiklik. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy leírjam, legkésőbb jövőre érkezik egy cikksorozat, amiben részletesen leírom, hogy mi minden bújik Rust és Marty közel sem vidám nyomozása mögött.

Mikro

Ha arról kell beszélnem, hogy mióta vagyok sorozatfüggő, akkor valahová a Prison Break környékére tenném a jelölést, de az igazat megvallva ez hazugság lenne. Visszamehetnék a Dragon Ball vagy a Sliders környékére is (délután mindenki gyepálta a bmx-et, hogy kezdésre otthon legyen). Érdekes azonban, hogy mégsem ez a három sorozat, ami olyan meghatározó az életemben. Ha belegondolok, elsőre majdnem a Kaliforniába jöttemre, vagy a Fekete Viperára gondoltam, mert mindkettőnek van valami nosztalgikus hangulata, és koruk ellenére (számomra legalábbis) mindkettő működik ma is. A legmeghatározóbb viszont az 1992-ben vetített Batman animációs sorozat volt. Persze ingadozó minőségű epizódokat tett le, néhol egészen infantilis történettel, de akadtak olyan részei is, melyek inkább felnőttek számára hordoztak mondanivalót. A sötét stílus és art deco látványvilág pedig minden idők legjobb Gotham megjelenítését adja. Persze nem csak a sorozatoknál az a legmeghatározóbb, amivel indítottam. Életem első, önállóan és szabad akaratból elolvasott könyve Robert Louis Stevenson Kincses szigete volt. Kalózok, kalandok meg miegymás. Kell ennél több egy fiúnak? Persze, hogy berántott. A legfontosabb könyv viszont Salinger Zabhegyezője maradt (bocs Rozsban a fogó). A legmegosztóbb könyvek egyikét én talán pont jó életkorban olvastam, és ezért tudtam azonosulni Holden nihilista karakterével. A valahol semmi nem történik, de minden le van ejtve hangulat adott egyfajta megnyugvást a világban. Hogy az új kiadást mennyire szeretném, azt nem tudom megmondani, de az eredetit több mint húszszor elolvastam. És nagyjából ugyan ennyiszer láttam a Vissza a jövőbe trilógiát is. Itt nem tudok valami underground filmet hozni, pedig szeretném a szoros versenyzőket is a pódiumra emelni, mint a nagyszerű Sebezhetetlen vagy a Tégla (nem a Scorsese film, a 2005-ös film). Tényleg sok óriási momentum volt filmek terén, de valahogy mégis a Vissza a jövőbe az, ami nekem úgy működik most is, mintha idén dobták volna ki. Kaland, időutazás, minden, ami egy kellemes esti filmhez kell. Kortalan alkotás.

Gueth Ádám (Filmnomád)

Jómagam nem tudnék rangsort felállítani azokról a popkult elemekről, amelyek meghatározták azt, aki ma vagyok. Mégis, ha ki kéne emelnem, mik lennének ezek, akkor számomra ez lenne a „szentháromság”.

Mesék, mondák, mítoszok (történelmi fejezetek): Legyen szó a magyar vagy kelta népmesékről, a mondákról, a görög és római mitológiáról vagy éppen bibliai történetekről, a hősök küzdelme mindig is megragadta a képzeletemet. Ezeket a históriákat a szüleim még az ágyam mellett ülve könyvből mesélték vagy nagyobb koromban én lapozgattam fel őket, hogy elmeneküljek a mindennapok valósága elől. Akár a szegény ember legkisebb fiának győzelme, akár a csodaszarvas regéje, Odüsszeusz végtelen hajózása vagy Mózes népének vándorlása mind-mind olyan rendkívüli történetek, melyek mindenkor minden időben megmozgatják ifjak és öregek képzeletét.

Zene: A zenei ízlésemet legjobban édesapám határozta meg, aki előszeretettel hallgatott ír és skót népzenét, sőt játszott is ilyen zenekarokban. A népzenei elemekkel átszőtt zene, ezért iszonyú nagy hatással volt rám, legyen szó az ír népzenét játszó Dublinersről, a viking metált játszó Ensiferumról, a kelta punkot zúzó Dropkick Murphysről vagy a balkáni dallamokat költeményekkel házasító Sebő együttesről. A folk dallamok szinte mindig elhozzák számomra a földtől való elszakadás élményét. Zenei téren még a filmzenéket emelném ki, melyek tökéletes hidat képeznek számomra a könnyű- és a komolyzene között. Zimmer, Williams, Horner… olyanok ők nekem, mint másnak Mozart vagy Beethoven.

A mozi: Valószínűleg az Oroszlánkirályt láthattam életemben először moziban, a cikk megírásakor pedig a Jason Bourne-t láttam utoljára nagyvásznon. A mozi és film talán életem egyik legmeghatározóbb eleme. Steven Spielbergnek és a Jurassic Parknak köszönhetem a filmkészítés utáni rajongásomat, a Ben Hurnak és a Gladiátornak pedig azt, hogy végül történelem szakon kötöttem ki. Számomra a film nem csupán szórakozás, hanem egyben menekülés is egy másik ismeretlen, titokzatos világba, sokszor pont úgy, ahogy gyermekként a meséket hallgattam. Ebben látom a film legnagyobb varázsát is.

Kondorosi Attila

Az a mű, amely mind irodalmilag, mind filmművészetileg meghatározó volt számomra, Monte Cristo Grófjának története. Alexandre Dumas 1845-46-ban íródott regénye történetileg és szerkezetileg is lenyűgözött. Magával a sztorival egy japán animében találkoztam, amely a Gankutsuou – The Count of Monte Cristo (2004-2005) nevet viselte. A futurisztikus környezetbe ágyazott feldolgozás annyira megtetszett, hogy hatására elolvastam az eredeti művet. Megfogott a sztori sokrétűsége és komplexitása, valamint a mondanivaló még máig elkísér bármerre is járok. Habár elég terjedelmes mű, mégis minden oldala szórakoztató. A karakterek és háttértörténetük mesterien kidolgozottak, a főhős motivációjával könnyedén azonosulunk és a lezárás egyfajta nyugodt, letisztult érzést ad az olvasónak. A könyv után volt szerencsém pár élőszereplős filmbéli feldolgozáshoz is, amelyek közül mindegyik elnyerte a tetszésem. Mindenkinek ajánlom, aki olyan történettel szeretne megismerkedni, amely már 170 éve egyedinek számít az irodalom világában.

Illisz Balázs (Balus)

Ha a filmek közül ki kéne emelnem, ami a legnagyobb hatással volt rám, akkor egyértelműen a Star Warst mondanám, azon belül is az eredeti trilógiát. Ez a három film számomra egyet jelent a gyerekkorommal. Volt olyan időszakom, amikor nem telt el úgy hét, hogy ne néztem volna meg legalább az egyik epizódot. Ennek köszönhetően kívülről fújtam az egész trilógiát, a VHS-kazettákat pedig rövid idő alatt rongyosra néztem. Emellett persze gyűjtöttem a figurákat, könyveket, matricákat, gyakorlatilag mindent, aminek köze volt a Star Wars-hoz. Ugyan a gyűjteményem nagy részétől már megváltam, de ha valaminek, akkor a messzi-messzi galaxisnak mindig lesz helye a szívemben.

A sorozatok világából a Trónok harca egyfajta vízválasztóként funkcionált számomra. Nem a legjobb sorozat, amit valaha láttam (a regények bizonyos aspektusaiban még mindig jobbak), de ez vitt bele a „rosszba”, ennek hatására kezdtem el komolyabban érdeklődni és foglalkozni más sorozatokkal. Ha két év múlva valóban véget ér, akkor nagyon fog hiányozni utána az életemből.

Az animációsok közül egy kis csaláshoz folyamodom, ugyanis rögtön két címet említek meg: az egyik a Nickelodeon Avatar-sorozata, a másik a Fullmetal Alchemist c. anime. Nagyjából egy időben néztem a kettőt, és addig elképzelhetetlennek tartottam, hogy ilyen nagy ívű, kidolgozott karakterekkel operáló és komoly témákat feszegető történeteket rajzfilm formájában is el lehet mesélni.

A könyvek birodalmából először a Harry Pottert akartam írni, mert végső soron J. K. Rowling varázslótanoncának történetei szeretették meg velem az olvasást, de végül mégis Terry Pratchett Korongvilág-regényeire tettem le a voksomat. Elsősorban azért, mert ugyan a fantasy mindig is a kedvenc zsánereim közé tartozott, de Pratchett könyvei új mélységet adtak neki. Maga a Korongvilág rendkívül kidolgozott és részletes, de amivel igazán belopta magát a szívembe, az a rengeteg vicces, ugyanakkor valódi mondanivalóval bíró történet és karakter, amelyek benépesítik és élővé teszik ezt az univerzumot. Nem véletlenül tartom Terry Pratchettet a kortárs fantasy irodalom egyik, ha nem a legnagyobb alakjának. Éppen ezért a mai napig nem tudtam teljesen feldolgozni, hogy többé már nem fog megörvendeztetni minket történeteivel a Korongvilágról.

A képregények közül nem kellett sokáig gondolkodnom, hogy mire essen a választásom, ugyanis rögtön a Watchmen jutott eszembe. Ami a leginkább megragadott benne, az az volt, hogy teljesen más irányból közelítette meg a szuperhős-témakört, mint az általam addig olvasott képregények. Alan Moore és Dave Gibbons mára kultikus státuszba emelkedett munkája nem egyszerűen dekonstruálja a szuperhős-mítoszt, hanem lerángatja a földre, beletiporja a sárba, és végezetül meg is rugdossa. És pont ezért imádom a mai napig.

Végül a videojátékok közül a World of Warcraft volt az, ami annak idején a reveláció erejével hatott rám. Ennek a játéknak köszönhetően csodálkoztam rá az internet végtelen lehetőségeire, ahol akár egyszerre több százezer játékos tartózkodhat és kommunikálhat egymással egy hatalmas virtuális térben. Ugyan már lassan 6 éve, hogy abbahagytam a játékot, de még mindig örömmel gondolok vissza az Azeroth földjén eltöltött kalandokra.

Letya

 Mindig is kicsit furcsán néztem a sci-fi és fantasy olvasókra. Nem tartottam igazi irodalomnak ezen műfajú könyveket, bár a filmeket szerettem. Szórakoztató irodalom…. ami engem nem érdekelt. Mindaddig, míg nem tettem egy próbát Isaac Asimov: Én, a robot című könyvével. Nos, ez mutatta meg, hogy a sci-fi nem más, mint irodalmi köntösbe bújtatott erkölcsi, tudományos és sorsfordító kérdések garmadája. Aztán persze jött az Alapítvány trilógia és csak ekkor döbbentem rá, hogy egy nagy sci-fi rajongó szunnyadt eddig bennem. Azóta falom ezen zsánerműveket… A fantasyvel még mindig hadilábon állok 🙂

 Asuka02

Bármikor az ember fejéhez szegezik a kérdést, hogy mik voltak élete legmeghatározóbb dolgai, nincs könnyű helyzetben, de amint leírtam ezt, az első dolog, ami beugrott, az a Star Wars volt, azon belül az eredeti trilógia. Pár éves lehettem csak, mikor először láttam, de azóta is tart a szerelem. Természetesen a házi kazetta gyűjtemény elengedhetetlen darabja volt, ami azt jelentette, hogy hamar elkopott a felvétel, ezért újra és újra kellett venni. Mindig is jedi lovag szerettem volna lenni és fénykarddal a kezemben harcolni a jó oldalán, utazni az Ezeréves sólymon és spanolni Han Sólóval meg Chewbaccával.

Ha választanom kellene egy szuperhőst, akire mindig is felnéztem, Batman lenne az. Élénken él bennem az ovis farsang, ahol lányként batgirlnek öltöztem, és az óvó nénik reakciója, ami a rosszalló tekinteteket jelentette. Hiába magyaráztam el, hogy batmannél nincs szuperebb szuperhős, mert hát repül (akkor még azt hittem), nagyon okos és olyan titokzatos, és amúgy is, nem olyan hülye harisnyában repked, mint szuperman. Batman igenis egy komoly hős, akit komolyan kell venni. Na, őket ez nem hatotta meg.

Aztán nőttem egy kicsit, és itthon elindult a Sailor moon és a Dragon ball animék sugározása. Persze akkor még nem tudtam, mi a fene az az anime, egyszerű mesének gondoltam, bár azt sejtettem, hogy ezek többek egyszerű, gyerekeknek szóló mesénél. A Sailor moon a gyönyörűségén túl azt az üzenetet hordozta számomra, hogy a barátok fontosak az ember életében, és hogy küzdelem nélkül nem érhetőek el a célok. Songoku leginkább a kitartása és a fasza akciójelenetek miatt volt rám hatással.

Nagy dolog az ember életében, ha megtanul olvasni, mert rengeteg ajtó nyíl meg előtte, legfőképpen a könyvtár ajtaja, de ugyanúgy érvényes ez a házi vagy a rokon könyvespolcára is. A teljesség igénye nélkül íme pár könyv, ami nagy hatással volt rám: Alien-tetralógia, Dűne könyvek, Harry Potter-sorozat, Zabhegyező, Bret Easton Ellistől a Nullánál is kevesebb (ebből írtam a szakdolgozatomat) és az Amerikai pszicho, Janne Tellertől a Semmi, Szécsi Noémitől a Finnugor vámpír, Asbóth János Álmok álmodója, Darren Shan könyvek és Bartis Attilától a Nyugalom.

A végére hagytam a legnagyobb szerelmet, a filmeket. Mindig is tekintélyes videókazetta gyűjteményünk volt, és engem mindig csodálattal töltött el a filmek világa, műfajtól függetlenül.  Tényleg nehéz lenne mindent felsorolnom, amik meghatározóak voltak az életemben, mert ennyi erővel minden alkotás az. Mint fentebb írtam, az első filmélményem, amire emlékszem is, az a Star Wars volt, de utána is rengeteg feledhetetlen alkotás következett. Megint csak egy hosszabb felsorolás következne: Alien-filmek, Nulladik óra, Neon genesis evangelion, Ghost in the shell és az Akira, bár ezek animék, Krzysztof Kieslowski filmjei, Thomas Anders Jensen beteg humorú darabjai. Lars von Trier Hullámtörése is maradandó élmény marad, akárcsak a Mechanikus narancs. A Terminátor és a Vissza a jövőbe trilógia, Az amerikai szépség. A Mátrix és a Harcosok klubja voltak azok, amiket túl fiatalon láttam és nem értettem, ma már persze ez máshogy van. Nolan Batman-filmjeit talán nem kell részleteznem, de Christian Bale-t már az Equilibriumban is imádtam. Na meg az X-men, abból a létező és fellelhető összes sorozatot és filmet láttam, az a képregényes univerzum szippantott még be Batmenén kívül. Mostanában pedig a Mommy film szippantott be, és örülök, hogy rátaláltam Xavier Dolanre.

J103Baronski

Számomra, ami nagy meghatározó pont volt az életemben, az a Watchmen című film. Elsősorban azért tartom fontosnak, hogy ezt jelöljem meg, és ne a képregényt, mert ezzel találkoztam először. Ez a film aztán elindított azon az úton, hogy megalkossam saját történetemet is, amit aztán azóta készítek. Mind az eredeti képregény, mind az adaptáció leginkább arra tanította meg 7 évvel ezelőtti énemet, hogy a világ rohadtul szürke. Minden érmének több oldala van, és minden embert, vagy Dr. Manhattan esetében lényt (nevezzük így), meg lehet érteni, ha a megfelelő szemszögből látjuk. A Watchmen igazi ereje ebben van, míg megkérdőjelez olyan dolgokat, minthogy szabad-e feláldoznunk valamit a nagyobb jóért, emellett pedig bemutatja a képregények fejlődését a bronztól az aranykorig. Különleges helyet foglal el emiatt az életemben a Watchmen, és azt hiszem, ha akkor épp ezt a filmet nem láttam volna, akkor valószínűleg gyökeresen más jövőt kezdtem volna el építeni magamnak.