A Days Gone kisvárosi világvége sztorija annyira megragadott, hogy azonnal belevágtam valami hasonló témájúba és választásom a Ubisoft 2018-as tavaszi nagyágyújára, a Far Cry 5-re esett. Mint minden epizód a második rész óta, ez is erőteljes aktuálpolitikai, társadalomkritikai és korszellemet jellemző témát vett magára. Sőt, még erősebben beletenyerelt a lecsóba mint korábban, hiszen eddig mindig valami nagyon távoli, nagyon egzotikus helyen keveredett a szmötyi a játékok történetében. Ám ezúttal nem másutt, mint a jó öreg ‘US of A’ területére helyeződött át a cselekmény.

Az első bemutatók után pedig annak rendje és módja szerint beindult a hópihe-háború. A címet szétgyalázták a médiában témaválasztása miatt, elítélték politikai indíttatású provokáció miatt (aminek persze semmi alapja nem volt) és nem egy vallási és civil szervezet nyújtott be petíciót a legkülönbözőbb értelmetlen okok miatt, mint pl. változtassák meg a helyszínt, a főbb karaktereket, vagy akár, hogy töröljék a játékot. Szerencsére azonban ezeket a petíciókat senki nem vette komolyan és ez a játék is megjelent. De milyen is a Far Cry 5? Tekintsünk vissza rá két év távlatából. A játék története szerint valamikor napjainkban, vagy a közeljövőben felüti fejét egy új vallási szekta a Montana állam központi igazgatástól távoli Hope megyében. A hegyekkel körbezárt területen nincsen más, csak aprócska, pár utcás települések, szántóföldek, rancsok, tájvédelmi területek, kirándulóösvények és vadrezervátumok. És habár a megye önmagában egy kitalált terület, nagyban tükrözi a valódi Montana állapotait: Nincsenek komolyabb városok, az emberek többsége a mezőgazdaságban, vagy az azt kiszolgáló iparágakban dolgozik, vallásosak,  imádják a természetet, szeretnek vadászni és horgászni. A játék lakosságának jó része ehhez pluszban még erősen retteg egy nukleáris világvégétől is.

Erre aktívan készülnek is, bunkerek épülnek hetedhét határon szerteszét. Tökéletes tehát ez a táptalaj az Éden Kapuja Projektnek, hogy terjessze befolyását. Karizmatikus vezetőjük, Joseph Seed személyesen garantálja megmenekülésüket a véleménye szerint erősen közelgő apokalipszistől. Ezzel a felütéssel indul útjának a játék. Az általunk alakított seriffhelyettes (aki a sorozat történelmében először szabadon választható) társaival együtt felkerekedik, hogy saját templomában tartóztassa le Joseph-et, aminek következtében elszabadul a pokol Hope megyében. A PEG (Project at Eden’s Gate) eddig sem elégedett meg a puszta prédikációval való térítéssel, hanem agresszívan (de legális módszerekkel) bekebelezte a megye földterületeinek jó részét, az embereket pedig erőszakkal, fenyegetéssel, zsarolással és egy helyi növényből előállított drog, a Bliss (boldogság) segítségével állították maguk mellé. Ám a félresikerült letartóztatás után teljes sebességre kapcsolnak: lezárják a megyéből kivezető utakat, elfoglalják a reptereket, tömegével és kendőzetlenül kezdik elrabolni az embereket és így tovább. Mert biza az öreg Joe meg van arról győződve, hogy ő az új messiás és akkor is „meg kell menteni” az embereket, ha ők ezt annyira nem akarják.

Ebben pedig egy kiterjedt szervezet fogja segíteni, melyet három „hadnagyán”, vagyis testvérén keresztül irányít. Hope megye három részre van osztva és mindegyik felett más és más Seed rokon uralkodik. A Holland-völgy, ahol a megye lakosságának jó része él és az egyetlen régió ahol „nagyobb” település is található. Itt a szekta, mondjuk úgy nyilvános képviselője, az intelligens és szadista John Seed az úr, akinek legfőbb feladata, hogy új embereket szervezzen be az Eden’s Gate-be. A vezeklésen át az út pedig sok-sok fájdalmon át vezet amiben John nagy örömét leli. A Henbane folyó a megye rekreációs központja, ifjúsági táborokkal, termálvíz forrásokkal…meg a megyei börtönnel. Itt folyik a bliss-virág termesztése és feldolgozása, aminek segítségével a Seed fivérek fogadott húgocskája, Faith mossa át az elrabolt emberek agyát, hogy kábszeres önkívületükben odaadó szolgáivá váljanak a szektának. A Whitetail-hegységben, mely normál időkben a túrázás és az állatvilág szerelmeseinek adott otthon, most a veterán Jacob képzi és „kondicionálja” a szekta fegyvereseit.

Nincs hát könnyű dolga szegény seriffhelyettesünknek, pláne, hogy a balul sikerült akció következtében ő maradt az egyedüli hadra fogható rendvédelmi személy az egész megyében. A többiek mind a szekta kezére kerültek, kivéve magát a seriffet, aki viszont az ostromolt börtönnel van elfoglalva. Szerencsére azonban ez nem lenne a kisvárosi Amerika ha az emberek nem lennének hűek a szabadság eszméjéhez, amire az ország épült. Így nem kevesen döntenek úgy, hogy a meghunyászkodás helyett harcba szállnak a PEG fanatikusaival. Még nagyobb szerencse, hogy a környéken mindenkinek van bőven mit a tejbe aprítania, így minden régió megalkotja a maga fegyveres ellenállását. A szabadságharcosok között akad egy pap, aki egyáltalán nem vallja a másik orca elvét, egy Afganisztánt megjárt mesterlövész, egy piromán redneck, egy mezőgazdasági pilóta, egy paranoid vietnámi veterán, egy íjászmester tini, egy indián srác…és még sokan mások.

És ha már szóba jöttek az ellenállók, a Far Cry 5-ben visszatér a második részben megismert buddy-system egy kissé módosított változatban, Guns For Hire rendszerre átnevezve. Ez azt jelenti, hogy kedves fakabátunknak nem kötelező egy szál magában nekivágnia az elvállalt feladatoknak, hanem magával vihet kettő darab segítőt is. 9 cimborát gyűjthetünk össze a helyi lakosság vezető alakjai közül miután végrehajtottuk személyes küldetésüket. Nekik mindegyiküknek van valamilyen különösebb képessége, amivel segíteni tudják ténykedésünket. A kilencből három cimbi pedig szó szerint állati lesz: Az előzetesekből ismert kutyus Boomer, Cheeseburger a grizzly és Peaches a puma. Rajtuk kívül pedig kedvünkre felfogadhatunk hármat bármelyik fegyveres civilből, akik attól függően mennyi kultistát ölnek le mellettünk, szintén extra bónuszokat adnak karakterünknek. Ezek közül néhány jó hasznos tud lenni, így érdemes lehet folyamatosan keresgélni a játékstílusunknak megfelelő útitársak után. Csak sokkal jobb lenne, ha az MI nem lenne síkhülye, mert sajnos túl nagy segítségre azért ne számítson senki.

Legfőbb feladatunk a Seed família rémuralmának megtörése lesz természetesen. Ezt a játék úgy képzeli el, hogy különböző tevékenységek során, mint pl. a kultista bázisok elfoglalása, elrabolt emberek kiszabadítása, utánpótlások, kegyhelyek megsemmisítése stb során folyamatosan gyengítjük a szekta befolyását és egyre jobban felhergeljük az adott terület vezetőjét, aki előbb-utóbb megpróbál leszámolni velünk. A sokadik ilyen összeakaszkodás során pedig saját bunkerében végleg leszámolhatunk vele. Ez egy nagyon jó elképzelés. De sajnos a megvalósítás már kevésbé az. Egész egyszerűen nem adtak kellő mélységet a dolognak, az egész rendszer összecsapott hatást kelt. Ahelyett, hogy szépen, szisztematikusan haladva felmorzsolnánk a szekta szorítását a területen, lényegében hatalmas ugrásokban haladunk előre a végső összecsapás felé.

Minden vezérrel három lépcsőfokban futunk össze, ahhoz képest, hogy mennyi „ellenállás pontot” szereztünk. Minden találkozó egyre keményebb, az utolsó során pedig konkrétan meg is küzdünk az illetővel. Viszont ezek a pontok olyan könnyen jönnek, hogy hipp-hopp azon kapjuk magunkat, már le is győztük a Seed-klán egy tagját. Kis túlzással ugyan, de egy tucat ember kiszabadításával már gond nélkül elérkezünk a végső leszámoláshoz. Véleményem szerint a boss legyőzésének az adott szegmens tetőpontjának kéne lennie, nem pedig csak egy küldetésnek a sok közül, ami után még el kell takarítani a szemetet. Most mondhatnátok, hogy akkor ne kezdd el a küldetést, de a Far Cry 5-ben biza nem Te döntesz erről. Amennyiben elérted az adott pontszámot, akkor ha tetszik, ha nem, elindul a Seed testvérrel való találka. Ezt pedig egy vérgagyi módszerrel oldja meg a játék. A vezér kivédhetetlen vadászokat (értsd: nem tudod őket legyőzni), vagy bűvöletet küld ránk (egész egyszerűen elájulsz).

Ezzel együtt pedig az is jár, hogy az egész történet összecsapva, kapkodva és össze-vissza, eltérő tempóban halad előre. Tudom, máskor mindig az open-world játékok kérdőjeldagályának hátrányairól írok. De ez a játék már a ló túloldala. Pedig a sztori kifejezetten érdekes alapszituációt vázol fel. Mind a háttérvilág, mind a Seed család motivációi is izgalmasak, sőt minden egyes ellenlábas kellően érdekes figura. De sajnos a történet egyáltalán nincs kibontva, szinte alig tudunk meg valamit róluk, vagy az események hátteréről. Ez persze akár hozzá is tehetne a hangulathoz. de sajnos nem ez a helyzet. Inkább csak nem értjük, hogy mi miért történik és mégis mi a cél…persze társaink kiszabadításán és a Seed-ek leverésén kívül. És hiába van ez a kissé elmeroggyant família olyan nagy alakoknak beállítva, karaktereik szinte egyáltalán nincsenek kibontakoztatva, az interakcióink velük pedig teljesen érdektelenek. De ugyanez igaz a helyettes barátaira is, akik az ellenállást vezetik. Ami azt illeti róluk többet meg lehet tudni a játék előtt kiadott karaktereket bemutató videókból, mint magából a játékból.

Az egészen pedig az sem segít vagy javít, hogy ezúttal, a Ubisofttól meglepő módon, a szinkronmunka is maximum közepesre sikeredet. Még a sokak által dicsért Greg Byrk Joseph Seed alakításától sem estem hanyatt. De ez nem feltétlen az ő hibája, hanem a felületesen megírt karakteré. A többiek pedig még inkább felejthetőek. Cserébe a zene viszont határozottan megjárja. A felcsendülő muzsikák nem akkora remekművek, mint a kiadó másik nagy sorozatánál, az Assassin’s Creed-nél, de kellően megalapozzák a hangulatot és a dalok szépen illeszkednek az eseményekhez, a körítéshez. Emellett nem lehet panaszunk a hanghatásokra sem. A fegyverek méretüknek és ütőerejüknek megfelelően csattognak, durrognak, csörögnek, a robbanások kellően nagyokat dörögnek, a járművek mindegyike máshogy duruzsol és úgy összességében a hangmérnökök remek munkát végeztek.

Far Cry címhez méltóan még a mai napig nem lehet panaszunk a vizuális megjelenítésre sem. Az erőteljesen továbbfejlesztett DUNIA motor szépen teszi a dolgát. Ez pedig nagyban hozzájárul a játékélményhez. A sűrű erdőségek, a fák lombjain átszűrődő napfény, a terpeszkedő vízterületek, a fény-árnyék játékok, a tűz, a robbanások mind pazar hatást keltenek. Egy ilyen homokozóban pedig igazi élmény játszani. A játék igazi hangulatát ugyanis maga a helyszín adja meg. Valóban pompás élmény ebben a képzeletbeli Montanában bandukolni. Aki fogékony rá (én pl. nagyon nem), az amúgy érthetetlenül részletesen kidolgozott pecázással is órákat tölthet el és természetesen lehet vadászni is. Lehet nehezen meghódítható magaslatokat megmászni, ahonnan aztán egy wingsuit segítségével száguldhatunk a mélység felé és van egy rakás gyűjthető cucc is. Ezzel csak az az egyetlen gond, hogy az ilyen tennivalók szinte nagyobb súlyúak, mint maga a normál cselekmény.

Pedig amúgy nagyon jó a játékmenet. A sorozathoz méltóan szinte bármit megtehetünk és bárhogy megoldhatunk egy-egy küldetést. Ha akarjuk nehéz-géppuskával rohamozva, mindenkit halomra lőve érjük el célunkat, ha kedvünk úgy tartja egy mesterlövész puskával biztos távolból leszedegethetünk mindenkit, ha úgy tetszik egy íjjal és késsel felfegyverkezve szépen sunnyogva tehetjük el láb alól a bandát, de ha arra van ingerenciánk, akár egy repülő, vagy helikopter segítségével a levegőből is szétbombázhatjuk a placcot. Kihasználhatjuk az éjszaka sötétségének előnyeit, csapdát állíthatunk, csalival vadállatokat uszíthatunk ellenségeinkre, vagy akár társainkat utasítva elterelhetjük figyelmüket (másra úgy sem nagyon jók) míg mi megkerüljük őket. Ehhez pedig soha eddig nem látott fegyvertömeg és eszköz áll rendelkezésünkre, amiket szabadon válogathatunk össze. Emberünk felszerelését is variálhatjuk, de ennek sok értelme sajnos nincs, mert semmi extrát nem nyújtanak és még csak nem is látjuk (FPS lévén). Kár, pedig jó lett volna ha valahogy beleépítik, hogy ennek legyen gyakorlati haszna is.

Szóval milyen is szerintem a Far Cry 5? Nehéz konkrétan megmondani. Alapvetően nagyon élveztem a játékot a kifejezetten merész témaválasztás és a háttértörténet miatt. Legalább ugyanennyire tetszett maga a játékmenet is. A gunplay az én ízlésemnek zseniális, a visszatérő buddy…bocsánat ‘Guns For Hire’ rendszer nagyon jó poén. A virtuális Montana tája pedig csodálatos, felfedezése igazi élmény. Ugyanakkor az egész játék alatt azt éreztem, hogy a fejlesztők összecsapták az egészet, hogy nem is igazán tudták mit akarnak az egészből kihozni, vagy csak szimplán nem volt idejük rendesen kidolgozni az ötleteiket. A karakterek elvesznek, a fontosabb események el lettek bagatellizálva és az egész – alapvetően érdekes – sztori kidolgozatlan.

Nagyon nagy kihagyott ziccer ez a játék, mert az alapkoncepcióból kiindulva akár a sorozat legjobb epizódja és egy hosszú évekre meghatározó FPS is lehetett volna. A felsorolt hiányosságok fényében mégis csak maximum egy jó iparosmunkának mondható. A Far Cry játékok között pedig mindenképp az alsóházba csúszik. Ettől függetlenül tudom ajánlani mindenkinek, akik egy jót akarnak lövöldözni, vagy akik egy vidéki amerikai ember szimulátorra vágynak (ha vannak ilyenek).