Boldog új évet mindenkinek! Folytatom (immáron 2023-ban) az elmúlt esztendő tíz legjobb horrorjának kitárgyalását az általam megítélt öt legjobb művel. Ahogyan arról az első cikkben is megemlékeztem, 2022 több népszerű horror-franchise folytatását, újraélesztését, vagy sokadik újraélesztését hozta, melyek közül keveset lehet megvádolni azzal, hogy jól sikerült volna. Ennélfogva az alábbi öt cím is jobbára szerzői filmeket takar, mintsem gyerekkorunk slasherjeinek újabb reinkarnációit vagy a Warren-házaspár tárlatából meglógott démon ámokfutásának históriáját.

Nem (Nope)

A Nem Jordan Peele harmadik egészestés mozifilmje, amit volt szerencsém IMAX-vásznon is megtekinteni. Azon filmek közé tartozik (Peele művei általában ilyenek), amikről jobb semmit sem tudni, mielőtt beülsz rá. Azzal együtt is, hogy a rendező korábbi munkáitól eltérően senki se számítson hatalmas fordulatokra: a Nem egyszerű, letisztult mozi, mégis tele van mondanivalóval, társadalom- és technológiakritikával, de a szórakoztatóipart is pengellérre állítja. A hatalmas, kopár síkságon elterülő ranch, ahol távoli, ismeretlen hangokat hoz a szél, azt azt övező hegyek, a természeti környezetből fakadó izoláltság érzése, a sugárzóan kék ég, ahonnan a probléma érkezik, mind-mind megágyaznak a film hátborzongató armoszférájának, a horrort tápláló ismeretlentől való szorongásnak. Ennek az érzésnek a megteremtésében osztályrésze van Hoyte van Hoytema fenséges képeinek, amik miatt olyan jól mutatott nagyvásznon a film.

Préda (Prey)

Az egyetlen franchise-film, ami felkerült a tizes listára, a vérszegény felhozatal miatt erre egyedül a Sikolynak volt esélye, de eggyel így is lecsúszott a tizedik helyről. Dan Trachtenberg egyszerre idézi meg az 1987-es A ragadozót azzal, hogy az alapötletet megtartva főhőseinknek távol a civilizációtól, a természet lágy ölén kell szembenézniük a predátorral, de egyúttal szűz ösvényt is tör a filmje számára. Remek ötlet volt napjainkból kiszakítani a történetet, és évszázadokat visszaugorva új környezetet adni neki az észak-amerikai kommancs törzs által lakott vadonban (amivel a Préda lett az első kommancs nyelvet használó mozi). A predátor és az indián szellemiség, hagyományok, a „mitológia” vagányul festenek egymás mellett, egymást egészítik ki a vásznon. A film másik aduja a főhősnője: most mindenki Jenna Ortega Wednesday-éről beszél, érthetően, hisz az életnél már csak az ember emlékezete rövidebb, de volt az évnek egy másik badass, fiatal női főszereplője, mégpedig Amber Midthunder, aki a kőkemény indián lányt, Narut formálja meg a maga ellentmondást nem tűró módján. A Préda a Predátor-széria legjobb hagyományait követve egyszerű, nyers, akciódús és dögös szórakozás.

X

2022 Ti West éve, hiszen saját ötlet alapján útnak indított egy horrorszériát, és nem egy, hanem rögtön két filmmel rúgta be a kaput. Ráadásul egyik jobb, mint a másik. Az X hat fiatalról szól, akik egy texasi idős házaspár birtokán vesznek ki egy házat azért, hogy pornót forgassanak ott. A slasherek álmoskönyvében ez már nagyon rossz ómen, és szereplőink nem is ússzák meg büntetlenül áldatlan tevékenységüket. A film azonban nem siet sehova, bőven hagy nekünk időt, hogy elmerüljünk az atmoszférájában, megismerjük a szereplőket, a motivációikat, a végtelen lehetőségek és függetlenség életérzését. Az X visszarepít minket a 70-es évek napsütötte, vidéki Amerikájába, hogy meséljen nekünk szabadságról, vágyakról, fiatalságról és öregedésről, mindezt egy rendkívül feszült és izgalmas, végletekig kiélezett, egyszerre a műfaj szabályait követő és azokat megújító slasher keretei között. Erre mondom, hogy azonnali klasszikus.

Pearl

És, ha az X-et annak nevezem, akkor hogyan hívjam az előzményét? Szándékosan nem tértem ki Mia Goth szerepére a filmben, ugyanis a Pearl-ben is ő játssza a főszerepet, amiről röviden-tömören annyit lehet összefoglalni, hogy az év egyik legjobb alakítása (a filmvégi monológja maga a tökély), és nem vonnám fel a szemöldököm, ha hozzávágnának egy arany szobrocskát. Persze, mint tudjuk, az Akadémiának nem szokása horrorfilmeket díjakkal megsorozni (nagy sajnálatomra). Mia az X-ben két szerepet is eljátszott: a protagonista Maxine mellett a birtokon élő idős házaspár női tagját, Pearl-t is, akinek fiatalkorát ebben a filmben ismerhetjük meg részletesebben. A Pearl kevésbé slasher, mint pszichológiai dráma, amellett, hogy a vérrel itt sem spórolnak. Az utóbbi évekből talán a Jokerhez lehet hasonlítani (habár erősebb annál). Olyan tragikus ember sorsokkal szembesít a film, amiket nagyon nehéz és szimplán kényelmetlen nézni. Történet arról, hogy a körülmények hogyan ébresztik fel a belül szunnyadó, őrjöngő kegyetlenséget.

A látogatás (Gæsterne)

Ti West filmjei mellett A látogatást egy 2022 tíz legjobb filmjét összefoglaló cikkben is megérdemelten kaphatna helyet. Külön öröm, hogy egy európai (dán-holland) koprodukciót tudtam a lista élére állítani. A látogatás egy dán családról szól, akik olaszországi nyaralásuk során összebarátkoznak egy holland családdal, akiktől később meghívást kapnak hollandiai otthonukba. A holland házaspár azonban rendkívül kellemetlenül kezd viselkedni, ráadásul, mintha a kisfiukkal sem stimmelne valami. Egy igazi, szadista szociohorrorral állunk szemben, ami felteszi a kérdést a nézőknek: hol a határ? Mi az a pillanat, amikor megelégelnénk a fogadóink meglehetősen bizarr, kínos magatartását? Ki tudnánk állni magunkért hasonló szituációban? A családunkért ki tudnánk állni? Christian Tafdrup filmje megforgatja bennünk a kést, és a stáblista után sem hagyja nyugodni a fantáziánkat. Egyszerre horror, dráma, és mintha némi szatirikus éle is lenne mindannak, amit látunk – a film gúnyt űz a jómódú, nyugati középosztály elkényelmesedéséből, és a magáért valló kiállás képességének elvesztéséből.