Nem egyszerű a fantasyszerzők élete, ha valami újat akarnak mutatni. A műfajban jártas olvasók szinte már mindennel találkoztak, amit a könyvpiac fel tud kínálni, betéve ismerjük a heroikus fantasy kedvelt fordulatait, egyik világfelépítés vagy mágiarendszer majdnem olyan, mint a másik, egyre nehezebb olyan könyvet találni, amire tényleg azt lehet mondani: na, ehhez még csak hasonlót sem olvastam. Mondjuk úgy, hogy fel van adva a lecke annak az írónak, aki még a legkomolyabb zsánersznobokat is meg szeretné döbbenteni. Egyáltalán, mitől is lesz egy mű igazán különleges, mi teremti meg az alkotás szikráját? És persze ne hagyjuk ki az egyenletből az olvasó egyéni preferenciáit, mert hát az ilyesmi végső soron ízlés dolga is. Ez a téma már önmagában megérne egy párbeszédet, de most inkább Fonda Lee mesterművéről szeretnék nektek mesélni, és hogy számomra miért egyedülálló, több száz fantasyregénnyel a hátam mögött is.

Fonda Lee kanadai származású SFF szerző, fekete öves harcművész és ex-vállalati stratéga. A Jáde város / Jade City az első kifejezetten felnőtt korosztályt célzó műve, egy nagyszabású trilógia első darabja, amely 2017-es eredeti megjelenésekor kapásból bezsebelte a World Fantasy Award rangos díját, és még úgy egy fél tucat másik jelölést, nem beszélve a szakma és a nemzetközi kritika elismeréséről.

A történet nyitánya egy posztkoloniális szigetállam, Kekon partjaira sodorja a nagyérdeműt, azon belül is elsősorban a „Jáde város”, Janloon szívébe. A nemzet nemrég lépett a felszabadulást követő gazdasági fejlődés és modernizáció útjára, ezzel együtt megőrizve tradicionális mivoltát. Időben elhelyezve nagyjából a 20. század közepére lehetne beilleszteni a sztori indulását, ez már alapból adott egy különleges ízt a dolognak, nem sok fantasy preferálja ezt az érát, mint történeti hátteret. Vegyük hozzá az Ázsia inspirálta társadalmi-kulturális berendezkedést, és mindjárt adott a megfelelő alap a nem kicsit komplex világépítéshez.

Ha azt mondom komplex, úgy értem, hogy elsőre lesz aki beleszédül, mivel rengeteg mennyiségű információt kapunk, viszonylag tömören, de ez számomra nem jelentett komolyabb zavart az erőben, mivel Lee rendkívüli tehetséggel és logikusan felépítve alkotta meg hősei világát, idővel abszolút átlátható a szisztéma. Helyszínünk, Kekon a történelme során mindig a világ figyelmének fókuszpontjában állt, és ennek egy oka van: a jáde. A bioenergetikus, vagy mások szerint mágikus tulajdonságokkal bíró kincs, a kekoniak öröksége, és a történet legfőbb mozgatórugója, amely különleges képességekkel ruházza fel azokat, akiket származásuk és kiképzésük erre érdemessé és alkalmassá tesz. Aki kontrollálja a jádét, az kontrollálja az országot, így hát nem meglepő, hogy az értékes zöld kő egészen sajátos szerepet tölt be a helyiek életében: a tradicionális alapokon nyugvó Zöldcsont klánok, valamint az államapparátus és állami kartell óvatos táncán áll vagy bukik minden.

A könyv egyesek szerint a Hong Kongban játszódó gengszterfilmek hangulatát idézi, és van benne ráció: a klánok technikailag teljes körű hatalmat gyakorolnak a saját területükön, saját hagyományaik és elveik szabta, időnként nyugtalanítóan rugalmas határok között. Saját értékrendet képviselnek, nagyjából mint a szamurájok busidója, bizonyos vezéreszmék mentén irányítják a hétköznapi életet: hűség, becsület, kötelesség, és a család, a klán védelme mindenek felett, a gyilkosság és a halál pedig a mindennapok része. Gyakorlatilag központilag szentesített félkatonai szervezetek, akik minden tekintetben befolyásolják az élet működését az országban. Ahogy Lee felépítette a klánhierarchiát, és ahogy ezt működteti, azt tanítani kéne, ha mögötte is állna egy, szerintem simán törhetne világuralomra is, nem csak irodalmi babérokra. A klán Szarva a katonai vezető, ő irányítja a klán „zöldebb” ágát, az Időjós a gazdasági-politikai vonalon tevékenykedik, a Pillér, a klán vezetője pedig az egész szervezet gerincét alkotja. Nem szeretnék bővebben belemenni és elveszni az apró részletekben, mindenesetre világfelépítésből csillagos ötöst érdemel a szerző. Gyakorlatilag létrehozott egy szociálgeográfiai endemizmust, a végletekig kidolgozott és gazdag történelmi, társadalmi és kulturális háttérrel, amiben elhelyezte a korántsem hétköznapi karaktereit.

A fő konfliktus középpontjában a Kaul család és a rivális Ayt család állnak, a legnagyobb klánok, a Nincs Csúcs és a Hegy vezetői, akik egymás hosszas kóstolgatása után a cselekmény egy pontján nyíltan szembekerülnek egymással, és ez a viszály fogja meghatározni az egész sziget sorsát. Nem győzöm magasztalni a szerző fantáziáját, a megalkotott világ önmagában is rendkívüli, de az a cselekmény és karakterizálás, amivel ezt megtöltötte, talán még inkább figyelemre méltó. A történet viszonylag sok nézőpontkarakterrel dolgozik, mindazonáltal Lee elérte azt, hogy mindegyikük a maga hangján szólaljon meg, egyértelműen nem sajnálta az időt, hogy mindegyik szereplő személyiségét és jellemfejlődését felvázolja. Kaul Hilo karaktere az egyik legéletszerűbb, akivel könyvben valaha találkoztam, de a történet bővelkedik más emlékezetes alakokban is. Külön pont jár, amiért a szerző nem akarta egyiküket sem a hagyományos hősi szerepben megcsillogtatni, ne adja ég „jó” és „rossz” címkékkel ellátni, ó, szó sincs róla. Itt nincsenek ebből a szempontból oldalak, csak emberek, akik keresik az útjukat és foggal-körömmel küzdenek a sajátjaikért és az érdekeikért, a narratíva pedig ezt egy pillanatig sem igyekszik racionalizálni vagy cukormázzal leönteni, mindazonáltal a következményekkel is szembesíti a karaktereket, nem finomkodik.

A vérrel nem spórolnak, Lee fikcionális világának ezen szegletében ennél mi sem természetesebb, az emberek ezt egyszerűen az életük részének tekintik. A konfliktus több színtéren bontakozik ki: az utcákon és a tárgyalóasztalnál egyaránt összecsapnak, a gazdasági és politikai versenyhelyzet is kiéleződik. Ezek alapján kissé úgy tűnhet, mintha a könyvnek lenne egyfajta geopolitikai tanulmány szaga, de erről szó sincs, Fonda Lee remek érzékkel pozicionálja a narratíva eseményeit, térben és időben egyaránt, amiatt nem kell aggódni, hogy egysíkúvá vagy unalmassá válna a dolog. Kapunk akciójeleneteket, párbajokat, Machiavelli szintű machinációkat, de ugyanúgy felvillant jeleneteket a főszereplő Kaul család életéből, sokszor a konfliktus viszonylatában szemlélve egészen jelentéktelennek tűnő, de szereplőink életének szempontjából sorsfordító dolgokat. Szimultán mozgatja a karakterek egyéni, és a szigetország egészének sorsát, ez a kettősség végigkíséri az egész könyvet, és nem egyszer fordul elő, hogy egy elhanyagolhatónak vélt apró történés eszkalálódva az egész klán, az egész nemzet jövőjét tekintve meghatározó lesz.

Dacára annak, hogy a történet elsősorban egy nagy volumenű klánviszályra épül fel, a Kaul család tagjainak élete legalább akkora súllyal esik latba. Rajtuk keresztül Lee számtalan emberi sorsot és életutat tár az olvasóközönség elé. A karaktereknek számtalan kihívással kell szembenézniük: egy vezető kénytelen felnőni a feladathoz és megfelelni annak, amit a világ elvár tőle, míg más megkérdőjelezi mindazt, amit egész életében tudni vélt. Látunk nőket, akik gyökeresen ellentétes módon igyekeznek talpon maradni és önmaguk lenni egy patriarchális, tradíciókhoz hű társadalomban. Ez különösen tetszett, a szinte kötelező „erős női karakter” ábrázolása: Fonda Lee bebizonyította, hogy nem csak egyféle erő van, és nem csak egyféleképp állhat valaki teljes jogán az erősek között. Vannak szereplők, férfiak és nők, akik elvetik az előre rájuk osztott szerepeket, és vannak, akik túlhaladják azokat. Ilyen szinten összetett és hiteles jellemfejlődés jó ha egy vagy két karakternek jut a könyvekben, de itt mindenki elindul a maga útján. Lee fontos és mindig aktuális elemeket, gondolatokat illeszt a történet kirakósába, de csakis finoman a sorok közé helyezve.

Bővelkedik a történet fordulatokban is, a szerző nem szívbajos, simán eltesz láb alól kulcsszereplőket is, időnként egészen új irányt jelölve ki a kibontakozó eseményeknek. Tulajdonképpen ezért sem hasonlítható a trilógia a legtöbb hasonló témájú íráshoz: nem egy fő sodorvonal mentén épül fel a történet egésze, időnként mozaikszerűen összeillesztett jelenetekre helyeződik a hangsúly, melyeknek szemlátomást nem feltétlen van sok közül a végkifejlethez, ami felé a cselekmény állítólag halad. Sajátos írói megoldás, viszont ennek ellenére, a végén minden apró részlet tökéletesen a helyére kerül. Annyit viszont meg kell jegyezni, hogy könnyű elveszni kis időre a cselekményben, de ennek egyedüli oka annak komplexitása, egyszerűen rengeteg szereplővel, kisebb-nagyobb eseményekkel operál, és nagyon aprólékosan építi fel a történéseket.

Bár az első könyv elsősorban a világépítésre és a karakterizálásra, valamint a konfliktus kezdeti időszakára összpontosít, azért Lee bőven hagy teret ahhoz, hogy a trilógia további köteteiben új szintre emelhesse a cselekményt. Ez már rögtön az elején megjelenik, a nemzetközi nagypolitika és persze Kekon belpolitikai viszonyainak formájában, de itt még inkább a horizonton gyülekező felhők képében, egyszersmind az első rész bizonyos eseményeit részben determinálva, de a történet ezen a pontján még nem ez játssza a központi szerepet.

Egy érdekes írói megoldással is találkozhatunk, mégpedig az egyik nézőpontkarakter, Bero személyében, aki tulajdonképpen a legjelentéktelenebb alak az egész miskulanciában, és mégis, az ő tettei a cselekményen végiggyűrűzve meghatározzák a klánviszály csapásirányát, sokszor szemlátomást a véletlen játékaként. Bero időnkénti felbukkanása tagolja és egyszersmind keretbe is foglalja a történet egészét, az ő jeleneteivel materializálódik a narratívában a sors, az istenek, vagy a vakszerencse intervenciója, ha úgy tetszik.

• 

A könyv elég terjedelmes darab, ellenben nem túlírt, tényleg egy nagyívű alkotásról van szó, minden oldalnak, minden elhanyagolhatónak tűnő mozzanatnak jelentősége van. Az első rész lezárása, amellett, hogy számos cselekményszálat elvarr (elég látványosan, teszem hozzá), egyfajta kitekintés is az eljövendő események irányába, és a szerző már itt előrevetíti, hogy némiképp új irányba fordítja majd a sztorit. Érdemes szót ejteni Fonda Lee stílusáról, ami csak fokozza az olvasásélményt, rendkívül gördülékeny és olvasmányos a próza, helyenként egészen különleges szóképekkel.

Külföldön néhány hónappal ezelőtt jelent meg a trilógia befejező része, itthon az Európa kiadónál vannak a jogok, az első két kötet már magyarul is elérhető, a hazai olvasóközönség is kedvezően fogadta. Mindenkinek ajánlom a sorozatot, aki szeretne belekóstolni valamibe, ami kicsit eltér a műfaj fő sodorvonalától, szerintem nem fog csalódni.