Ha valakit januárban megkérdeznek, hogy melyik Star Wars-szériát várja leginkább idén, valószínűleg habozás nélkül vágja rá, hogy Obi-Wan Kenobi önálló kalandját. Mégis, hogy állná ki a versenyt a Cassian Andor nevére vett sorozat a legendás, 1977-es Csillagok háborújában feltűnő öreg Jedi-mesterrel, aki a megosztó előzménytrilógiának is az abszolút fénypontja volt? Nem is beszélve arról, hogy Obi-Wan mellett a galaxis első számú rosszfiúja, Darth Vader is tiszteletét tette. Velük áll szemben a nézők és kritikusok által is magasztalt, de mára halványuló emlékű, 2016-os Zsivány Egyes egyik mellékszereplője, akivel kapcsolatban senki sem értette, mivel érdemelte ki, hogy egy saját szériát kapjon.

A sors fintora, hogy az Andorban megvan a lehetőség, hogy könnyedén maga mögé utasítsa a kötelezőt hozó, ugyanakkor lagymatag Kenobit, de még Dave Filoni akármelyik side quest-ek füzéréből álló, cameókkal teletűzdelt bazári látványosságát is. A Disney+-on debütáló első három rész tulajdonképpen együtt alkot egy maratoni hosszúságú pilot-epizódot, ami megadja az alaphangot és megszabja azt az irányt, hangvételt, légkört, amit a sorozat sajátja lesz – remélhetőleg. A Mandalóri, a Boba Fett könyve, a Rossz Osztag és az Obi-Wan Kenobi is mind ígéretesen indult, hogy aztán többnyire az érdektelenség mocsarába süllyedjen. Hol a tétnélküliség, hol a sablonos, jellemtelen főhősők, hol a forgatókönyvírók fantáziátlansága és nemtörődömsége nyomta agyon a szériákat (ez utóbbi visszahat a többi pontra).

Ezúttal azonban nincs se bébi Yoda, se erőérzékeny klónkislány. Az Andor pilotja többet ígér, mint a korábbi szériák bármelyike: azt, hogy végre levetkőzi a rájuk jellemző gyerekes hangvételt, és végre felnőtt nézők számára is élvezhető lesz. Az első három rész sajátja az árnyalt karakterei, lassú építkezése, sötét atmoszférája, az indusztrális mocsok ábrázolása. A Zsivány Egyesnek azt az aspektusát viszi tovább, ami leginkább érdekessé tette, de amiből nem kaptunk túl sokat: a galaxis nem fekete és fehér. A jó és a rossz, a helyes és helytelen közötti kontúrok olykor elmosódnak, és a jó oldalon állók is kénytelenek bemocskolni a kezüket. A Disney hatalomátvétele óta a Star Wars nem volt jellemző ez a morális szürkezóna, annak ellenére, hogy az első élőszereplős sorozatukat rögtön egy fejvadászra alapozták, ami nem éppen olyan munkakör, amiért becsületrendeket osztogatnak.

Az Andor esetében a Disney végre tököket növeszt, és megmutatja, hogy fan service nélkül is lehet történetet mesélni a messzi-messzi galaxisban, mi több, nem Anakin Skywalker fénykardja vagy Boba Fett páncélja az, ami feldob egy sorozatot. Azzal együtt, hogy a sorozat megőrizte a korábbi főhősökre jellemző népmesei eredettörténetet, ami ezidáig a legtöbb protagonistára jellemző volt Jyn Ersótól Ezra Bridgerig. Cassian Andor ugyanúgy a nihilből, a galaxis egyik elfeledett szegletének nyomorúságából érkezik, és indul meg a hőssé válás útján. Ő azonban sosem tesz szert isteni erőre vagy áthatolhatatlan páncélra. Róla soha nem fognak dalokat zengeni és balladákat írni. Cassian Andor a Lázadók Szövetségének megéneketlen hősei közé tartozik, akinek sokat közönhetnek a Birodalom rémuralma alól felszabadulók, de neve addigra régen feledésbe merül.

Ahogy a jó oldalon sem kizárólag fehér lovagok állnak, úgy az Andor a másik oldalon lévő szereplőit sem velejéig romlott, arctalan vagy lelketlen gonosztevőként ábrázolja. A rohamosztagosokat (szerencsére) eddig megúsztuk, és Cassiannek egy vállalat rendfenntartóival gyűlt meg a baja, akiknek végre nem rejtették sisak mögé az arcát. Egyszerű és egyben brilliáns húzás: sisak híján emberi vonásokat, alapvető emberi érzelmeket látunk kiülni a katonák arcára, például félelmet és bizonytalanságot. Ezáltal pedig képesek szánalmat, sőt együttérzést kelteni bennünk.

Ez idáig vörös vonal volt a Star Wars mozgóképes világában, ha „gonoszokról” van szó. Ők korábban vagy sisakos emberek, vagy droidok, vagy idegen fajok képviselői voltak. Ha az ellenérdekelt felet nem embernek látjuk, sokkal könnyebben viseljük a halálát. Az Andor azonban szembesít vele, hogy a Birodalom, a gonoszok oldalán is egyszerű közemberek harcolnak, akik szimplán azt a munkát végzik el, amit utasításba kaptak. (Ráadásul olyan emberektől, akik szentül hiszik: ők a jók, akik a rend és az emberek érdekében cselekednek. Ők a Birodalom idealistái.) Cassian Andor a szeme közé néz az életért rimánkodó rosszfiúnak, és könyörtelenül meghúzza a ravaszt. Ez különbözteti meg a galaxis többi hősétől.

A Star Wars: Andor végre megmutatja, hogy a messzi-messzi galaxis is lehet mocskos és sötét, azonban a neheze még hátra van a sorozatnak, ha bizonyítani akarja, több a Disney+ eddigi Star Wars univerzumában játszódó sorozatainál. Ehhez pedig az kell, hogy ne süppedjen bele a tétet és feszültséget nélkülöző mellékküldetések posványába, hanem adjon egy aprólékos, koherens, földhözragadt és kendőzetlen akcióthrillert. Mon Mothma elkövetkezendő színre lépésével pedig reménykedhetünk, hogy a prequelek óta eltemetett politikai szál is izgalmas hatalmi játszmákat tartogat a számunkra.