Film és sci-fi rajongók várták már tűkön ülve, hogy végre megnézhessék a Dűne legújabb adaptációját. Több hónapnyi várakozás után azonban ma a magyar közönség is megtekintheti Denis Villeneuve legújabb alkotását. Annyit elöljáróban már most elmondhatok, hogy a kanadai direktor ezúttal se hazudtolta meg magát. A sokak által megfilmesíthetetlennek tartott könyvet olyan monumentalitással álmodta vászonra, hogy attól mind a tíz ujjunkat megnyalhatjuk. A filmről négy hete már írtunk, ahol Filmespracli elmondta, hogy szerinte milyen lett Herbert klasszikusának legújabb adaptációja. A cikk spoilermentes így bárki elolvashatja. Bár ha biztosra akarsz menni, akkor előbb nézd meg a filmet.

Dűne nélkül a Star Wars se létezne

Hosszú órákon lehetne a filmről beszélni, de megpróbálom összefoglalni, hogy miről is szól az Atreidesek és az Arrakis rendkívül szövevényes világa. A történet szerint egy kamasz fiút furcsa látomások kísértenek, amiknek egy vele egy idős lány a főszereplője és ezek a víziók egy sivatagos bolygón játszódnak. Paul (Timothée Chalamet) az Atreides ház leendő örököse, akik a vízben gazdag, már-már Észak-Európához hasonló Caladanon élnek. Apja, Leto (Oscar Isaac) megbízást kap az ismert univerzumot uraló IV. Shaddamtól, hogy vegyék át az irányítást a már korábban említett planéta, az Arrakis helyett. A homokférgek és az őket imádó fremen őslakosok által uralt égitestnek olyan komoly szerepe van, hogy a tulajdonosát könnyen a világegyetem leggazdagabbjává teheti. Az intrikával gazdagon átszőtt sztori azonban ennél sokkal szerteágazóbb, mert kapunk itt egy jó adag ökológiát, politikai harcokat valamint filozófiát is. Könnyen elmesélhetném, hogy még milyen ördögök bújnak meg ebben a komplex eposzban, azonban ezt már csak azért se teszem meg, mert ezt a filmet mindenkinek moziban kell látnia. De erről inkább később.

Sokaknak ismerősen csenghet a fenti leírás és könnyedén dobálózhat olyan szavakkal, hogy ez az új Star Wars, vagy a Trónok harcának egy sajátos adaptációja. A valóság azonban az, hogy Herbert könyve idén lett ötvenhat éves, vagyis Lucas sci-fijénél tizenkét, míg Martin fantasyjénél harmincegy évvel idősebb. Tény, hogy a három történet között vannak hasonlóságok, de ez elkerülhetetlen, ugyanis az írók és rendezők is inspirálódnak valamiből. A messzi-messzi galaxis atyja viszont ha elolvassátok ezt a cikket, akkor jól láthatjátok, hogy igenis sokat merített az Atreidesek és ősi ellenségeik, a Harkonnenek harcából. Ami itt a Hang, az az Erő, ami itt Paul Atreides, az ott Luke Skywalker, vagy a Sardaukarok és a Rohamosztagosok is nagyon hasonlóak. Mindkét univerzum rendkívül értékes, az viszont elvitathatatlan, hogy ha Herbert nem írja meg a Dűnét, akkor a Star Wars vagy nem, vagy nem az általunk ismert formában létezne.

A film legnagyobb hibája a jellem nélküli karakterek

Térjünk is rá a színészekre, akiket Villeneuve olyan elképesztő precizitással választott ki az adott karakter szerepére, hogy attól még a legelső képek előtt is sokunknak leesett az álla. A Pault alakító Timothée Chalamet eddigi filmjeivel is bebizonyította, hogy igenis ott a helye a jövő reménységei között, de ezúttal örökre bebetonozta magát a filmtörténelembe. Ugyan sok szereplő alig kapott valami jellemet, de talán az ifjú Atreides az, akin érezni, hogy több a szinte kellékként funkcionáló társainál. Ez pedig egy ilyen volumenű filmnél elég nagy baj. Még a Lady Jessicát megformáló Rebecca Fergussont emelném ki, aki szó szerint eggyé vált a Bene Gesserit boszorkájával. Egy végtelenül megtört és gyötrődő anya, aki bármire képes a fiáért. Talán pont az volt a legfontosabb, hogy az ő duójuk jól működjön, mert a főbb és mellékszereplők is sajnos teljesen elsikkadnak. Ez egyben az egész film legfájóbb pontja.

Hiába kapunk egy álleejtős látványt és egy részletgazdag világot, aminek az atmoszférája magával ránt minket, ha a karakterek csak mutatóban tűnnek fel a történetben. Több külföldi kritika is ezt emelte ki negatívumként és bármennyire is alkotott Villeneuve egy monumentális filmet, efölött nem tudok szemet hunyni. A könyvben számomra Stilgar volt a legszimpatikusabb, akinek itt ha van tíz mondata sokat mondok. Itt pedig kanyarodjunk rá arra, amin sokan felháborodtunk, mégpedig arra, hogy a Warner foggal-körömmel igyekszik azon, hogy ellehetetlenítse ezt a filmet. Ennek legszembetűnőbb példája az, hogy bár az USA-ben holnap lesz a film premierje, a HBO Max-en már mától megnézhetik az előfizetők. Ezért pedig mégcsak nem is kell plusz pénzt fizetniük, hanem elég ha csak leülnek a tévé képernyők elé. Nem hiába hangoztatta a rendező, hogy ha otthon nézed a Dűnét, az olyan, mintha a kádadban próbálnál motorcsónakozni.

Hans Zimmer az Arrakis bárdja

Hogy ennek a forgalmazói döntésnek mi az oka azt sokan találgatjuk, de sajnos válaszokat nem kapunk. Viszont egy emberként izgulunk, hogy megkapjuk a folytatást, amit Denis bevallása szerint még egy film követne, hogy trilógiává bővítve mesélhesse el Paul Atreides történetét. Az pedig, hogy az egyelőre csak projekt szintjén létező Sisterhoodból mi lesz még nagyobb kérdés. A Bene Gesserit rendben bőven van fantázia és temérdek potenciált valamint bevételi lehetőséget rejthet a nőket tömörítő és politikai törekvésekkel, machinációkkal rendelkező rend. Bízok benne, hogy ha Timothée-ék nem is robbantanak kasszát, de egy kicsivel több bevételt hoznak a nullszaldónál. Mert így elég komoly esély lesz arra, hogy egy komplett franchise-zá bővüljön a Dűne, aminek szerintem sokan örülnénk.

A film viszont egy percig se áll meg, hanem végig sodor magával. A százötvenöt perc egy szempillantás alatt elrepül, viszont cserébe olyan világteremtést kapunk, aminek az atmoszférája homokféregként szippant magába. A feszültség a tetőfokára hág és ehhez a zene is tökéletesen asszisztál. Teljes mértékben megértem, hogy Hans Zimmer nem vállalta el a Tenetet, mivel olyan filmzenét sikerült komponálnia, amit valószínűleg hosszú ideig fogunk még hallgatni. Olyan ritka esettel állunk szemben, amikor a soundtrack nem csak belesimul a történetben, hanem a saját lábán is megállja a helyét. A Sketchbookon megjelent House Atreides-t már most rongyosra hallgattam, de mérget mernék rá venni, hogy az elkövetkező időben felkerül a kedvenceim közé.

„Egy évtizedben ha két ilyen filmet kapunk már örülhetünk”

A zene és a történet mellé viszont kell egy olyan elképesztő látvány, ami kenterbe veri a Marvel-filmeket. Míg a szuperhősök történetei főleg élénk színekkel és hihetetlen CGI-jal operálnak, addig itt egy jóval fakóbb és hihetőbb képi világot kapunk. Ez mondjuk teljesen érthető, hiszen a Blade Runner 2049-nek is olyan szemkápráztató fényképezése volt, hogy bármelyik jelenetet kitehetnénk a falunkra. Ez itt sincs másképp, mert az Arrakis világa olyan aprólékosan, kidolgozott hogy kis túlzással nagyító alatt is újabb részleteket fedezhetünk fel. A díszletek lélegzetelállítóak, a jelmezekre pedig tényleg a hibátlan jelző illik talán a legjobban. A fremenek harca, ahogy elbújnak az Arrakis homokjából olyan momentum, amire még így, egy hét távlatából is kristálytisztán emlékszem.

Ugyan látom a film hibáit, amiért személy szerint a Warnert okolom, de ha hihetünk a pletykáknak, akkor a Duncan Idahot alakító Jason Momoa által szárnyra kapott egy hír, egy esetleges öt-hat órás rendezői változatról. Ha ez a verzió a jövőben elkészül, akkor bőven kárpótolva leszünk a jellem nélküli szereplők miatt. Viszont számomra így is kijelenthető, hogy nem is szökőévente, hanem ha tíz évente két ilyen filmet kapunk már örülhetünk. Bár még jó pár év hátra van az évtizedből, de meg merem kockáztatni, hogy a Dűne ott lesz az élbolyban.

Ha kedvet kaptál a filmhez akkor két dolgot tanácsolnék. Ha el nem is olvasod a könyv első felét, legalább nézz utána kicsit a világnak, mert anélkül nagyon nehéz lesz kihámozni azt, hogy pontosan mit is látsz a vásznon. A második tanácsom pedig tényleg az, hogy menj el a legközelebbi moziba és fizesd ki a jegy árát. Ugyan a koronavírus miatt egyre nagyobb divatja lett az otthoni mozizásnak, de ezt a film nem véletlenül szánták a mozikba. Ott viszont akkorát üt, hogy a türelmes és befogadó néző olyan élményt visz haza magával, aminek hatására ő is útra kelne egy kis fűszerért a kietlen Arrakisra. A Dűne egyelőre nem tűnik el a Kritizátorról, ugyanis a napokban egy egészen különleges dologgal készülünk nektek.

Az InterComnak innen is végtelen hála, hogy premier előtt nézhettem meg a filmet.