A görög mitológia témája a filmművészet berkein belül igencsak feledésbe merült és őszintén szólva kevés olyan mű került napvilágra, amely átfogó és releváns képet festene a görögök mondavilágáról. Ez a sokszínű, változatos karakterekkel gyönyörködtető és érdekes világ azonban rengeteg lehetőséget hordoz magában, melyeknek kiaknázatlansága hatalmas rést üt a filmiparban. Ezt az űrt igyekszik kitölteni a Netflix saját gyártású animesorozata, a Zeusz vére.

Valamikor réges-régen, az idők hajnalán az istenek kegyetlen csatát vívtak az Olümposzra támadó Titánok ellen, amelyben elsöprő győzelmet arattak, Zeusz főisten vezetésével. Azonban a háború nem ért véget, mert a tengerbe hulló Titánok véréből megszülettek az Óriások, akik elődeik nyomdokán újra az istenek lakhelyére törtek, azonban Zeusz ismét győzedelmeskedett, és Héphaisztosz, a kovácsisten urnája segítségével elzárta az Óriásokat, hogy soha többé ne térhessenek vissza. Béke köszöntött a világra, ahol kizárólag az istenek uralkodhatnak. Ebben a  világban tengeti mindennapjait Héron édesanyjával szegény körülmények között, egy kis görög poliszban, amikor démonok támadják meg őket, akiknek kilétéről semmit sem tudni. A sors Héront választja, hogy megküzdjön az emberek eme elfajzott ellenségeivel, miközben rájön, hogy Ő sokkal több, mint egy egyszerű fattyú.

Az animegyártás kétségkívül a japán animációs filmművészet privilégiuma, azonban ez nem azt jelenti, hogy nem találhatunk olyan gyöngyszemeket ebbe a műfajban, amelyek a szigetországon kívül születnek. A zsáner sajátos ábrázolásmódja, vizuális és hangeffektjei remek alapot szolgáltathatnak olyan alkotások számára, amelyek történetüket a fantasy, mitológia, a monda- és mesevilág eszközeinek felhasználásával beszélik el, és erre remek példa ez az idén megjelent nyolc részes amerikai animesorozat. Ez a saját gyártású Netflix alkotás remekül kihasználja a japán műfaj adottságait, a karakterdizájntól kezdve a fény- és hangeffektusokon át az időnként már-már zavaró mértékben leredukált FPS-sel operáló mozgásokig.

Van itt minden, mi szemnek, szájnak és fülnek ingere. A mű képes magával ragadó és meseszép ókori hangulatot varázsolni, melyhez segítségül hívja a festői ógörög környezetet. A néző rendesen el tud veszni a lenyűgöző és gyönyörűen megfestett hátterek látványában, amelyek igazi vadregényes légkört képesek létrehozni. Ehhez persze az kell, hogy egy kicsit levegyük a szemünket az előttünk zajló eseményekről. A feladat nem lehetetlen, mert itt-ott a sorozat visszavesz abból a dinamikus tempóból, amely egészen a végéig jellemző rá. Nem diktál ugyan fékevesztett iramot, sőt viszonylag jól követhető, de nem is hagy minket sokáig nyugodni. Tekintve, hogy a mű alapanyaga határtalan lehetőséget kínál, a büdzsé viszont véges, így nem is bocsátkozik hosszas elmélkedésekbe, sztorizgatásokba, kizárólag a lényegre törekszik.

A görög mitológia rendkívül tág és részletes világa igen sok csapdát rejt magában, amelyeket a sorozat nagyon ügyesen elkerül, még mielőtt túllépné saját határait. Tudja, hogy mit szeretne bemutatni és ezt meg is teszi. Már rég láttam ilyen relevánsan felépített és bemutatott görög mondai történetet, amely tele van érzelmekkel, ármánnyal és sorsokkal. Miközben néztem a sorozatot, egyszer sem éreztem magam túlárasztva információval. A dramaturgia szépen fokozatosan adagolja az inputot a nézőbe, tartva a saját sebességét. A festői hátterek, az érdekes és sokszínű karakterek és sorsaik összekapcsolásának atmoszféráját csak emeli a Paul Edward-Francis (Howl, A titkos templom legendái) által komponált gyönyörű háttérzene, amely szó szerint szinte egy pillanatra sem áll meg. A sorozatban alig-alig fedezhetünk fel egy-egy csendes pillanatot, és ez nagyon jól áll neki, képes egyszerre akciódús és elmélyült, nyugodt légkört teremteni.

Kissé elfogultnak tűnhet a sorozat ilyen módon való bemutatása, de tény, hogy számomra nagyon kevés negatív dolog szúrt szemet a széria kapcsán. Azonban súlyt kell helyeznünk a mérleg másik oldalára is. Hiába a káprázatos látvány és andalító zene, ha a mű olykor-olykor zavaróan leredukált animációval operál. Időnként, akár egy-egy dinamikus jelenetnél is, az animáció kénytelen-kelletlen átvált igen szegényes stílusba, amely számomra igencsak illúzióromboló hatást keltett. Persze tudom, hogy nem lehet folyamatosan fenntartani egy szintet, viszont sajnos amikor ez előfordul, azt a lehető legrosszabbkor teszi a sorozat. Egyes jelenetekben fel lehet fedezni olyan háttereket, karaktereket, amelyek mintha minden további finomítás nélkül jöttek volna le a szkeccs asztalról, amely igencsak zavaró tud lenni.

A japán animék adottsága, az alacsony FPS-sel mozgó karakterek is részét képezi a technikának, azonban míg a felkelő nap országának sorozatai ezen a téren meg tudják találni az arany középutat, addig erre amerikai testvérük nem igazán képes. A mozgásdinamika néha szemet bántóan szaggatott, elveszti folytonosságát. Természetesen ez nem égbekiáltó bűn az alkotók részéről, viszont a következő évadokra ilyen téren van még hová fejlődni.

A Zeusz vére a görög mitológián kívül klasszikus meseeszközöket is segítségül hív a története bemutatásához, mint például a fiatal hős, akiben több rejlik, mint azt elsőre gondolnánk, a gonosz mostoha féltékeny ármánykodása, a főhős segítői és szövetségesei a bajban és a gonosz, akit bensőséges szálak fűznek a főszereplőhöz. Ezek mind-mind megtalálhatóak ebben a történetben, amely nem fél feltenni a témáját érintő komoly kérdéseket. A maguk között teljesen emberi módon viselkedő istenek dilemmája, miszerint mikor és miként avatkozhatnak bele az emberek sorsába, és belefér-e ez az isteni törvényekbe szépen áthatja azt a kérdéskört, amelyet a mű feszeget. Ha léteznek istenek, miért hagyják, hogy az ember szenvedjen? Miért nem segítenek többet, miért nem gondoskodnak rólunk? Rendkívül érdekes kérdések ezek, amelyeket a széria is érint kisebb nagyobb mértékben.

Mindent összevetve a Zeusz vére egy rendkívül releváns feldolgozása a görög mitológiának, nemcsak történetében, hanem művészileg is megállja a helyét a klasszikus istenábrázolásával, a festői háttereivel és a gyönyörű zenéjével. A hangulat komoly és akciódús, nagyon ritkán meghintve egy kis feszültségoldó humorral. Igazi csemege lehet a görög kultúra és az animék kedvelőinek egyaránt.

Szeretnénk jobban megismerni olvasóinkat, ezért kérünk Titeket, hogy az alábbi kérdőívre adott válaszaitokkal segítsétek további munkánkat. A kitöltés névtelenül zajlik és mindössze néhány percet vesz igénybe. Köszönjük, hogy időt szánsz rá!