Tade Thompson eddig ismeretlen volt hazánkban, és most rögtön olyan felütéssel kezd, amire kikerekedik az egyszerű olvasó szeme. Érdekes, hogy az Agave pont egy kisregénnyel indít, de ez koránt sem jelenti azt, hogy a regény jelentéktelen lenne. A vérből születő gyilkos Molly Southbourne hasonmások érdekes kalandot ígérnek.

Regényt írni könnyű. Legalábbis fejben. Aztán, ha nekiveselkedik az ember, kiderül, hogy valójában gyötrelmesen nehéz és bonyolult, még azoknak is, akiknek van egy kis affinitásuk hozzá. A legrosszabb az egészben, hogy bizonyos írókat olvasva viszont úgy tűnhet, regényt vagy novellát írni legalább annyira pihekönnyű munka, mint összedobni egy bevásárlólistát a vasárnapi ebédhez. Tade Thompson kisregényét olvasgatva – és az Thompsont magát nem ismerve -, azon elmélkedtem, hogy ez a faszi nem lehet hivatalos író. A Molly Southbourne ezer halála, egy ujjgyakorlatnak tűnik, amit egy olyasvalaki dobott össze, akinek túl sok ebédszünete van egy unalmas gyári munkában.

Mindezt pozitívan értelemben írom. Mint, mikor 1978 áprilisában, Murakami Haruki egy baseball meccs kellős közepén úgy gondolta, hogy tudna egy regényt írni, aztán írt egyet. Mert ez ilyen egyszerű, mint felkapcsolni egy villanykapcsolót. Tade Thompson persze nem elsőkönyves szerző a Molly Southbourne ezer halálának legépelésekor, és a könyv sem egy hibátlan könyv, de az ég szerelmére, magasan megugorja a legtöbb botladozó mondatos, kétfilléres ponyvát. Mert egyébként ez a kis falatnyi könyv egy jólmegmunkált ponyva, nem több. Ezzel viszont semmi probléma. Én személy szerint azoknak az olvasóknak a táborát gyarapítom, akik nem akarnak az esetek nagy részében mást, csak izgulni picit pár lap között, miközben a kávém iszogatom.

Thompson sztorija az első sorokban lefekteti a történet stílusát, és az írói ígéretet, hogy mit fogunk kapni. Egy ismeretlen személy valami mocskos helyen kikötözve, akinek egy Molly Southbourne nevű csaj, a történetünk főszereplője mesélni kezd. Az életéről mesél és arról, hogy van egy különleges, de átkozott fizikai tulajdonsága: ha megvágja magát, a véréből egy tükörképe, egy másik Molly Southbourne nő ki, aki megakarja ölni. Ennyit a fülszövegből is megtudunk, és első olvasatra elég bizarr felütés ahhoz, hogy egy hozzá nem értő író könnyen egy unalmas történetet facsarjon ki az egészből. Mert egy ilyen sztorit annyi, de annyi irányba lehet vinni mellesleg. De Thompson úr határozott kézzel fogja a gyeplőt.

Érdekes adalék, hogy a szerző szakképzet pszichiáter, és ez valamennyire elővetíti azt is, hogy milyen formában tárja elénk Molly történetét. Az én nagy örömömre azt a jól irányzott iskolát követi, ahol  a karakterek felől közelíti meg a történetet, és ezáltal nem sablonos, klisés szereplőket kapunk. Vagyis nem teljesen. Kissé hazudok, ugyanis ahogy a könyv terjedelméből következtetni lehet, ha sztori minden elemét jól adagolja az író, akkor sem fogunk kapni részletesen kidolgozott szereplőket, egyszerűen azért, mert nincs elég oldalszám hozzá. Talán ez az egyetlen negatívuma a kisregénynek, amit nem igazán merek negatívumnak felhozni, mert könnyen lehetne ez egy felvizezett, túlírt dolog is. Néhol érződik, hogy gyorsabban peregnek az események , és ez annak tudható be, hogy aránylag nagyobb időintervallumot ölel körbe a regény.

Ezt néhol az adott cselekmény, vagy a mellékszereplők sínylik meg. Ugyanakkor Thompson jó író, és a mondatok olvastatják magukat. És mindannak ellenére, hogy karakterközpontú az egész, nem lesz felszínes és tompa a cselekmény sem. Persze nem is lehet, ekkora terjedelemben pörögni kell. Aki arra tippel, hogy nem elég vizuális a könyv, nem is tévedhetne nagyobbat. A Molly Southbourne ezer halála, egy véres, vizuálisan odatevős regény, ahol vér fröccsen, fejek hullanak a szó legszorosabb értelmében. És ez jó! Legalábbis annak aki kedveli. Thompson nem szemérmeskedik, ha valamit be kell mutatni, ahol az ember elfordítaná a fejét. 

Pirospont a hazai kiadás borítójáért, mert jóval tökösebb, mint a külföldi kiadás. Faniszló Ádám egyébként rutinos a könyvborítók tervezése terén, érdemes a többi munkáját is figyelemmel kísérni. A szintén Agave kiadás, Rénszarvas-hegy című kötet hasonlóan jó vizuális előfutárral rendelkezik a beltartalmat illetően. Nem túl meglepő hír egyébként, hogy a Molly Southbourne ezer halálának film változata fejlesztés alatt áll. Hogy lesz-e belőle valami az kérdéses, de alapanyag van, ugyanis a kisregény folytatását Tade Thompson már letudta.

Azok, akik eljutnak a kisregény végére sejthetik, hogy a történet itt nem ér véget, és marad pár megválaszolatlan kérdés is, bár egyik sem egy cliffhanger jellegű dolog, hogy ne lehessen élvezni önmagában is az első részt. Igen, néhol ráfért volna egy kis túlírás, de összeségében baromi jó szórakozás volt a regény, és gyorsan végig lehetett pörgetni. De nem a rövidsége miatt, hanem mert képes lekötni az embert. Regényt írni nyilván nagyon nehéz, akkor is, ha csak ilyen rövidet kell, de a Molly Southbourne ezer halálát olvasva az ember kedvet kap hozzá.  

A könyvet az Agave Könyvek kiadótól kaptuk, ha kedvetek lenne beszerezni nyomás hozzájuk!