A holokauszt borzalmait számtalan formában feldolgozták már. A történelem egyik legnagyobb szégyenfoltjának művészeti ábrázolása gyakorlatilag egy önálló műfajt teremtett, annak sablonjaival sémáival együtt. A pásztor című film alapfelállása ígéretes alkotást sejtet, de képes-e felülemelkedni a kötelező formulákon és új tartalommal megtölteni a zsidóság tragédiáját?

A II. világháború vége felé járunk, Magyarországon. Egy vidéki, magányos, idős pásztorember (Székely B. Miklós) nyájának legeltetése közben szörnyű mészárlás nyomait fedezi fel. A közeli erdőben szökött zsidó foglyok holttestei hevernek, akiket német katonák gyilkoltak meg. Egy meztelenre vetkőztetett súlyosan sérült nő azonban túléli a borzalmakat, de sorsa a pásztor kezében van. Vajon képes lesz-e a pásztor ember maradni az embertelen terror világában?

A film rendezője és írója, Illés László (A pince című angol nyelven forgatott horror direktora) a kis költségvetésből kiindulva egy mikrotörténelmi perspektívából kívánja megközelíteni a holokausztot. A pásztor azonban itt nem csupán a kis ember szimbóluma, hanem biblikus áthallással is rendelkezik. Egy olyan valaki, aki a történelem iszonyatán keresztül vezeti át azokat, akik oltalmára szorulnak. Ez a szimbolika és a film kiindulása hatalmas lehetőségeket tartogatna magában.

Az operatőri munka korrektnek mondható a költségvetési megkötések ellenére. A hosszú snittes jelenetek komponálása egy érdekes, realista hatást von maga után, viszont a remegő kézikamerából adódó mozgás sokszor már felesleges, és igencsak megtöri a felvételek dinamikáját is. A Vas megyei helyszínek egytől egyig hitelesek és nyomasztó atmoszférát kölcsönöznek a vészkorszakbéli drámának. A színészek játéka alázatos (különösen Jordán Tamásé), azonban megköti a kezüket a film talán legnagyobb negatívuma, a gyengén összetákolt történelmi és logikai pontatlanságokat sem nélkülöző, felszínes forgatókönyv.

Lényegében arról van szó, hogy az író/rendező egy körülbelül negyed órára elegendő cselekményt nyújtott ki másfél órásra. A pásztor emiatt igencsak lassú folyású és túl sokat időzik olyan jelenetek bemutatásával, amiket sokkal tömörebben is a néző tudtára lehetett volna adni. Ez leginkább a film elején érvényesül, amikor a pásztor karakterét étkezni látjuk, vagy amikor a nyájat terelgeti a pusztában. Az eseményeket ráadásul nem lineárisan követjük nyomon. Miután a pásztor észreveszi a vérengzés nyomait, visszaugrunk az időben, hogy szembesüljünk az előzményekkel. Ez önmagában érdekes és bátor fogás lenne, viszont a flashback nem eléggé meglepő, és a néző ennek bemutatása nélkül is valami hasonló történetet rakna össze magában. Sokkal hatásosabb lenne a film, ha az alkotók a közönség képzeletét is megdolgoztatták volna és elkerülik a szájbarágós magyarázatokat.

Furcsa hatást kelthet a nyelvi különbségek semmibevétele. A német SS-egyenruhákban feszítő katonák egytől egyig magyarul szólalnak meg és minden nehézség nélkül kommunikálnak a magyar karakterekkel. Persze ez nem egyedi jelenség, hisz már A halál 50 órájában is minden szereplő származásától függetlenül angolul beszélt, akárcsak a Schindler listájában. Ez a disszonancia viszont könnyen elkerülhető lett volna, ha a német egyenruhások helyett például magyar csendőröket, katonákat vagy nyilaskereszteseket láttunk volna.

A filmben sajnos több átgondolatlan logikai bukfencet is láthatunk. Az egyik ilyen, amikor a náci katonák hosszú percekre teljesen ellenőrizetlenül hagyják azt a teherautót, amin a zsidókat szállítják. A foglyok azonban nem akkor szöknek meg és ugrálnak le a platóról, amikor a katonák nem figyelnek rájuk, hanem pont akkor, amikor azok újra rájuk vetik figyelmüket.

A pásztorban korábbi holokauszt-mozik elemeit szintén felfedezhetjük, mint a Schindler listája, a Jöjj és lásd, de meglepő módon a Becstelen brigantykét is. A Horváth Ákos által játszott SS-százados modorossága picit emlékeztethet az említett Tarantino-film Landa ezredesére, ahogyan azok a szituációk is, amiben viszontláthatjuk. Egy vidéki tanyán nyomozó náci, aki házkutatás előtt alapos beszélgetésben vesz részt a gazdával, vagy aki teljes nyugalommal, pisztollyal célozza be a pusztába menekülő zsidó nőt… „Au revoir Shoshanna!”

A pásztor dialógusai sajnos nem járulnak hozzá ahhoz, hogy mélyebben átérezzük szereplőink sorsát. A karakterek szájába adott sorok papírízűek, bár a színészek tényleg mindent megtesznek azért, hogy élettel töltsék meg őket. Ezekben a mondatokban átgondolatlan történelmi utalásokat is kapunk, melyek némi utánjárással és történészi korrekcióval elkerülhetőek lettek volna. A pásztor például azt állítja, hogy a lánya halálát részeg német katonák okozták, a film eseményei előtt két évvel. A rendező állítása szerint a film 1944 őszén játszódik, vagyis mindennek 1942-ben kellett volna történnie. Magyarország német megszállására viszont csak 1944. március 19-én került sor. Apróságnak tűnhet ugyan, de egy történelmi drámánál az ilyesfajta elejtett információk hitelességére is figyelni kellene.

A film legnagyobb negatívuma viszont az, hogy lényegében semmilyen önálló véleményt nem fogalmaz meg a holokausztról. Nincs egy központi üzenet, karakterfejlődés vagy motívum, ami mentén elgondolkodhatna a néző és morális kérdéseket tenne fel magában. A Schindler listájában tanúi lehettünk egy náci üzletember átalakulásának. A Saul fiában az Antigóné központi kérdését élhettük újra II. világháborús közegben: meg lehet-e adni holtainknak a tisztességet, vagy mindezt felülírja a még életben maradtak túlélési ösztöne? Az élet szépben a humor és az emberi szeretet erejét ismerhettük meg, mely a borzalmakon keresztül fényt ad nekünk a sötétségben. A Jöjj és lásdban egy ártatlan fiatal lelkének megrontását, elméjének megbomlását láthattuk és azt, miként hat a háború és a népírtás az emberi lélekre.

A pásztornak viszont tulajdonképpen nincs semmiféle véleménye a holokausztról, túl azon, hogy ami történt az embertelen. Karakterei nem fejlődnek, nem lesznek bátrabbak vagy gyávábbak, jobbak vagy gonoszabbak annál, mint amilyennek megismerjük őket.Sajnálatos, hogy az alkotók beérték a népírtás felületes ábrázolásával és nem fogalmazták meg saját üzenetüket a tragédiával kapcsolatban. A pásztor tehát ígéretes felállása, biblikus szimbolikája és szereposztása ellenére megreked a saját maga által felállított keretek és korlátok között.

A holokauszt ártatlan bárányainak vére viszont menthetetlenül rászáradt történelmünk lapjaira, mely még sokáig fogja kísérteni emlékezetünket. Biztatom e film alkotóit, hogy a jövőben merjenek ők is bátran, önálló véleményt megfogalmazva, egyedi stílusban nyúlni múltunk dicsőbb vagy szégyenteljes fejezeteihez, mert az eredmény őket igazolná!