Dan Simmons Hyperion tetralógiája már nem számít újdonságnak, az első olvasók több mint három évtizede vehették kézbe a kezdő kötetet. Bár nálunk jóval később jelent meg, de már annak is több mint 20 éve. Mi sem bizonyítja jobban sikerét, minthogy csak nálunk már 8 kiadást – és két e-könyves megjelenést – megért a történet. A legfrissebb publikálása pedig 1 hónapja volt, melyet ismételten az Agave Könyvek jelentetett meg egy elég figyelemfelkeltő borítóval. Igaz, már ezzel kilóra meg lehet venni az olvasókat, de azért nem minden a külcsín. Ennél még sokkal jobb a tartalom.

Dan Simmons nem mai gyerek már, ez elég egyértelmű a megjelenési adatok alapján. Azonban ha csak a fotókat nézzük meg róla, nem mondaná meg senki, hogy a múlt század közepén született íróról van szó. A ‘80-as évektől aktív alkotó, így már közel 40 éve járul hozzá a science fiction könyves világához. Jelenlegi kötetünk, mely az egyik legismertebb munkája, több rangos irodalmi díjjal is büszkélkedhet. Sokak szerint a modern sci-fi alapkövének is számítható ez a történet. Szóval ha valaki unja már a Star Warsról lehúzott sokadik bőrt, akkor csak ajánlani tudom ezt az űroperát.

Rögtön a fülszöveg elárulja, hogy nem a közeljövőre kell gondolnunk ebben a történetben. Állandóan azt hangoztatják, hogy nem vigyázunk az életterünkre, kizsákmányoljuk a bolygónkat, és nem kell sok idő – csupán pár évtized még -, hogy élhetetlen legyen a Föld. Eközben meg a jelenlegi tudásunk nem képes arra, hogy megcsináljuk amit a sci-fi filmekben és könyvekben adnak megoldásként: el kell hagyni a bolygót, és új helyet kell keresni. Szóval számomra még kicsit lehetetlen elképzelni is, hogy megérjük a 29. századot, a 2800-as éveket. Azt meg pláne, hogy belakjuk majd a világűrt. Mindenesetre az élmény kedvéért elfogadom, hogy így is lehet csinálni.

29. század

A legtöbb jövőben játszódó történet igyekszik minél fejlettebb technikát elénk tárni. Ez szerintem sokszor csak feleslegesen megbonyolítja az olvasást, elveszi a figyelmet az eseményekről. Persze, engem is érdekelnek az újítások, a technika, csak nem mindegy, milyen mélységig és mekkora mennyiségben. Szerencsére ebben a könyvben pont annyi újítás volt, amennyire szükségünk van a valós jövő elképzeléséhez. A többség inkább a már meglévő technikát turbózza fel, ami még akár reális is lehet. Egyesek szerint ugyanis lassan elérjük a jelenlegi nagy lendületű fejlődés csúcsát, és le fog lassulni, megreked minden egy szinten. Vagy jön egy nagy, újfajta hullám, ami akár tényleg meg is valósíthatja a galaxis benépesítését.

Mindig azt hallani, hogy hamarosan átveszik a gépek az uralmat minden felett, és nem lesz szükség az emberi munkaerőre. Véleményem szerint azonban továbbra is fog kelleni az emberi erő – csak majd átalakul, alkalmazkodik az újhoz. Feltételezhetően Simmons is így gondolkodik, ugyanis az ő főszereplői sem csak henyélnek otthon, hanem igenis aktív munkás életet élő emberek. Vagy valamelyik csak volt, mert már nyugalmazott, de a lényegen nem változtat. Ez a hét munka, ami még több mint 700 év múlva is létezni fog ebben a jövőképben az a konzul, a pap, a katona, a nyomozó – aki egyébként az egyetlen nő a csapatban – a tudós, a költő és a templomosok hajójának kapitánya.

Egyházi szerepek

A hitélet mindig is fontos volt az emberiség számára. Ha nem is olyan körülhatárolható módon, mint most, de már az ősidőkben is félték a feljebb valót, fohászkodtak hozzá. Bár ma már kicsit visszaesett az egyházak szerepe, de még mindig vannak hívők, és vannak fiatalabbak is az idősödő korosztály mellett, aki majd ezt tovább viszi a családjában. Így aztán joggal feltételezhető, hogy a jövőben sem lesz kisebb szerepe a vallásnak. Sőt, a mai modern felfogásnak hála talán még több felekezet jöhet létre, és sokkal elfogadóbbak leszünk mások iránt. Ezért aztán nem meglepő, hogy egy gyilkológépet is félistenként lehet tisztelni, és követői is akadnak. Ez pedig már az alapprobléma egy részét meg is adta nekünk.

Főszereplőink is vallásos emberek. Elég vegyesen jöttek össze, van templomos, katolikus, evangélikus – bár neki az csak az eredeti keresztsége, azóta már sok egyházat “kipróbált” -, zsidó, illetve olyan is, aki ateista, sőt, egyiküket teljes mértékben hidegen hagyják a vallások. De azt már az elején megbeszélik egymás között, hogy egyiküknek sincs ilyen szempontból kapcsolata a gyilkos szektával. Mégis eleget tesznek a hitéleti “feladatnak” azzal, hogy zarándokútra indulnak a gyilkos félistenhez. Bár vannak bizonyos körülmények, amik miatt az ember nehezen járulna a Shrike elé, mégis a jutalom miatt talán megérheti kockáztatni. Meg esetleg a titokzatos időkripták megtekintése se lenne egy utolsó szempont.

Ellenség a kapuknál

Ha nem lenne elég a gyilkos szekta, mint a belpolitika fenyegetője, a Hegemónián kívülről is érkeznek ijedelemre okot adók. Az úgynevezett Számkivetettek, akik az évszázadok alatt már elvesztették emberi mivoltukat, és barbár néppé süllyedtek, most háborús helyzetet hoznak a békés hétköznapokba. A fenyegetés már a küszöbön van, legalábbis a zarándoklatra indulás előtti este már nagy nyomást fest elénk a fénysürgöny üzenet. Ehhez képest mikor hosszú évek utazása után megérkeznek a Hyperionra, még mindig csak az evakuálás fázisában vannak. Nos igen, ebben a történetben évek kellenek az űrutazáshoz is, hogy eljussunk egyik helyről a másikra. Nem lehet egy lézer nyalábbal portált nyitni, hogy aztán egy féregjáraton utazzunk. Ez egy újabb szimpatikus megoldás volt az író részéről.

Azért biztos ami biztos alapon, ha eddig nem lett volna elég, még megkapjuk az MI-ket is. Sokan tartanak a mesterséges intelligencia térnyerésétől. A mai életünknek is fontos része már, akkor mit várhatunk, hogyan alakul ez az ezred vége felé? Igen, láttunk már sok-sok példát erre. Szóval ebből a könyvből sem maradhatnak ki a robotok, az androidok, a hétköznapokat segítő “személyzetünk”. Akik akár a barátaink is lehetnek…

De akkor miért is Canterbury mese?

Sok közös nincs a hét főszereplőben, egy fontos kapocs viszont akad köztük: mindannyian valamilyen úton-módon kapcsolatban voltak már a Hyperionnal. A bolygó és a konzul köteléke már az első oldalakon kiderül, így az nem akkora titok, hogy diplomáciai feladatot látott el ott évekig. Viszont mivel nem ismerik egymást, vagy maximum a hírekből tudják a többiek arcát és nevét, így a nagy egész addig ismeretlen marad, amíg a nap végén, az étkezés után fel nem fedik a többieknek – és nekünk, olvasóknak.

Igaz, többről szól, mint vacsora utáni mesékről. De maga a szerkezet, hogy megismerjük a múltjukat egy zarándok úton. Hát, elég nehéz elvonatkoztatni a másik műtől. Először úgy egyeztek meg, hogy vacsora után mesélnek, de végül módosultak a szabályok – azonban a történetek nem maradtak el. Így aztán mondhatjuk, a sok utalgatás mellett ez már csak egy plusz kapcsolódás az irodalom múltjához.

A végére pedig egy kis extrának hoztam az angol nyelvű hangoskönyvének első részét.

A könyvet az Agave Könyvek jóvoltából olvastam.