Ken Liu nevét az A papírsereglet és más történetek című novelláskötetének köszönhetően ismertem meg először. Az ebben található történetek irodalmi igényessége, mély bölcsessége és kreativitása szinte lenyűgözött, ezért a nemrég megjelent Az istenekkel nem lehet végezni című kötetet is beszereztem, amint lehetőségem nyílt rá.

Ken Liu bízik Az istenekkel nem lehet végezni olvasójában, ami nagyon fontos erény. Az író nem azt akarja, hogy minden elbeszélése kapcsán megértse az olvasó az író értelmezését, hanem saját értelmezésre igyekszik ösztönözni az olvasóját. Olyan világokról ír, amik néha ijesztően közel vannak jelenünkhöz, néha megnyugtatónak tűnő távolságban, de van bennük valami fontos, ami miatt Liu megírásra méltónak találta őket. Az olvasó pedig saját gondolkodásmódja, neveltetése, kultúrája és emlékei alapján úgy interpretálja a mondandóját, ahogyan az neki a legjobb. 

A kötet novelláit talán a mély, emberi kérdésekkel kapcsolatos válaszok keresése köti össze.

Olvashatunk különös dimenziók közt utazó gyilkosokról, mesterséges intelligenciává válva háborúzó zsenikről vagy számunkra idegen lények saját múltjukhoz való viszonyulásáról, de egy rövidebb novellában a mozi előtt álló sötét jövőkép lehetősége is felsejlik. A témák tehát sokfélék, csak a kérdésfeltevés az állandó, és az értő olvasóra hagyott válaszok. Liu nagy bölcsességről tanúbizonyságot téve nem magyarázza el, melyik felvetődő dilemmára mi lenne a válasz. Talán azért, mert ő sem biztos benne, de még inkább azért, hogy azt az olvasó maga találhassa ki. 

A jó sci-fi ugyanis pont így működik. Különböző, gondolatkísérletnek is felfogható alternatívákat vázol fel a jövővel kapcsolatban, amiben a mi jelenünk kérdései látszanak tükröződni. Arról az egyre reálisabb dilemmáról olvasva, hogy egy hús-vér ember elektronikus felhőbe töltött tudata embernek nevezhető-e még, természetes módon saját emberségéről is elgondolkodik az olvasó. Ma még álló nagyvárosok még csak képzeletbeli apokalipszis utáni állapotáról olvasva elmerenghetünk, mit lehet és mit érdemes tennünk azért, hogy ezt elkerüljük. Közben persze

szembesülhetünk saját múltunk démonaival, akikből bizony egy szép új világban jövőnk démonai lesznek, ha nem vigyázunk.

A Szellemnapokban több idősík történetét látjuk elegánsan egymásba ágyazva a kultúrák változásáról és a megemlékezés fontosságáról szóló mesében. A Nyugodjék békében nyugtalanító kérdéseket vet fel a közösségi médiáról, a trollokról és a deepfake technikáról. A Szürke Nyúl, Bíbor Kanca, Szénfekete Párduc egy sci-fi és fantasy határmezsgyéjén játszódó történet a rendszer elleni lázadásról és énünk kiteljesedéséről. Ezekben, és a másik 15 zseniális novellában az a közös, hogy Liu hihetetlen eleganciával, tudatossággal és a legmagasabb irodalmi minőségben írta meg őket. 

Persze egyéni érdeklődéstől függően egy-egy novellát könnyen találhat valaki kevésbé érdekesnek, ez minden novelláskötet sajátja, mégis minden történetet érdemes elolvasni. Mindegyikben felcsillan ugyanis az, hogy Liu milyen mélyen igyekszik megérteni az emberi faj sorskérdéseit. Látja, mennyi rosszra vagyunk képesek, ezek elkerülése érdekében figyelmeztet minket, de közben mégis bízik a bennünk rejlő lehetőségekben. Azt hiszem, pontosan ilyen mesélőkre van szükségünk ezekben a nyugtalanító időkben. Ken Liu nem fogja meg olvasója kezét, hogy aztán erőszakosan rángassa át a hatásvadász történetén. Ő gyengéd mesterként tesz veled hosszabb-rövidebb sétát az általa kitalált világokban, ahol a szerencsések meglelhetik saját, személyes katarzisukat.