A legnagyobb játszmákat magunkkal vívjuk meg
Scott Frank (többek között a Logan írója) új műve, a magyarul Vezércsel névre hallgató minisorozat – ami október 23-án landolt a Netflixen – Beth Harmon felnövéstörténete, rögös útjának bemutatása, avagy hogyan lesz egy ismeretlen, Kentuckyban élő tizenéves lányból a sakk első királynője.
Beth (Anya Taylor-Joy) nem átlagos lány: 9 évesen, édesanyja autóbalesete után lett árva, és került gyermekotthonba. Kissé csöndesen viselkedett, visszahúzódó volt és introvertált. Az őt körülvevő világ iránt többnyire hideg közönnyel viseltetett, egészen addig, amíg egyik nap azt a feladatot nem kapja tanóra közben, hogy menjen le a pincébe leporolni a szivacsot. Ez pedig egy sorsfordító pillanat volt számára: meglátott ugyanis egy fáradt, bajszos öregembert, amint egyedül játszik egy számára ismeretlen játékot.
A játék, amelyet, mint kiderült, sakknak hívnak, első látásra megbűvölte Beth-t. Olyannyira, hogy onnantól fogva rendszeresen járt le az alagsorba, míg az öreg gondnok, Mr. Scheibel (Bill Camp), el nem kezdte őt tanítani a játék alapjaira. Majd egyre többre, mivel kiderül, hogy Beth a sakk Messiása, Kiválasztottja, Azor Ahai-ja, egyszóval igazi csodagyerek, akinek megvan az esélye, hogy lány létére a profi sakk legnagyobb alakjává válhasson.
A felvezetésben véletlenül használtam a rögös jelzőt: Beth a maga nemében zseni, és mint minden zsenit, őt is csak egy hajszál választja el az őrülettől, mint ahogy arra a sorozat is figyelmeztet. A karaktere attól (is) figyelemreméltó és nagyon szerethető, mert amellett, hogy a sakkban ellentmondást nem tűrő és könyörtelen, a játékon kívül ugyanúgy követ el hibákat, mint bárki más az életének ezen szakaszában.
Beth mindennapjait a sakk iránti rögeszmés vonzódásán kívül meghatározza a nyugtatók, alkohol és a pszichoaktív szerek iránti függőségre való hajlama,
amik eleinte segítik a folyamatos előhaladását, később azonban gátat vetnek neki. Míg a játékban folyamatos kontrollra törekszik, a sakkversenyeken kívül sokszor kontrollvesztetté válik. Vállán cipeli azt a terhet is, amit a mentálisan zavart, vér szerinti anyja okozott neki a halálával. Mindemellett boldogulnia kell egy olyan területen, ahol előtte még egy nő se jutott hasonló magasságokba. Ezzel a sorozat óvatosan megpendít egy feminista-nézőpontú kor -és társadalomkritikát is.
Beth élete így kétfrontos küzdelem, egyszerre zajlik a sakktábla és a pohár mellett, egyszerre szembe szállva az egyre előkelőbb ellenfelekkel, az állami bajnoktól a világ legjobbjáig, és a saját önpusztításra hajlamos személyisége ellen. Mindkét terepen egy-egy elhibázott lépés komoly következményekkel járhat.
A tét nemcsak a világbajnoki cím, hanem a stabil, kiegyensúlyozott és boldog élet kilátása.
A sorozat egyszerre funkcionál coming-of-age történetként és sportfilmként is, de Beth életének két szegmense összefonódik és folyamatos ráhatással van a másikra. És szerencsére a két műfaj egyike sem alárendeltje a másiknak.
Nem szeretnék köntörfalazni vagy mellébeszélni, a Vezércsel (figyelem, szigorúan szubjektív ömlengés következik) olyan erős atmoszférával rendelkezik, hogy tipikusan az a sorozat, ami az első epizódnál beszippant. Magával ragad és úgy elvarázsol, hogy az utolsó rész végén lepörgő stáblistát is képes vagy mosolyogva nézni, a végső küzdelemnél pedig úgy szurkolni, mintha a saját sikeredért tennéd.
Köszönhető ez többek között a sakkpartiknak is, amelyek, bármilyen hihetetlenül is hangzik – izgalmasak.
Hosszú, merev nézésekből és bábuk tologatásából sikerült olyan intenzív összecsapásokat megvalósítani, hogy képes voltam olyan feszülten nézni, mint akár egy bokszfilmet. Hogy fokozzam a tétet, gondoljunk itt Rocky Balboa összecsapására Ivan Dragóval – ha már egyszer a sorozat a 60-as években játszódik és a hidegháborús amerikai-szovjet ellentétnek itt is szerepe van.
Mondom ezt úgy, hogy egész életemben soha nem foglalkoztatott a sakk, és az utca embere is unalmas csodabogarak szórakozásaként tekinthet rá. Itt azonban nem egyszerű sakkjátékosok kerültek szemtől szembe, hanem felkészült, hétpróbás hadvezérek, mesteri stratégák, akik seregeikkel egész háborúkat bonyolítottak le egymás között a fehér-fekete kockákon. A vizuális megoldásokról csak annyit mondanék, hogy ha még valaki nem látta a sorozatot, tudni fogja, hogy mely részeket illettem ezúttal lelkesen a szenzációs jelzővel. A soundtrack pedig azonnal felkerült a polcra a kedvenceim mellé, Carlos Rafael Rivera neve aranyba foglaltassék:
A remekül megkoreografált sakkjátszmák megvalósításában profi segítsége is volt a sorozat készítőinek Garri Kaszparov, korábbi sakkvilágbajnok személyében, és több profi játékos is elismerően nyilatkozott az élethű kivitelezésükről. Emellett mindenképpen szót kell ejteni a sorozat legnagyobb aduászáról, a főszereplőt játsző színésznőről, Anya Taylor-Joyról, aki brillírozik a szerepben és hátán viszi a sorozatot. Én első ízben Shyamalan Összetörvéjében találkoztam a nevével, de sokak számára ismerős lehet például a Telivérekből, Az új mutánsokból, az Emma.-ból vagy a Birmingham bandájából. Mégis, ez a sorozat Taylor-Joy eddigi legnagyobb dobása, és igencsak komoly eséllyel pályázik arra, hogy a következő Emmy-átadóról díjjal sétáljon ki.
A Vezércsel – különösen egy ilyen elátkozott esztendőben, ami sok szempontból terhel mindenféle testet és szellemet sújtó borzalommal –
úgy funkcionál, mint egy hűtött sör egy forró nyári délutánon, vagy egy 92. perces Szoboszlai-gól a válogatottban.
Helyenként sötét és tragikus, azonban a végére mégis minden a helyére kerül, és a léleknek most pontosan erre van szüksége. Vitathatatlanul az év egyik legjobbja.
Szeretnénk jobban megismerni olvasóinkat, ezért kérünk Titeket, hogy az alábbi kérdőívre adott válaszaitokkal segítsétek további munkánkat. A kitöltés névtelenül zajlik és mindössze néhány percet vesz igénybe. Köszönjük, hogy időt szánsz rá!
