Pár éve kialakult egy trend az Álomgyárban, ami szerint egykori sikeres zenészek életéről készítenek filmeket, hiszen ezek a személyek egykor valóban valóra váltottak egy álmot. Sorra került már a Queen, illetve azon belül Freddy Mercury, Elton John, Whitney Houston és maga Elvis is. Valamint menet közben a kis képernyőn is több olyan alkotás született, ami bizonyos zenekarok, zenészek életét mutatta be, köztük a szerintem eddigi talán legjobb magyar gyártású sorozat, A Király is, ami Zámbó Jimmy életéről és tragikus halálának a körülményeiről szól. Illetve ahogy láttam hamarosan megjelenik majd egy Amy Winehouse-os film is. Ezt a sormintát követve pedig nem meglepő módon megjelent egy film a reggae királyának Bob Marley-nek életéről is.

Nem fogok feleslegesen kertelni, a Bob Marley: One Love nem lett egy jó film. Ennek pedig egyértelműen a rendezés és/vagy pedig a forgatókönyv az oka. Ugyanis a film a hagyományokkal szakítva nem a kezdetektől kezdve mutatja be Marley életét, hanem csak úgy in medias res úgy kezdődik, hogy már egy híres énekes. Igazából még ezzel sem feltétlenül lenne probléma, mert a film egy olyan időszakba helyezi a főszereplőjét, amikor Jamaicában éppen polgárháborús helyzet van kialakulóban és elég sok minden múlik azon, hogy Marley végül is mi mellett áll ki. Ráadásul még egy merénylet kísérlet is volt ellene és a családja ellen. Szóval lenne itt egy érdekes és izgalmas alaphelyzet. Csak éppenséggel a film ezzel érdemben nem kezd igazán semmit.

Emellett másik nagy hibája, hogy nagyon sokszor összevissza ugrál az időben. Hol egy bevágás Marley gyerekkorából, hol egy részlet a fiatal korából, hol pedig a kvázi jelenidős szálon mozgatja a karaktert, ami miatt eléggé követhetetlen a közönség számára, hogy pontosan mi és leginkább miért is történik. Ráadásul a film játékideje sem túl hosszú. Nagyjából másfél óra, szóval még kvázi összecsapottnak is érződik és nem igazán érteni, hogy miért nem kaphatott ez az alkotás legalább plusz egy óra játékidőt, amikor az alapanyagban egyébként bőven lenne annyi.

Valamint a reggae és raszta kultúra is úgy egyébként érdekes lenne, hogyha a film amúgy foglalkozna is vele, nem pedig vázlatszerűen mutogatna belőle ezt-azt. Eleve az se jön le a közönség számára, hogy Bob pontosan mikor is találkozott ezzel a kultúrával, közösséggel akiket az időtájt elvileg még üldöztek is. Vagy hogy milyen hatással volt ez az egész a személyiségére, illetve úgy általában véve a művészetére? Meg úgy egyáltalán mi késztette arra, hogy ezt csinálja és hogy legfőképpen mi az, ami kiemelte Bob Marley-t a többi hozzáhasonló csimbókos hajú, füves cigit szívó némileg züllött alak közül.

Hasonló a helyzet a film karaktereivel, akik elvileg ugye a zenekar tagjai, illetve a Bob Marley életéhez köthető egyéb személyek. Azonban a néző szinte az ég világon nem tud meg róluk semmit. Nem tudni, hogy kik voltak és hogy mikor és miért kerültek össze Marley-val. Illetve, hogy miért maradtak vele a különböző helyzetekben. Ez pedig akkor érződik igazán, amikor feltűnik Marley állítólagos szerelme/felesége Rita, akit elvileg Marley összevissza csalt, ám ebből konkrétan semmit se mutatnak. Legfeljebb csak azt, amikor ezen valamiért összebalhéznak.

Persze lehetne mondani, hogy a zenei betétdalok és a különböző koncertes jelenetek valamennyire mentik az összhatást, de nem. Ugyan időnként felcsendülnek Bob Marley slágerek, azonban nincs meg bennük az az átütő katartikus érzés, ami mondjuk a Bohém rapszódiában vagy akár az Elvis-ben megvolt. Ennek pedig az az oka, hogy ezek a dalok nem a film egy-egy csúcspontjának szánt jelenetben hangoznak el, amik ezáltal egyfajta háttér-információt adnának arról, hogy nagyjából mi is inspirálhatta ezeknek a daloknak a megszületését. Szóval a film még ilyen téren is megbukik.

VÉGSZÓ

Noha nem én vagyok a legnagyobb Bob Marley rajongó és ami azt illeti éppenséggel a reggae zene se áll hozzám túl közel. Viszont ettől függetlenül is úgy gondolom, hogy ez az ember, ez a zenész egy ennél sokkal jobb filmet érdemel.