A Pingvin fantasztikusan sikerült pilot epizódja után erős volt a gyanúm, hogy Matt Reeves-ék itt még csak itt még csak apró ízelítőt adtak nekünk az általuk megálmodott lassan önmagát felemésztő Gothamből, ahol a bűnözés sohasem egy választott életút volt, hanem sokkal inkább az egyetlen lehetséges kiút egy jobb életre. A korrupció és a szervezett bűnözés mocskától bűzlő metropoliszban a többség csak a túlélésért küzd, azonban vannak, akik ennél többre vágynak, mert úgy hiszik, az ő helyük valahol máshol van, mint ahová a sors elrendelte őket. 

Colin Farrel nagyravágyó Oz Cobbja is valami hasonlóban hisz, a romokban álló nagyváros utcái akár egy végzetesen megsebesített vad csak arra várnak, hogy valaki végül leterítse őket. A könnyű préda ígérete azonban ahogy általában, úgy most is csak illúzió. Ugyanis a város alvilágát lényegében évtizedek óta a markában tartó Falcone család bár az addig keresztapaként uralkodó Carmine halálával bár meggyengült, így is maradt bennük annyi erő, hogy könnyen felvegyék a kesztyűt mindazokkal, akik el akarják venni tőlük mindazt, ami szerintük az övék.

Egy ilyen alapfelállás már önmagában véve egy rendkívül ígéretes maffia történetet lett volna képes prezentálni nekünk, ám a producerként jelen lévő Matt Reeves és a limitált sorozatot író, illetve rendező Lauren LeFranc párosa nem választották az egyszerűbb utat, ugyanis a Pingvin végül sokkal több lett, mint egy sokat látott eredettörténet a hatalom olykor brutális és nem kevésbé véres megszerzéséről. LeFranc ugyanis bátran bemerte vállalni, hogy olyan módon ábrázolja a története szereplőit, ahol nem fogunk azon moralizálgatni, miképpen vajon helyes volt e, hogy adott helyzetben Oz hidegvérrel tett el valakit láb alól. Mert a pillanatnyi érdeke éppen úgy kívánta. De szintúgy Christin Milioti rémisztően kiszámíthatatlan Sofia Falcone-ja esetében sem kell attól tartanunk, hogy a morálisan szürke zónában fogunk vele találkozni, elvégre az ő cselekedeteiről is messziről lerí majd, hogy azok is szinte egytől-egyig védhetetlen bűnök. 

Ennyire nyers és letisztult karakter ábrázolások közepette persze könnyűszerrel mellé lehet fogni, ám a cselekmény előrehaladtával minden egyes újabb piszkos stikli, váratlan árulás csak ráerősít a koncepcióra, vagyis hogy itt a nincstelen átlagember nézőpontját helyezi a középpontba, aki a tápláléklánc legalsó szintjéről szemléli a The Batman-ben látott események utóhatásait. Ezzel pedig nem csak teljesen új megvilágításba helyezi mindazt a katasztrófát amit Rébusz terrorja okozott, de egyúttal tovább is gondolja azt, egy szóval tökéletes módon építi tovább a film által életre hívott univerzumot anélkül, hogy folyamatosan arra kéne reflektálni, mi lesz legközelebb. Persze a szemfülesebbek bőven találkozhatnak olyan húsvéti tojásokkal, amik talán előrevetítik, hogy valójában milyen irányba halad majd tovább a denevérember története. Mindezen apróságok pedig ismét csak arról adnak tanúbizonyságot, hogy Reeves-ék elképzelése, miszerint a Batman kánon egyik legendás gonosztevőjén keresztül bővítik tovább a saját Batman univerzumukat, nem csak hogy működőképes, de nagyon is előremutató. 

Oz felemelkedése ugyanis bár technikailag egy korábban megkezdett történet folyamnak a következő fejezete, ám a gyakorlatban mégis egy teljesen önálló identitással rendelkező, akár önmagában is teljesen élvezhető bűnügyi dráma, ami a fináléra ráadásul tökéletes antitézisévé válik mindannak, melyet a The Batmanben láthattunk. Ráadásul az effajta univerzum építés sosem zárja be maga mögött az ajtókat, így amennyiben LeFranc-ék később úgy döntenek, hogy még mélyebbre kívánnak ásni Oz karakterében, úgy erre a sorozat zárókép sorait látva minden lehetőségük megvan.

Amennyiben viszont erre mégsem kerül sor, akkor sem kell szomorkodni, mivel Colin Farrell nemrégiben több a sorozattal kapcsolatos interjújában is megerősítette, hogy bizony a The Batman második részében is visszatér majd Pingvin szerepében, így a Gothami alvilágban tett kirándulás nagy valószínűséggel még közel sem ért véget. Elvégre a szervezett bűnözés nem vész el, csak átalakul.