Az Artemis Fowl rövid ismertetőjét olvasva akár az a benyomásunk is támadhat, hogy kifejezetten ígéretes alaptörténettel van dolgunk. A sokak számára vonzó ír mondavilág, annak minden tündérével és gnómjával, ráadásul a modern korba ágyazva és kiegészülve sci-fi elemekkel rengeteg érdekes lehetőséget rejt magában.

Az alapmű, a 2001-ben megjelenő azonos című regény írója, Eoin Colfer tudott is élni ezzel a lehetőséggel. A szerző tömör jellemzése szerint egy tündérek által előadott Die Hard történettel van dolgunk. A regény érdekfeszítően és elegánsan, a világépítésre oly gyakran jellemző görcsösség nélkül vezet be minket frissnek és eredetinek ható történetébe, a cselekmény végig pörög és könnyen leköti az olvasót, a szereplők pedig mind jól megírt, szórakoztató figurák. A Die Hard-filmeket sem szentségtörés idehozni abban a tekintetben, hogy feszített tempójú, menő párbeszédekkel megtűzdelt, az átlagosnál kevésbé családbarát, jó humorú alkotásokról van szó.

Sajnos itt értünk el ahhoz a ponthoz, ahol a Disney filmje csúfos kudarcot vall. Kenneth Branagh műve ugyanis a könyvhöz teljes mértékben méltatlan, kilúgozott, lélektelen alkotással állt elő. Hiába jó a látványvilág, hiába lennének érdekes kütyük, amiket látványos harcokban fel lehet használni; hiába sorjáznak a különlegesebbnél különlegesebb lények és a csodálatos varázslatok, ha egész egyszerűen egy futószalagról nyögvenyelősen lecsúszó újabb terméknek érződik a mű, nem pedig egy karakteres alkotásnak. Minden bizonnyal azért, mert nem is az.

Az alapanyagot sem kell persze túlértékelni, annak is megvannak a maga hibái, és minden bizonnyal jól adaptálni sem lenne egyszerű. A sok lény és futurisztikus-varázslatos környezeti elemek miatt nehéz olyan látvány világot megálmodni hozzá, amivel mindenki elégedett lehet és könnyen beleélheti magát, de Branagh filmje nem itt hasal el. A legnagyobb probléma talán az adaptálás folyamatával volt. Teljesen érthető, hogy egy könyv vászonra kerülésekor meg kell változtatni sok dolgot, hiszen ami leírva jól működik, az a vásznon lehet hogy nem állja meg a helyét, vagy nem megvalósítható. Így rengeteg kisebb-nagyobb döntést kell meghozni bármilyen mű adaptálásánál, ezek közül a döntések közül pedig Branagh szinte kivétel nélkül jellegtelen és megalkuvó módon választott.

Ilyen például a főhős karakterének megváltoztatása, aki a könyvben sokkal inkább nevezhető antihősnek, egyfajta James Bond-i értelemben vett gonosz géniusznak, mint tipikus young adult-jellegű semmilyen figurának. A filmbéli Artemis sajnos az utóbbihoz áll sokkal közelebb, és Artemis egész jól eltalált karakteréhez hasonlóan (kissé paradox módon) sajnos sok más, eredetileg jól működő elem is fel lett áldozva a Disney családbarátságának oltárán. Ha már előkerültek a karakterek, gyorsan emlékezzünk meg a színészekről, akiknek a munkája Colin Farrell ide, Judi Dench oda, sajnos jól illeszkedik a film sivárságához. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy a néző 95 perc elvesztegetésének érzésével álljon fel a székéből, az alapmű ismerői pedig különösen elégedetlenek lesznek.

Alighanem kevés olyan mű született, aminek kifejezetten jót tett a 2020-as pandémia. Az Artemis Fowl egy ezek közül, így ugyanis csendesebb körülmények között tudott csúfosan megbukni (a kritikusok szemében mindenképp, de alighanem anyagilag is), ezzel minden bizonnyal a folytatás lehetőségét is elveszítve. Talán egyszer, mondjuk 20 év múlva jobb lesz.

Az Artemis Fowl már elérhető az HBO GO műsortárában.