Sara A. Mueller debütáló regényét nevezhetjük nagyon sok mindennek, de szokványosnak éppenséggel nem. Már a megjelenése előtt felkeltette az érdeklődésem, (ebben mondjuk nem kis szerepe volt a mutatós borítónak is), rögtön le is csaptam rá. Mueller neve számomra eddig ismeretlen volt, a szerző a spekulatív fikció területén alkot, a The Bone Orchard az első megjelent regénye, de merem remélni, hogy messze nem az utolsó.

A könyvre nagyon sok címkét rá tudunk ragasztani: egyszerre fantasy, gótikus irodalom, krimi, bár nem a klasszikusnak tekinthető műfaji elemekkel felépítve. A fülszöveg önmagában is rendkívül figyelemfelkeltő: a birodalom haldokló császára megbízza az ágyasát saját meggyilkolásának kinyomozásával – a tettest az uralkodó fiai közt kell keresnie, a tét pedig nem más, mint a szabadság. Főszereplőnk, Charm, szintén nagyon sok minden: boszorkány, hadizsákmány, fogoly, kurva, madam, de mindenekfelett túlélő. Orchard House cirádás falai aranykalitkaként zárulnak köré, ez egyben börtöne és menedéke is. Charm szalonjában Borenguard hatalmasságai forgolódnak és szórakoznak, kivéve keddenként: ekkor ugyanis a császár maga tart igényt kedvencére. Az alapszituáció és ez a fajta karakter, mint a narratíva központi figurája eleve nem fordul elő túlságosan gyakran az olvasmányaiban, így friss ízzel indított nálam ez a könyv.

Őszinte leszek, dacára annak, hogy határozottan tetszett a regény, időnként küzdöttem vele, mint malac a jégen. A The Bone Orchard nem egy könnyen emészthető darab, rengeteg elemmel dolgozik, és számos rétege van. Emellett az a fajta regény, amelyik nem vezeti végig az olvasóját kézen fogva a történéseken vagy magunknak kell összeilleszteni az információszilánkokat, és még így is zavarosnak tűnhet helyenként a cselekmény.

A regényben megjelenő mágikus elemek által felrajzolódik egy érdekes, laza rendszer, amely nem mindig átlátható a karakterek számára sem. Találkozunk különféle pszichés szinten manifesztálódó természetfeletti képességekkel, elmezárakkal, őrülettel. Charm kertjében szilánkokból sarjadó, csontokat termő fákkal, és csontszellemekkel. Nem szeretnék spoileres beszámolót írni, viszont nem tudok elmenni szó nélkül emellett a zseniális szerzői eszköz mellett: a csontszellemek. Charm lányai, akik nem valódi lányok, hanem Orchard House fáiból és csontjaiból „születtek”. A testük legalábbis – a szellemük maga Charm, illetve tudatának szilánkjai: Fájdalom, Büszkeség, Szégyen, Igazság és Vágy. Charm egy Boren által leigázott nemzet szülötteként nem kevés brutalitást volt kénytelen elszenvedni. A csontszellemek, mint a meghasadt tudat materializációi egészen új módon reprezentálják a lelket összezúzó trauma következményeit, a kétségbeesett, tűrőképessége határán túlra kényszerített elme mechanizmusait, hogy miként képes feldolgozni valaki a felfoghatatlant.

Ehhez kapcsolódóan kell még megjegyezni, hogy bár a fülszöveg egy gótikus köntösbe csomagolt whodunit sztorit kínál, a The Bone Orchard ennél sokkal, de sokkal több. Mueller nem fél nehezen megközelíthető és súlyos témákhoz nyúlni, és ezeket remekül ötvözi a fantasyelemekkel és a rejtéllyel. A nők kiszolgáltatott helyzete, az egyes társadalmi osztályok kérdései, a hatalom, a nagypolitika, mind megjelenik a prózában. Mindazonáltal a szerző nem tereli az olvasót az ildomos konzekvenciák felé, nem mond ítéletet, nemes egyszerűséggel tálal, bemutat – hogy ebből mit viszünk magunkkal, az rajtunk múlik.

A könyv egészén végigvonul egy fontos kérdés: mit vagyunk hajlandóak megtenni, meddig vagyunk képesek elmenni a túlélésért? Ennek boncolgatása nem példa nélküli a műfajban, viszont az, hogy ezt a prostitúció által tartott tükrön keresztül teszi Mueller, némiképp új színezetet ad a témának. Mint feljebb írtam, Charm sok minden – de mindenekelőtt túlélő. Sajátos pozíciója (és exkluzív vendégköre) révén a politikai elit között mozog, észrevétlenül befolyásolva az eseményeket, egyszersmind némán tűrve az abúzust, a megvetést. Mindezt egyetlen alkalomra várva, amikor képes lesz fordítani a sorsán. Attól függetlenül, hogy Charm karaktere morális szempontból eléggé a szürke zónában helyezkedik el, számomra mégis imponált az állhatatossága, a kitartása, az hogy nemes egyszerűséggel visszautasította, hogy felőröljék és elpusztítsák. Rendkívül összetett és érdekes karakter.

Ami a történetvezetést illeti, a császár meggyilkolásának kinyomozása csak egyetlen szál a politikai machinációk és a szereplők egyéni sorsának alakulása mellett. Helyenként lassabb folyású a cselekmény, apró morzsákban kapunk meg bizonyos információkat – gyakorlatilag a könyv számottevő hányadában a sötétben tapogatózunk, fokozatosan jutunk hozzá azokhoz az emlékdarabkákhoz, amelyekből összeilleszthetjük Charm és a csontszellemek múltját, ezáltal jobban megértve a jelen események miértjeit. Nem egyszerű mutatvány ez, helyenként nehéz volt olvasni. Az a fajta regény, ahol a megoldást szinte karnyújtásnyira van, nagyjából két képzettársítással arrébb, de nem tudod elkapni, mert még nem fedtek fel hozzá eleget. De ott van, motoszkál a tudatodban, nem hagy nyugodni. Ez egyszerre volt izgalmas és olykor frusztráló, de ezzel együtt, a végére szépen összeáll a kép.

Mueller stílusáról csak dicséretet tudok zengeni, ahogy a nyelvi eszközeivel és a szavaival bánik, az már önmagában is mágikus. Gazdagon felépített hátteret alkotott egyébként sem hétköznapi regényének, remekül megragadta a történethez illő komor hangulatot, de mégis egyfajta elegancia hatja át az egész prózát. A nyelvezete is rendkívüli, bizonyos bekezdéseket már csak a mondatok szépsége miatt is érdemes volt újraolvasni.

Számomra a The Bone Orchard is azok közé a könyvek közé került, amiket érdemesnek tartok újra elővenni: ezt elsősorban azért, mert az első olvasás során felfejtett szálak és apró elemek másodszorra már egészen más fényben tűnnének fel, más élményt nyújtanak. Azt nem merném kijelenteni, hogy új kedvencem lett a könyv, de abban egészen biztos vagyok, hogy sokáig velem marad a történet, és kíváncsian várom, mivel rukkol elő legközelebb a szerző.