Azt hiszem többek nevében beszélhetek, amikor azt mondom hogy a négy évvel ezelőtti rész, a Grindelwald bűntettei nem nyerte el maradék nélkül a Harry Potter rajongók szívét. A sehova se tartó történet sajnos egy felejthető filmet eredményezett, szemben a legelső legendás állatokkal, amire nosztalgikus hangulatban ültünk be. Innen szép nyerni, a kérdés az, hogy vajon J. K. Rowling ezúttal milyen forgatókönyvet hozott össze. Az mindenképp ígéretesnek tűnt, hogy az összes Harry Potter film forgatókönyvéért felelős Steve Kloves is társult az írónőhöz.

A Grindelwald bűntettei után azért eltelt egy jó kis idő, tehát most nem közvetlenül az előző mozi történései után vesszük fel a cselekmény fonalát. Az viszont ezúttal is igaz, hogy a rettegett varázsló és hívei továbbra se tettek le arról, hogy kirobbantsák a muglik elleni háborút. Ehhez Gellertnek elég komoly elképzelései vannak, amiket bármi áron meg is valósít. A terv része pedig az általunk is ismert politika, mivel a varázslóvilág kvázi új elnököt választ magának. Itt pedig pár mondat erejéig kitérnék arra, hogy mennyire összecseng a film több eleme a jelenlegi világunkkal. Kicsit félelmetes volt látni, hogy egy szélsőséges nézeteket valló őrült a politikával akarja magához ragadni a hatalmat, hogy az általa helyesnek vélt gondolatait mindenkire kiterjessze. A magát felsőbbrendűnek képzelő varázsló mindkét világra veszélyt jelent, mivel elképesztő rombolást tud véghez vinni.

Viszont nem eszik olyan forrón azt a bizonyos kását, ugyanis a jók oldalán is akadnak szereplők, akik ezt meg akarják akadályozni. Újra visszatér csetlő-botló magizoológusunk és mugli barátja, de újfent találkozhatunk Theseus-szal is. Továbbá megismerkedhetünk Bunty-val, Leta Lestrange fivérével Yusuffal és az Ilvermorny egyik tanárával, Eulalie ‘Lally’ Hicks-szel. Dumbledore-ral kiegészülve ők igyekeznek azon, hogy megállítsák a hírhedt Grindelwaldot. Ami nem is lesz olyan könnyű, mert egy eddig ismeretlen lény is jócskán felkavarja az amúgy is egyre sötétebbé váló sztorit. A karakterek között remekül működik a kémia, szinte senki sem lóg ki a sorból. Ez pedig már egy hatalmas fejlődés az előző filmhez képest.

Ami viszont tényleg bámulatos, hogy milyen csodálatosan épül tovább ez a mágikus világ. Ha jól számoltam akkor talán négy új lényt láthatunk, akik közül magyarul kettőről semmit se találtam. Továbbá az is nagy előnye a filmnek, hogy ezzel a választásos dologgal új helyeket is megismerhetünk, amik még tovább tágítják Rowling világának határait. Ez pedig nagyban hozzátesz ahhoz, hogy elégedett szájízzel hagyjuk el a mozit. Én azt is meg merem kockáztatni, hogy a Dumledore titkai egy jó nagy adagot tartalmaz a Harry Potter filmek esszenciájából, ugyanis egyes jeleneteknél újra annak a csillogó szemű kissrácnak éreztem magam, aki lassan húsz éve szereti ezt a káprázatos univerzumot.

Viszont mindez megfelelő szereplők nélkül összeomlana. S bár nem mindenkire jut idő, de aki hosszabb időre megkapja a reflektorfényt az végre ki tud bontakozni. Jude Law az, aki már-már kezd teljesen összeforrni az én értelmezésemben a Roxfort igazgatójával. Minden gesztusa, döntése hiteles és felelősségteljes, s ha bár egy roppant erős és profi mágusról beszélünk ő is belátja, hogy egyedül nem sokat ér egykori szerelme ellen. Mads Mikkelsen ugyanis egy olyan ellenpólusa Albusnak, aki ahogy korábban már említettem, tényleg bármire képes, hogy megvalósítsa a terveit. Valószínűleg sokan nehezen emésztik meg, hogy már nem Johnny Depp alakítja a rettegett Grindelwaldot, de mindenkit megnyugtatok, hogy Mikkelsen könnyedén hozza a sötét varázslót. Amúgy sem áll tőle távol a gonosz karakterek megformálása és már csak származása miatt is közelebb áll Gellert karakteréhez, aki egykor a szintén skandináv területen található Durmstrang diákja volt.

Jacob viszont a vicces mugli szerepéből többször is kilépett. Ráfért már a karakterre, hogy végre komolyabban lehessen venni és ne csak a poénok kedvéért szerepeljen. Néha még Göthe-nél is komolyabban odatette magát, ami eddig teljesen idegen volt tőle. A többi szereplő hozza a kötelezőt, ami egyáltalán nem baj, mert ha mindenki Law-hoz hasonlót alakít, akkor kicsit fullasztóvá vált volna a film. Viszont bár nem minden színész nyújtja élete alakítását, mégis sokkal kidolgozottabbak lettek. Nem csak lógnak a levegőben és bábuként mesélik el velük a történetet, hanem szerves részei a cselekménynek, saját motivációkkal és traumákkal együtt. Többek között ez is az oka annak, amiért a Dumbledore titkai a Legendás állatok és megfigyelésük franchise eddigi legjobb filmje lett.

Végre kaptunk egy olyan filmet, ami a régi idők nosztalgiájával beránt minket ebbe az ismerős világba, de új elemeivel tart csak meg. Itt a politika, az új lények, a kidolgozottabb karakterek egy olyan egyveleget alkotnak, amiből pár év múlva még többet akarunk. Ez pedig hatalmas öröm, mert a négy évvel korábbiak tekintetében erre számíthattunk a legkevésbé. Rowlingéknek pedig hihetetlen nagy köszönet, hogy sokunkat még ennyi idő után is el tudnak varázsolni.