Napjainkban egyre kevesebb tripla A-s FPS játékról mondható az el, hogy ahelyett, hogy 1-2 évente kidobjanak neki egy folytatást, inkább a játék finomításával és bővítésével foglalkozzanak. A kevés példa közé sorolható a most már több, mint két éves Rainbow Six Siege, ami a nehézkes indulása óta az egyik legstabilabban népszerűsödő és fejlődő játékká nőtte ki magát. Hamarosan jönnek a harmadik év frissítései, és a temérdeknyi ígérettel a markunkban nézzük meg, mi alkotja a játék velejét.

Nézzük a játék világát. Vagyis… inkább mégse. Bár van néhány „Situation” névre hallgató egyszemélyes küldetés, ugyanazokat a multiplayer térképeket és játékcélokat használják, mint a játék igazi alapköve, a többjátékos mód. A minimális körítés napjainkban játszódik és a terroristák elleni harcról szól, aminek a végén egy kampusz ellen indítanak biológiai támadást, aztán hallgatunk egy egyperces beszédet arról, hogy harcolni fogunk a terrorizmus ellen. De a pár mondatba leírható körítés, az egyes frissítések mellé (például majd az Outbreak) érkező történetfoszlány, illetve a karakterek háttérsztorija vajmi kevés ahhoz, hogy a játékot bárki is a „világa” miatt próbálja ki.

Úgyhogy inkább figyeljünk arra, ami fontos: a multiplayer. Ahogy elindulnánk, a „Casual” illetve a „Ranked” mód áll szembe velünk. Előbbiben elég rossz tud lenni a matchmaking (sokkal jobb játékosokkal lazán összedob), utóbbiban (ami egy ideje Béta verzióban elérhető) ez kevésbé van jelen, de stresszesebb is, hisz elveszítheted az elért szintedet. Két darab öt fős csapat harcol egymás ellen, a védekezők és a támadók. Mindkét oldalon különböző operátorok állnak rendelkezésünkre, akiknek egyedi képességeik és fegyverkiosztásuk (utóbbi apróbb átfedésekkel) teszi mindig izgalmassá a következő meccset. Többféle cél lehet egy meccsben, ilyen egy terület befoglalása, túsz kiszabadítása vagy bombák likvidálása. Ezek a célpontok játékmódtól függően véletlenszerűen, vagy a csapat által választott pontokon helyezkednek el; a védőknek feltett szándékuk megakadályozni, hogy a támadók rátegyék a kezüket, és ehhez elég sok eszközük van, de nem kell félteni a támadókat sem.

Alapvetően minden pálya úgy van elkészítve, hogy az egyes célpontokhoz több és adott esetben kreatívabb módon is hozzá lehessen férni. A falak jó nagy részét le lehet rombolni, át lehet lőni, amik átlőhetőek, azokat be lehet erősíteni, amit aztán egy-két adott operátor ügyesen még mindig át tud törni, de ezek ellen is lehet letenni védelmet másik operátorok kütyüivel, amiktől meg lehet szabadulni könnyebben még egy-két operátoréval, vagy csak kilőni őket ha odaértünk. De talán lejön a lényeg, baromi sok mód van arra, hogy bevédjünk egy helyet, és rengeteg mód arra, hogy betámadjunk egy pontot. A megfelelő csapatösszetétel, stratégia, és nem utolsó sorban játékos tudás hozhatja a legsikeresebb és legélménydúsabb győzelmeket. A játékos tudásba beletartozik a célzás, a pálya ismerése, a kamerák használata, vagy kilövése, a hanghatásokra való figyelés és felismerés, ami a játék egy fontos eleme, de olyan pszichológiai cselek is, mint az ellenfél kicsalása, stresszelése, stb. Itt nem csak azért lősz egy ajtóra, hogy hárman kipattanjanak, aztán majd valamelyik majd csak leszed és majd újraélednek, itt tipikusan nem szeretik az emberek kidugni a fejüket egy ajtón, amire figyel az ellenfél, ugyanis aki meghalt, az arra a körre halott is marad.

Mindezzel éppen csak a sekély vizet súroltam, de leírni minden apróságot nem csak nekem tartana örökké, nektek is unalmas lenne olvasni, úgyhogy a kipróbáláson kívül inkább videókat javasolnék mind érdeklődőknek, mind tanulni vágyóknak, akik már játszanak – néha van ingyen hétvége, bár a cikk megjelenésekor pont túlvagyunk egy ilyenen, a közeljövőben nem számítanék rá. Természetesen nem minden fenékig tejfel, így nézzük mik azok, amik sokszor betesznek a játékélménynek. Nincs öt haver: egy játékban ahol tizedmásodperceken múlhat 1-1 kör egy meccsen belül, nagyon frusztráló, amikor az egyetlen idegenen múlik a dolog, aki valamiért természetesen az esetek 90%-ában bénább, mint a mi csapatunk (legalábbis mindenki így érzi, még akkor is, ha valójában nem így van), és akár csak azzal is elszúrhatja a meccset, ha a döntő körben kilép és 4v5-özni kell. A hatás fokozódik minél kevesebben játszanak együtt. Borzalmas hálózat: elég jó internetkapcsolatom van. Nem is azzal akarok versenyezni, aki a szerverparktól pár tíz-száz kilóméterre 10-es pinggel rohangál, de nem egyszer fordult elő, és nagyon frusztráló, hogy a két gépen teljesen más helyzetben vannak a karakterek, tárgyak, máshova veszi be a lövéseket, stb. Saját példa: mire lelőtt egy ellenfél a killcamben ő beszaladt, leguggolt, felállt, leguggolt és megölt. Nálam ebből annyi látszott, hogy beszaladt és megölt (visszanézte az egész csapat a felvételt és senki nem értette). Ismerős példája: megakadt egy gerendán a levegőben, egyszercsak meghalt, killcamen az ellenfele habár ott, ahova érkezett volna, ha nincs útban a gerenda, a levegőt lőve megölte, ergo még a killcam se pontosan azt mutatja, amit az ellenfeled látott. Hozzáteszem ez száz óra játékidő alatt talán egyszer fordult így emlékezetesen elő, de benne van a pakliban.

Összegezve tehát a Rainbow Six Siege az egyik legtöbb stratégiát és gondolkodást igénylő FPS játék. Minden idegesítő kis hibája ellenére egy nagyon izgalmas és nem egyhamar megúnható játékélményt nyújt a műfaj kedvelőinek. Legjobban természetesen akkor lesz élvezhető, ha egy teli csapatnyi haverral játszunk együtt, de egyedül is el lehet lenni alkalmanként. Aki kedvet kapott, a Starter Edition-t – ha még lesz amikor ezt olvassa – mindenképp kerülném, mert az alap operátorok is olyan drágák vele, mint a Year One-Two és majd Three, viszont aki az elvileg március 3-án érkező patch előtt kezdi el, a classic operátorokra 1-2-n kívül (recruit-tal nem a legjobb játszani) nem költenék, ugyanis utána ingyenes lesz az összes, kompenzációról azoknak, akiknek megvan, pedig még nem esett szó. Aki pedig már biztos benne, hogy ki fogja próbálni, a legjobb teljesítmény érdekében csapjon fel egy headsetet és nézzen utána video/audio beállításoknak, mert sok múlhat rajtuk.