Rossz filmekből szerencsére nehéz kifogyni, ám a Szemetesláda keretei között ma kivételesen egy jó filmmel fogunk foglalkozni. Az American Movie: The Making of Northwestern egy személyen keresztül bemutatja mindazon filmkészítőket, akik életüket és lelküket ölik bele a projektjeikbe, ám végérvényben csak egy ugyanolyan gyenge filmet készítenek el, mint amiket az utóbbi cikkekben csak „nevetségesnek” vagy akaratán kívül szórakoztatónak neveztünk. Hogy belelássunk a „rossz” filmek szívébe, mindenképp érdemes megnézni ezt a dokumentumfilmet – ám járjuk körül, vajon miért is működik olyan jól ez az alkotás a szemléltetés eszközén is messze túl.

Mark és legjobb barátja, Mike

A film alapfelvetése rendkívül egyszerű. Itt van Mark Borchardt, egy középkorú kétkezi munkás, aki éppen kapuzárási pánikjának tetőpontja felé közeledik. Világ életében filmrendező szeretett volna lenni, ám soha nem figyelt fel rá senki, minden projektje kudarca fulladt. Felesége nemrég hagyta el, nemsokára gyerekeit is el fogja veszteni. Folyamatos pénzhiányban szenved, ezenkívül visszaeső alkoholista. Hogy rendbetegye végre életét és karrierjét, elhatározza hogy befejezi rövidfilmjét, a Coven (eltérően kiejtett, de Mark szerint ‘Kóvön”) című horror-shortját, aminek a bevételeiből elkészítené az igazi álomprojektjét, a Northwestern-t. Itt lép be a képbe a dokumentumfilm is (amit a Coven „reklámozására” kért fel Borchardt), és ezáltal mi – a nézők – is. 

Egy mai, gusztustalanul manipuláló „feelgood” vígjátékban az elkeserítő alaphelyzetből Mark minden szempontból pozitívan jönne ki. Ám a dokumentumfilm nem meri hangoztatni hogy ez a való élet, és a szürke valóságban nem minden álom válik valóra. Mark egy rendkívül ambiciózus személy, és a film által minden furcsasága ellenére is szerethető, ám nem egy gyakorlott vagy jó filmkészítő. Nem tudja hogy kell jól bánni a pénzzel, nem tud jó instrukciókat adni a színészeinek, felülméri az aktuális képességeit és általában mindennel kapcsolatban felkészületlen.

„Gúnyt űznek a szavaimból, ember. Ez az egész úgy végződik, mint egy színházi megalázás.”

– Mark, a színészek háta mögött

Mark a munkában

Mark ötletei sosem voltak forradalmiak vagy bármilyen szinten újak, ahogy ezt szarkasztikus hangvételű testvére is erősen hangoztatja. Borchardt legnagyobb inspirációi a Romero-féle horrorfilmek, és bár a dokumentumfilm során sokszor úgy emlegeti a Coven-t, mint egy újabb korszakalkotó remekművet, hamar rájöhet bárki hogy a short csak egy újabb szuperalacsony költségvetésű horror-schlock, amik százával árasztották el az akkori filmpiacot. A néző így folyamatos erkölcsi fölényben érezheti magát Markkal és bukásra ítélt filmjével kapcsolatban. Ám az American Movie többet mutat egy nevetséges projektnél – a film által mélyebben beleláthatunk nem más, mint Borchardt életébe és fejébe.

„Ez szánalmas, ember. Ez az, amit az életeddel akarsz kezdeni?”

– Mark, magának

Mark és környezete szinte tapinthatóan jelenik meg a filmvásznon. Ez a rendkívül intim és közeli dokumentumfilmezésnek köszönhető, ami kerüli a lehető legtöbb doku-klisét és a bejáratott manipuláló eszközöket a filmcsinálóval kapcsolatban. Már a film elején úgy érzed magad, mintha a családod környezetében ülnél – minden vásznon levő „szereplő” megküzdött már az élettel a maga módján, mind be vannak zárva egy olyan helyre, ahonnan valószínűleg sosem menekülnek már; és pont emiatt a mélyebb megismerés miatt lesz mindenki olyan szerethető az American Movie-ban. Rendetlen szobákban, mondvacsinált stúdiókban, koszos utcákban beszélgetünk Markkal és barátaival, akik a Coven teljes stábját is alkotják. 

Egy képkocka a Coven-ből

Csak pár személyt emelnék ki az emlékezetes stábból: itt van például Mike, egy nagyranőtt gyerek, akinek az ismertetőjele az, hogy szemmel láthatólag folyamatosan be van állva. Ő Mark legjobb barátja, és ugyanúgy egy zsákutcába vezet élete, ám őt ez egyáltalán nem zavarja, mindent pozitívan fogad és láthatólag semmi sem zavarja meg örök nyugalmát. Kettejük kontrasztja mindig nagyon aranyosan jön ki a filmen, és akaratlanul vicces minden közös pillanatuk is.

Aztán Mark egy másik fontos barátja nem más mint mentora és nagybátyja, a lakókocsijában egyedül élő, (relatíve) dúsgazdag öregember. Bill idősödésével egyre inkább szenilissé is válik, ám mégis ő a legracionálisabb Mark ismerősei közül. Mindig őszintén kimondja véleményét a készülő Covennel kapcsolatban, sosem köntörfalaz amikor főhősünk ötleteit rossznak találja és nem engedi azt sem, hogy az behízelegje magát a pénzéért. Zsugori, öregsége ellenére azonban mégis támogatja és segíti unokaöccsét, hisz tudja hogy a film megjelenése Mark egyetlen igazi vágya az életben.

– Nem hiszed, hogy ez egy kicsit katartikus számodra?
– Öh, nagyon katartikus, Mark.
– Tudod mit jelent az hogy katartikus?
– (nevetve) Nem.

– Mark Borchardt és barátja, Mike

Számtalan más családtaggal és közeli-távoli ismerőssel beszélgetünk el még a film során, mindegyiküktől további részeleteket tudunk meg a filmről és Mark életéről, ám felfedezésüket innentől meghagyom számotokra. A film legfontosabb üzenete, ahogy a neve is részben takarja, az „Amerikai Álom” elérése- azaz hogy az ember azt csinálhassa szabadon, amit szeretne – és ezt tiszteletben tartsák mások is. Nem akarok mélyen belemenni ennek ideológiájába, ám a film tökéletesen lefesti mit is jelent ez az álom a társadalom „elnyomottainak”, és ezeket Mark tökéletesen képviseli is. Számtalan ember van megrekedve élete közepén, ahol vágyai eléréséhez vagy mindent be kell áldoznia, vagy hagynia kell magát betemetnie szürke életébe. 

Mark és Bill

Sokan voltak és vagyunk Mark cipőjébe, még ha csak nagyon kevesen is foglalkoztunk konkrét filmkészítéssel. Egy egyre elérhetetlenebb célért próbálunk küzdeni, ráteszünk barátokat, régebbi álmokat, vagy ha komolyra fordul a dolog értékeket, házakat és vagyonokat, miközben teljesen elfelejtjük küzdésünk célját, de ‘csakazértis’ módon kapaszkodunk a süllyedő hajóba foggal-körömmel. Mark élete romokban hever, adósságokban szenved és a mai napig nem tudta elkészíteni „magnum opus-át”, a Northwestern-t, ám bármit képes feláldozni, legyen az akár saját józansága is. Azzal, hogy sosem adjuk fel a küzdést – még ha az teljesen értelmetlen is, és csak egyre mélyebbre visz minket – mindig lesz kilátásunk valamilyen szebb jövőre. Azt hiszem ez az igazi Amerikai Álom. 

„Valahol ott akar lenni, ahol jelenleg nincs. Viszont a legtöbb ember valahol ott akar lenni, ahol nincsenek, nem?”

– Mark ex-barátnője