Mi történik, ha egy napon nem elhurcolják a diktatúra számára gyanús elemeket, hanem maga a diktatúra költözik be a lakásba? Az Oscar-díjas Deák Kristóf első egészestés játékfilmje, a Foglyok ezúttal a Rákosi-rendszer legmélyére kalauzolja el nézőjét, szatirikus formában.

1951-et írunk, Rákosi Mátyás hatalma csúcsán áll, a lakosságot pedig a kommunista rendszer ökle, az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) terrorizálja. Fekete autójukkal éjszaka érkeztek a gyanútlan áldozatokhoz és vitték el őket börtönbe vagy kitelepítésre, ami a népemlékezetben csak csengőfrászként maradt meg. Egy napon a Gaál-család lakását is az ÁVH csengetése riasztja fel, ám a kitelepítés helyett a párt katonái beköltöznek az otthonba. A család nem is sejti mindez miért történhetett, ráadásul a lakásra érkező vendégeket is foglyul ejtik, így egyre többen zsúfolódnak össze a szűk helyiségben.

Vörös András forgatókönyvét igaz történet ihlette. A valóságban Szűts Miklós festőművész családjával történt a hétköznapinak korántsem nevezhető eset. Az alkotók a család kérésére a neveket megváltoztatták és bizonyos szituációkat is átírtak, dramatizáltak, de a rendező elmondása szerint a legtöbb részlet hű a történelmi valósághoz.

Az ’50-es évek filmes feldolgozásának Magyarországon már a rendszerváltás előtt is igen komoly hagyománya volt. A leghíresebb példa erre természetesen a Bacsó Péter A tanú című filmje, mely szatirikus hangnemben, a valóságot  némileg karikírozva ám egészében véve mégis hűen mutatta be a Rákosi-rendszer terrorját. Kovács András A ménesgazda című filmje a ’70-es években szintén szokatlan bátorsággal mesélt a korszakról, akárcsak Kósa Ferenc A tízezer napban. Deák Kristóf ugyan korábbi filmjeiben is (Mindenki, A legjobb játék) foglalkozott már a hatalom elnyomó természetével, de történelmi és politikai kontextusban ez az alkotás bontja ezt ki számunkra.

A Foglyok némileg A tanú ironizáló stílusának nyomán meséli el történetét, mely számos elemében Örkény István Tótékjára és az abból készült Fábri Zoltán filmre, az Isten hozta őrnagy úrra hasonlít. Deák filmjében szintén nem éri be azzal, hogy sematikus ábrázolásmódot adjon a diktatúráról, hanem azt a mindennapok valóságán keresztül tárja fel igencsak aprólékos gonddal. A lakásba költöző ÁVH-soknak például kiforrott egyéniségük van, akik néha még barátkoznak is a család gyermek tagjával, ami igencsak feszült pillanatokat szül a játékidő alatt.

A lakásban a korabeli Magyarország minden rétegéből kaphatunk ízelítőt, a kisembertől kezdve a párt szürke egerén át az árulókig. Sodró Eliza, Fekete Ernő és Szamosi Zsófia játéka ezt a bizonytalanságot támasztja alá, miszerint az ember legközelebbi hozzátartozóiban sem bízhat igazán. Bár a film kamaradráma rengeteg karaktert mozgat, melyek közül egyik sem tűnik papírízűnek vagy sablonosnak.

A film jól egyensúlyozik a különböző hangulatok között, a humorosabb pillanatok sem ölik meg az alkotás alapvető feszültségét is komolyságát, sőt hatásosan hangsúlyozzák a rendszer abszurditását, mely a befejező csattanóban csúcsosodik ki. „Vajon lesz-e olyan, hogy már nevetünk mindezen?”- teszi fel a kérdést Fekete Ernő karaktere. Az alkotók tisztában voltak azzal is, hogy a film játékideje és témája miatt alapvetően televíziós fronton állja meg a helyét igazán. Ennek ellenére nem egy olcsó videós-jellegű szappanoperát kapunk, hanem egy olyan alkotást, ami még nagyvásznat is élettel tudja megtölteni.

A Foglyok szinte minden korosztálynak bátran ajánlható alkotás, mely a kisebbeknek élő történelemkönyvként idézi fel a múlt eseményeit, az időseket pedig a rácsodálkozás élményével és a keserédes nosztalgia élményével töltheti el. Különlegesnek számít a tekintetben is, hogy az utóbbi években, még nemzetközi porondon is rendkívül kevés jó politikai szatíra született, így Deák Kristóf büszkén állhat be a sorba, Bacsó Péter mellé.

Szabadság, elvtársak!

A film december 28-án 19.40-kor debütál a Duna Televízióban.