Igencsak herótom van az utóbbi időben az olyan könyvektől és filmektől, melyekben a főhős teljesen magára marad valami kietlen tájon és nekem egy afféle szenvedéstörténetet kell figyelemmel kísérnem. Nem tagadom, jó téma, csak egyszerűen UNALMAS! Amikor pedig először meghallottam, hogy Ridley Scott Andy Weir A marsi című könyvét fogja megfilmesíteni, mely nem szól másról, mint egy Marson ragadt ember küzdelmeiről, hát…szerintem kitaláljátok mit szóltam. A marsi viszont egyáltalán nem egy önszenvelgő és nyomasztó sci-fi történet a vörös pusztaságban, épp ellenkezőleg. A főhős Mark Watney egy energikus, mindenre elszánt fenegyerek, aki stand-up comedyseket megszégyenítő stílusossággal ontja magából a humorbonbonokat és a leglehetetlenebb helyzetekben is képes feltalálni magát.
Mielőtt a Mentőexpedíci…helyett A marsi a mozikba érkezne, vessünk egy pillantást a sikerkönyvre, mely az utóbbi idők egyik legjobb vígjátéka és legmonumentálisabb sci-fije is egyben.
Rakétákat begyújtani.
Tíz, kilenc, nyolc, hét…

A vörös bolygó talán a sci-fi megszületése óta mondható a műfaj szerves részének, elég csak H.G. Wells Világok harca című könyvére és az abból készült további feldolgozásokra gondolni. A legtöbb a Marssal foglalkozó sci-fi irodalom viszont nagyon nagyon elrugaszkodott a valóságtól és az oda tett utazásokat is sokszor egy idegen civilizációval való találkozással kötötték egybe az írók. Arról nem is beszélve, hogy a Mars felszínére lépő asztronautákat sokszor a leglehetetlenebb felszerelésekkel „látták el”, melyek sokszor pofátlanul szembeköpték a tudományos igényességet. Andy Weir azonban ebben is korszakalkotónak számít.

Koncepció
Weir koncepciója a könyvvel kapcsolatban az volt, hogy amennyire csak lehet, jelenleg is meglévő és létező tudományos eredményeket és eszközöket használjon képzeletbeli Mars-missziójában. Bár a könyv megírása előtt semmiféle kapcsolata nem volt a NASA-val, villamosmérnök anyja és  részecskefizikus apja révén komoly rálátással rendelkezett a tudományos világra, ráadásul ő maga szoftverfejlesztőként dolgozott. Weir tulajdonképpen guglizással és tudományos cikkek olvasásával szedte össze azt az információmennyiséget, amit felhasznált A marsi megírásához, számítástechnikai ismereteit pedig abban kamatoztatta, hogy különböző számításokat végzett a könyvben leírt keringési pályákról. A marsi tehát bár fikciós történet, technikai oldalról nézve elképesztően precíz munka. A könyvben leírt kémiai anyagok ugyanis, mint a hidrazin, az alkalmazott eszközök mint az RTG (a radioaktív energia kapszula) vagy az ion hajtómű mind-mind létező tudományos eredmények,  melyeket nem az író talált ki több kilónyi tiltott szer elfogyasztása után. Különösen tetszett, hogy a Marsra érkező űrhajósok számára már előzetesen minden fontos felszerelést célba juttattak, nekik csak össze kellett szerelniük ezeket (még a felszállóegység is ott várta az űrhajósokat, mely az érkezésig a Mars légköréből termelt üzemanyagot). Bár nem vagyok kozmológus, nekem a könyvben leírtak messze tudományosabbnak tűntek, mint az egyébként agyonmagasztalt Interstellar-jó elismerem, hogy a fekete lyukhoz tényleg bedobtak mindent, de amúgy annyira tűnik nekem az Interstellar tudományosnak, mint amennyire a 300 történelminek.
Az eredmény még a NASA fejeseinek tetszését is elnyerte. Weir műve így a NASA propaganda gépezetének is része lett, hiszen az űrutazást érdemes több fórumon népszerűsíteni a minél több támogatás érdekében (elvégre az űrkutatáshoz több tíz, száz milliárdnyi zöldhasú szükségeltetik). Hiába azonban minden kutatás, ha az eredmény egy száraz tudományos maszlag, amit csak a szakírók olvasgatnak magányos éjszakáikon. Weir azonban tudja mi kell a jónépnek…
A könyv szerkezete
A marsi egy három szálon futó történet. Mark Watney űrhajóst társai egy erőteljes vihar után halottnak hiszik, ezért a küldetést lefújják és visszaindulnak a Földre. Watney viszont Bruce Willis-hez hasonlóan nem adja könnyen az életét. Bár megsérült és készletei limitáltak, mindent elkövet az életben maradás érdekében, miközben a NASA-val is próbál kapcsolatba lépni. Ezalatt a földiek kezdetben nem is sejtik, hogy Watney életben van. A könyv tehát Watney, a földi központ és a hazatérő űrhajósok történetét mutatja be három szálon, melyből természetesen Watney részei viszik a prímet. A vele történteket az általa írt naplóbejegyzésekből tudjuk, meg melynek a későbbiekben még fontos szerepe lesz a humor kapcsán. A két másik történetszálat az író narratívája által követhetjük nyomon, ami sok olvasó számára meglehetősen szegényesnek tűnhet a karakterek jellemzését illetően. A legtöbb szereplőről azt se tudjuk hogy néz ki, milyen idős, milyen a szeme vagy a haja színe stb. Egy két támpontot kapunk bizonyos szereplőkhöz; az űrhajón szolgál egy latin és egy német származású asztronauta, illetve a földi személyzet soraiban találunk egy hindut is. Lényegesebb infókat azonban nem kapunk, de én azt mondom, minek? A szereplők párbeszédei, megnyilvánulásai szerintem sokkal többet mondanak, mintha oldalakon keresztül taglalnák egy tag külsejét. Képzelje el inkább az olvasó, legyen ő a képzeletbeli castingos, képzelje el ő, kiket választana a különböző szerepekre. Nekem az ilyen játék legalábbis nagyon bejön.

Marsi stand-up comedy
„Erre rábasztam. Ez a jól megfontolt véleményem. Rábasztam…”-ezzel a gyönyörű lírai felütéssel kapcsolódunk be a Marson ragadt Mark Watney történetébe. Hiszitek vagy sem, Weir könyve olyan humorral szórakoztat minket, amit ha a legtöbb stand-up comedys olvasna, lehet hogy alaposan átgondolná a karrierjét. Watney ugyanis ahelyett, hogy valami hisztis emós módjára az ereit vagdosná, hogy még vörösebbé színezze az amúgy is elég vörös Marsot, inkább ahol lehet feltalálja magát, humorizál és persze alaposan magáévá teszi a „soha ne add fel” szemléletet. Ezt hallva Csernus Imre és kollégái biztosan azt állapítanák meg Watneyról, hogy ő vagy nem ember vagy pszichopata, de ez őszintén szólva, ki a fenét érdekel? Az ember nem azért olvas könyvet és néz filmet, hogy feltétlenül valós dolgokkal találkozzon. Ha erre vágyom, arra az élet a legjobb irodalom. Ráadásul, mint már említettem, csordultig vagyunk már olyan alkotásokkal, amik a magányba beleőrülő hősökről szólnak. A valósághoz kétségtelenül ez áll közelebb, hisz az emberi elme még a testnél is sérülékenyebb, de ha már úgyis elárasztanak a szuper-erejű képregényhősök, akkor én inkább a szuper-humorú Watney-ra szavazok.  Weir ezzel tulajdonképpen hatalmasat csavar a sci-fi műfaján. Művében a technológia ábrázolása válik reálissá és az emberi reakciók és a humor irreálissá. Watney halálos nyugalommal képes konstatálni, hogy ő a legjobb botanikus a Marson (mert kb, az egyetlen is), de az állandóan jelentkező műszaki gondokat is ugyanilyen slendriánsággal fogadja. Közben sorozatokat néz, retro zenét hallgat és azon kesereg, hogy űrhajóstársa miért csak disco-t hagyott hátra neki. A legelképesztőbb az a kontraszt, ami a földi irányítóközpont komolysága és Watney sziporkázása között áll fenn.  Persze a földi személyzet sem nélkülözi a hatalmas beszólásokat, melyeknek fő forrása Annie Montrose, a NASA szóvivője, aki nem csak szép és csinos, de valamiféle alpári eleganciával képes szétoltani bárkit, aki az útjába kerül.
Mindeközben pedig a könyv végig epikus és nagyívű marad, egy pillanatig sincs az az érzésünk hogy paródiát olvasunk (ezt a könyv vége példázza a legjobban, ami szószerint körömrágósan izgalmasra sikeredett!)

A sikerhez vezető út
Andy Weir először saját internetes oldalán fejezetenként tette közzé A marsit, más hosszabb rövidebb írásaival egyetemben (ezek közül főleg a „The Egg” című egypercest ajánlanám mindenki figyelmébe). A marsi szép lassan olyan sikeres lett a netes olvasók körében, hogy Weir a nyomásnak engedve az Amazonra is feltette művét. Az író szerénységére utal, hogy az Amazonon beállítható minimum összeget (90 centet) kérte csupán művéért, mivel az ottani szabályzat szerint nem adhatta ingyen a könyvet. Miután A marsi az amazon letöltési listájának élére kúszott, a könyvkiadás sem váratott magára sokáig, onnan pedig hamar utat talált Ridley Scott-hoz is, aki Watney szerepét Matt Damonra osztotta-a filmről hamarosan külön cikkben értekezünk!
Ahogy Weir példája is mutatja számunkra, mindig kifizetődő, ha a tehetség szerénységgel, alázattal és persze humorérzékkel párosul. Végezetül mellékeljük Adam Savage, a Mythbusters fenegyerekének interjúját és reméljük, hogy A marsi hallatán, már nem csak Palik Lászlónéra gondol a nagyérdemű.