Mária, a skótok királynője és Erzsébet, Anglia aranykorának megteremtője. Létezhet a történelemnek egy eddig ismeretlen, női oldala vagy a történelmi tények ellentmondanak bármiféle ideológiának? A Két királynő kapcsán érdemes erre pillantást vetnünk!

Stuart Mária, a filmtörténelem kezdetétől foglalkoztatja az alkotókat: már a némafilm korszakban ábrázolták a skót uralkodónő kivégzését. A nézők még nem voltak tisztában a vágás mibenlétével ezért úgy hitték, tényleg egy hölgyet fejeztek le a film kedvéért, nem pedig egy élettelen bábut. Mária és unokatestvére, Erzsébet alakja mindenképpen erős muníciót ad a filmeseknek; két karizmatikus nő, akik kellően szembeállíthatóak, adott esetben valamelyikük démonizálható, hogy másikuk előnyösebb színben tűnjön fel.
A Két királynő címmel a magyar forgalmazó eléggé megvezeti a potenciális nézőt. Az eredeti címén Mary, Queen of Scots ugyanis bár beemeli és fontos szerepet ad Erzsébetnek, de ez mindenképpen Mária filmje. Josie Rourke rendezőnő pedig egy igazi feminista értelmezésben közelíti meg a skót királynő életét. De miként is működik ez?

A színészi alakításokra egyáltalán nem lehet panaszunk. Saoirse Ronan lényegében eggyé válik karakterével és a teljes játékidő alatt meggyőző, szuggesztív játékot nyújt Máriaként. Margot Robbie sokkal kevesebb időt kapott a kibontakozásra, de képességei és nem utolsósorban sminkje miatt teljesen hiteles Erzsébet, a szűz királynő alakjában. A mellékszerepek kiválasztásánál viszont már komoly gondok adódnak és nem elsősorban a színészek játéka miatt. A film ugyanis mindenképpen igyekezett hangsúlyozni, hogy fekete udvaroncok és szolgálók is ténykedtek a két uralkodónő körül. Ez tulajdonképpen ebben a korszakban nem teljesen lehetetlen, de a gyarmatosításban ekkor még előrébb tartó spanyol vagy portugál udvarban sokkal elképzelhetőbb.A film viszont alig visz minket közelebb akár Mária, akár Erzsébet ténykedésének és karizmájának megértésében. Mindkettejük magasztos, mindkettejük fenséges, de nem értjük tetteik és a velük érzett ellenszenv valódi mozgatórugóját. A rendező ráadásul mai gondolatokat és eszméket igyekszik átültetni ebbe a kora újkori közegbe. Félreértés ne essék, nemes elhatározás a nemek egyenjogúságáért küzdeni, de ha ennek terepe egy olyan film, ami történelmi távlatokban játszódik, akkor ezek az eszmék teljes mértékben idegenek a korszaktól. Mária ellenzőit nem pusztán valami hímsoviniszta nőgyűlölet vezette, hanem az I. Tudor Mária (ismertebb nevén Bloody Mary, azaz Véres Mária) uralkodásából fakadó rossz tapasztalat. Véres Mária, akárcsak Stuart Mária, katolikus volt, aki kegyetlenül lépett fel az angliai protestánsok ellen. Rögtön érthetőbbé válik tehát, hogy a korabeli elit miért tartózkodott attól, hogy az uralkodó nő és katolikus legyen, de ezt a Két királynő nem emeli ki.

Komoly szerep jut még az udvari homoszexualitásnak is. Könnyen elképzelhető, hogy a bemutatott személyek valóban vonzódtak saját nemükhöz (is), de ezek valóságtartalma is kétséges. Ennek hangsúlyozásában olyan meleg-szervezetek járnak élen, akik neves meleg történelmi személyek (pl. Nagy Sándor, Julius Caesar, Oroszlánszívű Richárd) által kívánják igazolni saját identitásukat, miközben ezek az információk nem minden esetben alátámasztottak. Ráadásul a film kimondottan ellenszenvesnek mutatja legtöbb férfi karakterét, ami tovább élezi a nemek közötti szakadékot és tovább akadályozza a kor megértését.A legnagyobb baj viszont, hogy a Két királynő  elsieti és elmismásolja annak bemutatását, hogy Mária miért is jelentett igazi politikai veszélyt Erzsébetre, ugyanis a skót királynő hathatós francia támogatásra számított és fennállt a kockázata annak, hogy a franciák személye által formálnak jogot az angol trónra. Mária ráadásul jóváhagyott egy levelet, melyben engedélyezett egy merényletet Erzsébet ellen, ami viszont az angol királynő tudomására jutott. A filmben nem igazán kap hangsúlyt, hogy Erzsébet majdnem húsz évig tartotta fogságban Máriát, mielőtt megtörtént volna a hírhedté vált kivégzés.

A filmen ezenkívül tetten érhető az utóbbi évek Brexit-, valamint a skót népszavazás kérdésének hangulata is. Ugyanez a hatás érződött a Netflix Outlaw King című produkcióján is, mely A rettenthetetlen nem hivatalos folytatásának is tekinthető. A „konzervatív” angolokkal szemben álló, „haladó szellemű” Skócia… A több száz éves ellentétet itt bizony az aktuálpolitikai felhang is nyakon önti.

A kétórás játékidő sokszor telik döcögősen és a film politikai korrektsége ennek fontos katalizátora. Ahelyett, hogy mai fejjel gondolkodtak volna az alkotók az akkori világ „igazságtalanságáról” inkább értelmezhették volna a bemutatott korszakot. Prekoncepciókkal, kíváncsiság nélkül nehéz hiteles kosztümös filmet alkotni.

Ha valaki ellenállhatatlan vonzalmat érez a két női főszereplő iránt, az valószínűleg nagyon fogja szeretni a Két királynőt. Aki viszont izgalmas, eseménydús és főleg hiteles filmet akar látni a korszakról, az egészen biztosan csalódni fog.

Skócia virága nem ebben a filmben virágzik legszebb pompájában…