Mikor meghallottam, hogy a Preachert a tévére adaptálják, felkiáltottam: „Ezt el fogják rontani!”. Természetesen más szavakat használtam, de ez egy blog, nem irkálhatok azt, ami jól esik. Aztán meghallottam azt is, hogy Seth Rogen is benne van a dologban, akkor megint felkiáltottam. ,,Mit keres az a füves félnótás egy Preacher adaptációban?”. Ne értsetek félre, rettentően bírom Rogent, de csak színészként ismerem, és úgy első ránézésre nem is értettem, hogy kerül bele a projektbe. Aztán ott van Evan Goldberg, aki több szálon is kötődik Rogenhez, például a The Interview vagy a Superbad, Pineaple Express útján, és még mindig a Preacherről beszélünk, ami nyílegyenesen más jellegű történet. Csatlakozott hozzájuk Michael Slovis, aki otthonosan mozog az AMC háza táján. Na, ez volt az, ami egy kicsit megnyugtatott, a csatorna. Persze az, hogy azoktól kapjuk a sorozatot, akik a Breaking Badet is letették az asztalra, még nem garancia a sikerre, de jó előjel. Nagyon aggódtam az egész sorozatért, mert az alapanyagot imádtam. Tipikusan az a fajta képregény, amit azoknak a nagypofájú idiótáknak a képébe vághatsz, akik lefitymálják a műfajt. A legnagyobb baj, hogy az egész történet eleve nehezen adaptálható úgy, hogy ne csessze el az ember. Ezért is igyekeztem úgy megnézni a pilotot, hogy amennyire csak lehetett , függetlenítettem magam az előismeretektől. Így írom ezeket a sorokat is. Aránylag. Nyugi, nem spoilerezek.

A sztori szerint egy gigantikus nagy üstökös csapódik bele egy afrikai pap mellkasába prédikáció közben, hogy egy teljesen furcsa megszállás után darabjaira robbantsa szerencsétlent. Jesse Custer megkeseredett pap, egy texasi Isten háta mögötti faluban tengeti mindennapjait, ha nem misét vezényel a templomban, akkor jókat vedel, szinte akárhol. Főhősünknek mindene megvan, csak a szakmájához elengedhetetlen hite nincs. Már az elején látjuk, hogy a nyomorultat üldözi a múltja, és az is hamar eszkalálódik, hogy nem volt mindig tiszteletes, „tett rossz dolgokat”. Persze ha nem is a múltja, de a környék egyik idiótája utoléri, pontosabban annak fia, aki suttyomban megkéri Jesse-t, hogy segítsen rajta, hogy megszabadulhasson erőszakos apjától. Mindeközben hol Oroszországban, hol a világ más pontján történik az afrikai üstököshöz hasonló eset. Valamint ott van Cassidy is, akinek gyorsan mentenie kell az irháját egy repülőgépből, mert vámpírvadászok akarják átdöfni a szívét fakaróval, azon okból kifolyólag, hogy a fickó vámpír. Hol köt ki szerencsétlen? Abban a kisvárosban, ahol Jesse is éldegél. És ha már szereplők, Jesse múltjából feltűnik egy Tulip nevű vagány csaj, aki szintén menekül valakik elől, és szintén ugyanott köt ki, de ez nem meglepő,  mivel Jesse-nek és Tulipnak közös múltja van. Meg ott van Seggarc is. Jó, nem lövök le több poént, így is többet mondtam a kelleténél.

Lehetséges, hogy mindössze a képregény ismerete miatt, de az egész rész érthető mód alapozásnak tűnt. Félre ne értsen senki, ez nem azt jelenti, hogy rossz lett volna. Sőt! Most leszögezném, hogy engem kilóra megvettek. Azt tisztázni kell, hogy úgy néz ki, a képregény csak kiindulási pont a sorozatnak, és sok mindenben másfelé fognak menni a készítők a későbbiek során, de a fenébe is, ha minden adaptáció ilyen lenne, sose lenne gondunk. A Preacher csak abból a szemszögből volt alapozás, ahogy minden más sorozat első része is alapozás, ugyanakkor egy rettentő jó szórakozást nyújtó egy óra volt. Persze nem fog mindenkinek tetszeni, de aki végignézi az első pár percet, az onnantól tudni fogja, mire számíthat.

A sorozatnak megvan a saját ritmusa, de kapunk két olyan mesterien megszerkesztett akciójelenetet, amit öröm volt nézni. De nem ez viszi el igazán a hátán a pilotot, hanem a szereplők. Keresve sem találhattak volna tökéletesebb színészeket a főszereplőkre. Mondjuk Dominic Coopert mindenben bírom, bizonyos karakterek mennek is neki, Tony Stark apjaként, vagy a Flemingben is brillírozott. De Joseph Gilgun Cassidy szerepében egyenesen olyan, mintha a képregény lapjairól lépett volna ki. Félelmetes, természetesen a jó értelemben. Ruth Negga Tulipja pedig egyenesen imádnivaló, nagyon jól áll neki a szerep. Mellékszereplők terén sem állunk rosszul, bár nyilván több rész kell, hogy minden karaktert jobban megismerjünk.

Ez utóbbira úgy néz ki, lehetőségünk lesz, mert ha jól emlékszem, a képregényben többfelé utaztak a főszereplőink, itt viszont nagyon úgy néz ki, hogy legalább egy kis időre, de be leszünk szorítva a kisváros keretei közé. Ez persze nem feltétlen baj, de azért kíváncsi leszek, hogy idővel mennyire érjük el, ha elérjük egyáltalán a képregény grandiózus őrületét, amit Garth Ennis letett nekünk anno az alapművével. Összességében azt kell mondjam, hogy a Preacher egy nagyon kellemes első részt kapott, ahonnan bármerre mehetünk még, de aki képes lesz megemészteni a sok (jó értelemben) elmebeteg  elemét a történetnek, az imádni fogja a sorozatot.