2010 nyara. Egy barátommal állunk a pláza folyosóján a mozi előtt. Várjuk, hogy elkezdődjön az új Nolan film, az Eredet. Közben arról faggat, láttam-e a rendező korábbi műveit. Álmatlanság? Aha, valami rémlik. Batman? Ja, azok is megvoltak. Memento? Na, az még nem. Jó film? Mit rendezett még? A tökéletes trükk? Az is az övé? Láttam. Gondolom ebből világosan látszik, hogy szinte semmit se tudtam a rendezőről. Hogy miért mentem el az Eredetre? Mert a filmelőzetes a maga sejtelmességével egy látványos, de kiszámíthatatlan filmet ígért Leonardo DiCaprióval, aki az utóbbi időben nem lőtt mellé. Nálam ő volt a húzónév és a garancia a sikerre, ráadásul a kritikák is biztatóak voltak. Hozzáteszem: életem legjobb moziélménye volt. A film nem elégedett meg a puszta látvánnyal, mögötte (ezt a szót ki is hangsúlyoznám, mert sajnos manapság fordítva működik) egy csavaros történet és melodráma is kibontakozott. Valahogy így képzelnék el mai is egy jól működő blockbustert. Azóta Nolan jelenség lett.

De miért pont Christopher Nolan? Teszi fel a kérdést Szirmai Gergő is videójában. Az ő általa adott válasz meglehetősen egyszerű: az Internet elterjedésével a nyugati társadalom ráeszmélt arra, hogy bolygónk nem is olyan vidám és élhető hely, mint amilyennek elsőre látszik. És Nolan ezt a Szirmai által „nemzetközi felvilágosulás”-ként aposztrofált jelenséget lovagolja meg,[1] hogy a számítógép előtt görnyedő, földrengésekről, cunamikról, terrorizmusról olvasó, egyébként tehetetlen felhasználó is önigazolást nyerhessen minderről. Nos, információáramlás korábban is létezett, csak nem ilyen gyorsléptékben. De ha elindulunk azon az úton, amit Gergő képekkel is illusztrált, hogy a harmadik világ problémáiról a nyugati társadalomban élő ember pillanatok alatt tájékozódni tud és adott esetben a saját jólétéhez viszonyít, szintén nem újkeletű jelenség. Az európai ember látóköre jó ötszáz évvel ezelőtt kitágult már: a nagy földrajzi felfedezések korszaka alapjaiban rengette meg a talpunk alatt a talajt, melynek eredményeképpen az egész emberiségről alkotott képünket újra kellett definiálni. Hol volt még akkor az Internet? Nolan filmjeiben általában egyébként sem a külső világból, hanem belülről eredeztethető a konfliktus.[2] Kivéve talán a Batman filmeket, ahol a denevérembernek reagálnia kell a város ért támadásokra (de a trilógiában a belső konfliktusok is markánsan jelen vannak).

Közelebb vihet a megoldáshoz, ha azt a kérdést tesszük fel, hogy ki is az a Christopher Nolan. A rendező édesanyja amerikai, apja pedig brit. Hamar a Warner felfedezettje lett és lehetősége adódott blockbustert rendezni. Így az európai szerzői szemléletű rendszerből a stúdiórendszerbe csöppent. Vajon össze lehet egyeztetni a két felfogást?[3] Természetesen igen. Az ún. midcult filmeket pontosan erre találták ki. E kettő határmezsgyéjén egyensúlyoznak: egyszerre szolgálják ki a tömeg- és egyszerre a művészfilmes közönség igényét. Mivel a határok elmosódnak Nolan filmjei tanmesék lehetnek arról, hogy posztmodern világunkban mit jelent szerzőnek lenni.[4] És valóban: hősei gyakran megszállottak, akik varázslat, álom és valóság közt keresik helyüket a világban. A végletekig kicentizett, ugyanakkor rendesen megkavart narrációs technika, valamint a nyitva hagyott befejezések mind-mind folyamatos kétségek közt lebegtetik a nézőt és ezáltal is ezt a gondolatmenetet erősítik.

Ezzel el is érkeztünk A tökéletes trükk című filmhez. A történet végtelenül egyszerű: két bűvész párharcát láthatjuk kibontakozni. A vérre menő küzdelem a nézők kegyeiért folyik: ki tud nagyobb termet megtölteni. Ehhez azonban mind jobb és jobb trükkökre van szükség. Megszállott hősből ezúttal kettő is akad: Angier (Hugh Jackman) és Borden (Christian Bale) személyében.[5]A filmre végig a kettősség lesz jellemző. Már azt is nehéz eldönteni kettejük közül ki a film igazi főszereplője. Egyik pillanatban Jackman, a másikban Bale karakterének szurkolunk, de rá kell jönnünk egyik se több vagy jobb a másiknál. A narráció szintén keszekusza: „a riválisa meggyilkolásának vádjával börtönbe került Borden Angier naplóját olvassa, amit amaz Borden naplójának olvasása közben írt néhány évvel korábban.”[6] Így ezeket a naplóbejegyzéseket látjuk megelevenedni kettős flashbackek segítségével.[7] A történet tehát egy rejtélyes halálesettel indít, mely a nézők szeme előtt sem világos, hogy miképp zajlott le. De ugyanúgy rejtélyes a cselekmény azon indikátora, mely szintén egy feltételezett gyilkosságból indul ki (mi látjuk, de megkérdőjelezhető a szándékosság megléte) és amely végül a két barát párharcához vezet. Aztán ott vannak még a nők, akik kettős játékot űznek a férfiakkal. Mi nézők meg kapkodhatjuk a fejünket, ki kivel van. Értelmezhető a film úgyis, mint riválisfilm. A két bűvész űzhetne teljesen más foglalkozást is, ha arról van szó, hogy meddig mehet el az ember a fanatizmusával és, hogy megéri-e tönkretennie az embernek mindent maga körül a siker érdekében (lásd Szirmai Gergely videóját).[8] Csak hogy nem lenne midcult-film, ha itt nem többről lenne szó! Ha megvizsgálunk pár kérdést a filmmel kapcsolatban, igen érdekes megoldásra jutunk.

Miért bűvészek? Miért tizenkilencedik századvégi bűvészek? A válasz: ekkor még épp csak megszületőben volt a mozi. A szemfényvesztés még a bűvészek kiváltsága volt: ők hitették el a nézőkkel azt, hogy amit látnak az a valóság, megfeledkezve arról, hogy csak egy jól konstruált trükknek az áldozatai. Ez a gondolatmenet tökéletesen egybevág a korábban említett filmművészet-felfogással. Hiszen a bűvészek között megtaláljuk az egyedi ötletből alkotót és azt, aki a technikai újdonsággal ellensúlyozza majd kreativitásának hiányát. Ők egy-egy hollywoodi rendező szerzői képének felelnek majd meg, valamelyikőjük sorsa pedig bukásra van ítélve. [9] Érdemes még szót ejteni a háttérben kibontakozó párharcról is Tesla és Edison között. Utóbbit ugyan nem látjuk közvetlenül a vásznon csak az embereit, amint megfigyelnek. Tesla alkotószellemének tanúi lehetünk, a végén azonban mégis neki kell összecsomagolni. Ne feledjük azt sem, hogy Edison csinált valódi üzleti modellt a filmkészítésből! Jelen filmmel kapcsolatban így ez a gondolatmenet is kettős bizonyságot nyert.

Már csak arra kell vigyázni, hogy a rendező belső küzdelme, a filmben látható csavaros narrációs technika és a rideg atmoszféra ne menjen az élvezhetőség rovására. Ez a két Batman közé beiktatott darab önigazolásnak megfelelő volt, de mi nézők általában azt szeretjük, ha nekünk közölnek. De A Sötét lovagtól kezdve úgy tűnik, Christopher Nolan megtalálta a maga útját.

[1] A tökéletlen trükk, közzétéve: HollywoodNewsAgency által, 2014.09.20. link: http://www.youtube.com/watch?v=aR4MNLWIy5g

[2] Pápai Zsolt, A tökéletes trükk, Filmvilág 2007/01, 56. online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8859

[3] Schreiber András, Felhő a feje fölött, Filmvilág, 2010/09, 20–22. online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10388

[4] Huber Zoltán, Privát Batman, Nolan avagy a szerzőiség, Filmvilág, 2012/08, 20–23. online: http://www.filmvilag.hu/xista_frame.php?cikk_id=11163

[5] V.ö., Pápai, i. m.

[6] Pápai, i. m.

[7] V.ö,, uo.

[8] V.ö., A tökéletlen trükk, i. m.

[9] V.ö., Pápai, i. m., valamint v.ö., Huber, i. m.