Bevallom amikor annak idején elhatároztam, hogy bizonyos cikkeimnél bevezetem ezt az úgynevezett tabumentes jelzőt, nem hittem volna hogy ezt majd ennyiszer és ilyen sűrűn fogom majd alkalmazni. A tabumentes jelzőt általában olyan alkotások esetében szoktam használni, amelyek valamilyen szexuális jellegű tartalommal rendelkeznek. Illetve ha valamilyen társadalmilag érzékeny dologgal foglalkoznak. Ezért lett például tabumentes cikk A gyűrűk ura: A hatalom gyűrűi és az új Kishableány film is.

Természetesen az ilyen tabumentes cikkeknél mindig sokkal szabadabban fogalmazok, mint amúgy, így ezekben a cikkekben sok olyan kifejezés található, ami egyesek számára esetleg visszatetszést válthat ki. Szóval mindenki tudhatja, hogy mire számítson. Bevallom sokat gondolkoztam azon, hogy miként kezdjek neki ennek a cikknek. Ugyanis a jelenlegi írás alanyául szolgáló alkotás, nevezetesen a Lloyd, a belső szörnyeteg, amire a továbbiakban csak, mint Lloyd fogok hivatkozni, olyan dolgokat tartalmaz, amik úgy érzem ismét megérdemlik azt a bizonyos tabumentes jelzőt.

Nem fogok feleslegesen kertelni. A Lloyd egy nagyon rossz alkotás lett. Noha nem állítom, hogy nincs ennél rosszabb könyv, azonban komolyan felötlött bennem, hogy ezt így ebben a formájában mégis hogyan engedhették ki? Az pedig, hogy sok helyen láttam róla ömlengős, már-már egyenesen felszopkodós kritikákat, csak még inkább elgondolkodtatott. Persze értem én, illetve nem, pont hogy nem értem csak legfeljebb elfogadom, hogy valakinek tetszik ez az úgynevezett alkotás. Na de bazdmeg nem akarom elhinni, hogy rajtam kívül senki más nem látja azokat az ordas nagy hibákat, amikkel a Lloyd rendelkezik. Vagy ami még rosszabb, hogy bizony sokan mások is látják, csak egyszerűen nem merik nyíltan szóvá tenni.

Beszéljünk akkor egy kicsit az alkotóról, Aurora Lewis Turner-ről, aki egyébként egy újabb álnéven tevékenykedő magyar szerző. Habár úgy tudom a valódi keresztnevét már nem titkolja, viszont én ezt most nem kívánom felfedni, akit esetleg érdekel az utána tud ennek nézni. Emellett azt is lehet tudni, hogy házasságban él és vannak gyerekei, illetve magyar szakon szerzett doktori fokozatot. Valamint ő is meglehetősen aktív a különböző közösségi médiás felületeken és bizonyos alkotásait a közönsége bevonásával együtt írja. Bár amennyire én tudom a Lloyd esetében ez nem így volt. Illetve a teljesség kedvéért annyit érdemes még tudni, hogy anno Aurora készített videóinterjúkat kezdő magyar írókkal, amikben jómagam is feltűntem, noha azt nem tudom, hogy a cikk olvasásának pillanatában elérhető-e még az a videó. Ám akkor most térjünk is rá magára a konkrét alkotásra.

Szóval a Lloyd egy afféle spinoff, előzménytörténet Aurora egy másik alkotása, a Bolygó keringő trilógiához. Ugyan speciel én nem olvastam egyik Bolygó keringő könyvet sem, így bevallom sokkal elnézőbb voltam a Lloyddal, mint azt maga az alkotás egyébként megérdemelné, mivel sok esetben érződött rajta, hogy van itt egy másik kapcsolódó alkotás, ami feltételezem jobban kifejti a Lloydban is látható dolgokat. Habár ez valahol felveti annak a kérdését is, hogy a Lloyd úgy egyébként mint önálló mű, mennyire állja meg a helyét? Persze én azt is megértem, hogyha egy szerző úgymond megjutalmazza a rajongóit azzal, hogy kiad egy olyan írást, ami valamilyen formában kapcsolódik egy másik alkotásához, így pedig a rajongók többlet információhoz jutnak. De az sem feltétlenül ördögtől való gondolat, hogy ezáltal késztessék arra a közönséget, hogy vegye meg az adott író többi könyvét is. Speciel például a Star Wars esetében is valami hasonlót csinálnak.

Ami pedig magát a történetet illeti, előtte a rend kedvéért azért muszáj megemlítenem, hogy spoilerezni fogok. Méghozzá durván. Szóval a Lloyd története alapvetően arról szól, hogy adott egy scifi-fantasy hibrid világ, amiben az emberiség különböző bolygókon lakik és vannak közöttük különleges képességekkel rendelkező egyedek, akik valamiért háborúban állnak a kvázi sima emberekkel. Ebbe a konfliktusba kerül bele Lloyd, aki hol az egyik, hol pedig a másik oldalt segíti. Merthogy történetesen Lloyd is egy ilyen különleges valaki, aki speciel sebezhetetlen, vagy legalábbis regenerálódik és át tud alakulni, egy medveszörny szerű lénnyé, ami olyankor általában mindenkit ki szokott nyírni.

Persze ez így elsőre talán nem hangzik rosszul, ám a helyzet az, hogy az egész alkotás valami olyan kurva unalmas és érdektelen, hogy az valami elképesztő. Eleve az előzménytörténet jellege miatt a közönség tudja, hogy a főszereplővel úgy különösebben nem történhet semmi. Viszont ez még meg van fejelve azzal is, hogy Lloyd a képességei miatt olyan erős, hogy konkrétan semmi sem jelent akadályt számára. Eleve nincs egy valamire való antagonista, akitől tartanunk kellene. Ráadásul a könyv ehhez képest, vagy éppenséggel pont emiatt még indokolatlanul hosszú is. Úgy gondolom, hogy olyan százötven oldalt simán ki lehetne húzni belőle.

És akkor még mindehhez hozzájön az is, hogy a Lloyd úgy nem mellesleg szintén egy afféle maszturbációs fantazmagória. Amivel önmagában véve nem feltétlenül lenne baj. Csak újfent miért kellett ezt ilyen igénytelen módon kivitelezni? Merthogy ahogy a borító hátulján is fel van tüntetve, ez az alkotás egy kicsit gore, vagyis fröcsög benne a vér meg tele van szex jelentekkel. Bár igaz valamiért a szex jelenetek messze nem olyan explicitek mint amúgy lehetnének. Sokszor úgy tűnik mintha Aurora itt valamiért átment volna szemérmesbe. De ezek a dolgok is annyira túl vannak tolva és egy idő után olyan céltalanokká válnak, hogy egyszerűen unalmasak és érdektelenek lesznek.

Na és akkor ott van maga a főszereplő Lloyd. Fú baszki! Oké, mint említettem ez egy maszturbációs fantazmagória, így természetesen Lloyd egy amolyan tipikus alfahím. Mármint az a suttyó, kissé favágós kinézetű, atléta trikós mindenre és mindenkire szaró redneck tuskó, aki folyton csak piál meg drogozik és persze csajozik össze-vissza. Természetesen különösebb erőfeszítés nélkül megkap minden nőt. Ja és ami a legfontosabb, hogy kvázi a medvemágiája miatt Lloyd nem tud berúgni. Nem kell edzenie, de mégis izmos marad. Ó és a legjobb, hogy fürdenie sem feltétlenül kell, mert a mágiája miatt mindig tiszta és illatos. Micsoda? Hú, na itt volt az a pont, amikor úgy éreztem, hogy szintet lépet ez a műfaj.

Szóval ja, Lloyd egyáltalán nem egy szimpatikus karakter. Nincs semmilyen fejlődési íve, de nem is tudunk miért izgulni miatta. Na de a többi körülötte lévő szereplő is megéri ám a pénzét. Ha már itt tartunk, akkor ott vannak azok az agyhalott debil katonák, vagy hadsereg vagy mi, akik pontosan tudják, hogy Lloyd mire képes és már sokszor el is intézte őket. Ennek ellenére mégis mindig ugyanazzal a módszerrel mennek ellene aztán csodálkoznak, hogy mindig halomra gyilkolja őket. Egy idő után ez is már unalmas és fárasztó. Bevallom a könyv felénél muszáj voltam tartani egy kis szünetet és két másik könyvet elolvasni és utána is többször megfordult a fejemben, hogy félbehagyom a könyv olvasását. De nem!

Valamint muszáj megemlítenem azt is, hogy a könyv olvasása során sokszor találkoztam elgépelésnek tűnő részekkel. De nagyon furán megfogalmazott mondatokba is belefutottam, amikre így most nehéz lenne példát hozni, de nagyjából olyan mintha lemaradtak volna konkrét ragok vagy szavak. Persze ha valaki nagyon szeretné, akkor be lehet ezt tudni egyfajta alkotói sajátosságnak Aurora részéről. Azonban figyelembe véve, hogy magyar szakon végzett és hogy a Lloyd már a sokadik könyve, amit úgy egyébként szerkesztő és lektor is látott. Szóval ez azért fel kéne hogy vessen bizonyos kérdéseket.

Arról meg már inkább ne is beszéljünk, hogy az egész könyv csak úgy hemzseg a logikai hibáktól. De még így annak ellenére is, hogyha valaki figyelembe veszi a Bolygó keringő trilógia esetleges eseményeit. Például hogy Lloyd bár összevissza kúrogat mindenkit, természetesen persze óvszer nélkül, mert hát egy igazi férfi csak úgy szexel ugyebár. Mégis az állítólag kétszáz év alatt amióta a könyv szerint él, még egyszer sem volt egy hozzá hasonló gyereke? Illetve bocsánat egyszer született egy ilyen a második szerelmétől. De ezt a szálat utána olyan gyorsan lerendezték, mintha nem is lett volna. Nehogy már a végén még valami izgalmas morális dilemmát is kapjon a közönség.

Egyébként ha szabad megjegyeznem, bár ha nem szabad akkor is megjegyzem, hogy újabban nagyon sok esetben tapasztalom azt a jelenséget az egyes magyar szerzős alkotásokban, hogy bár nem feltétlenül rossz az, ami bennük van és speciel még akár az alapötlet, amire fel van húzva az egész könyv is jó. Azonban az egész alkotás szinte még azelőtt érdektelenségbe és unalomba fullad mielőtt egyáltalán tényleg el is kezdődne. Márpedig ahogyan azt egyszer egy számomra mérvadó szakembertől hallottam „nem az a baj, hogyha egy alkotás rossz, hanem hogyha érdektelen”.

VÉGSZÓ

Őszintén szólva nem nagyon tudom, hogy mit lehetne még ehhez hozzáfűzni. Vagy hogy egyáltalán kellene. Ugyanis bevallom a Lloyd volt az az alkotás, aminél komolyan elgondolkoztam azon, hogy kell-e ez nekem? Hiszen a pocsék könyvek már önmagukban is elveszik az ember életkedvét. Szóval abszolút megértem azokat a blogokat, kritikusokat, akik inkább tartózkodnak a magyar szerzős alkotásoktól. Azonban én személy szerint úgy gondolom, hogy igenis el kell mondani, hogyha valami nem oké. Függetlenül a következményektől. Mert inkább legyen valamiről egy rendesen megfogalmazott kvázi negatív vélemény, mintsem sok szarul megírt úgymond pozitív kritika.