A Blue Sky Studios neve ismerősen csenghet az animációs filmek rajongóinak, hiszen olyan népszerű alkotások kötődnek a nevükhöz, mint a Jégkorszak-sorozat, a Robotok, a Horton, a Rio, a Kémesítve, vagy a Snoopy és Charlie Brown – A Peanuts film. Ám az egykor szebb napokat látott stúdió sorsa megpecsételődött, amikor a Disney felvásárolta a 20th Century Foxot, és hogy mérsékeljék a koronavírusjárvány okozta veszteségeiket, a stúdió bezárása mellett döntöttek 2021-ben. Amelyik projektjüket nem vette át a Disney, azt elkaszálták: így járt többek között az ND Stevenson díjnyertes képregénye, a Nimona alapján készülő adaptáció is. De végül az Annapurna Pictures és a Netflix felkarolta a filmet, így két évvel a Blue Sky bezárása után végre a nagyközönség is láthatja Nimona kalandjait.

Ballister élete legfontosabb napjára készül: sok évnyi kemény kiképzés után az a megtiszteltetés éri, hogy első közrendűként csatlakozhat Gloreth lovagjai, a birodalom elit védelmezői közé. De a jeles nap hamar rémálommá változik, amikor az avatási ceremónián akaratán kívül megöli a királynőt. Miközben próbál elrejtőzni az őrá vadászó hatóságok elől, Ballister váratlan helyről kap segítséget: betoppan hozzá egy rejtélyes lány, Nimona, aki felajánlja neki, hogy szárnysegédje lesz a bosszúhadjáratában. Persze hamar kiderül, hogy a különc külső és viselkedés mögött félelmetes erő lapul, ugyanis Nimona alakváltó, aki bármilyen állati, vagy emberi alakot képes magára ölteni. A furcsa páros egyesíti erejét, hogy tisztázzák Ballistert a vádak alól, és hogy kiderítsék, ki akarta elárulni őt.

Az már a bevezetőből is kiolvasható, hogy a Nimona meglehetősen rögös utat járt végig a bemutatóig, ami nem volt mentes a különböző akadályoktól. Ironikus módon viszont pont emiatt a film elkészülésének kálváriája bizonyos szempontból párhuzamba állítható a film hőseinek történetével. Ugyanis a Nimona központi témája a kirekesztettség és a mássággal szembeni előítéletek. Kevés borzalmasabb érzés van annál, amikor az embert azért nem fogadják el, mert más, mint a többiek, „nem normális”, vagy a kinézete, a származása, a neme vagy bármi más miatt úgy aggatnak jelzőket valakire, hogy nem is veszik a fáradtságot ahhoz, hogy közelebbről is megismerjék. És ha mindezt valaki hosszabb távon, vagy akár egész életében kénytelen elviselni, az nem múlik el maradandó lelki sérülések nélkül.

A maga módján a film mindkét hőse az előítéletektől szenved. Nimonára egész életében szörnyetegként tekintettek, így hát érthető, hogy nem sok szimpátiát érez az emberek iránt. De mélyen legbelül ő is csak arra vágyik, hogy valaki végre elfogadja őt olyannak, amilyen. Ballister pedig közrendű származása miatt érzi azt, hogy nem méltó mások elismerésére, és miután rá akarják kenni a királynő megölését, úgy érzi, hogy igaza volt azoknak, akik végig kételkedtek benne (az pedig már csak só a sebbe, hogy a legjobb barátja és szerelme, Ambrosius vezeti a nyomozást ellene). Az ő karakterívük és jellemfejlődésük a szíve-lelke az egész filmnek, a kettejük közötti interakciók pedig viccesek, de meghatóak is tudnak lenni. Mindehhez rengeteget hozzátesz Chloë Grace Moretz és Riz Ahmed alakítása is, akik remek párost alkotnak (szerencsére a magyar szinkronra sem lehet panaszunk, Csifó Dorina és Seszták Szabolcs is kiváló munkát végeztek). Említést érdemel még az „arany ifjú” Ambrosius, akinek egy egészen másfajta konfliktussal kell szembenéznie: választania kell a kötelességtudat és a szíve, vagyis a Ballister iránt táplált érzései között.

Ami a karaktereken kívül még igazán megragadott a filmben, az a világa, ami a középkori fantasyk és a futurisztikus sci-fik érdekes keveréke, ahol a páncélos lovagok táltos paripa helyett lebegő motorokon vágtatnak az égbe törő felhőkarcolók és kastélyok között. Az animáció kellően egyedi, és szerencsére nem a minél valósághűbb, hanem inkább a stilizált, „rajzfilmesebb” ábrázolásra törekszik, az akciójelenetek pedig kellően látványosak és dinamikusak. A soundtrack pedig igazodik Nimona lázadó szellemiségéhez, így a hagyományosabb aláfestő zenék mellett találunk rap- és punkdalokat is.

Bár a Nimona nem adaptálta egy az egyben ND Stevenson képregényét, végső soron ez egyáltalán nem baj, hiszen az üzenet, amit megfogalmaz az elfogadásról, talán nem is lehetne aktuálisabb, mint most. És biztosan lesznek, akik erre azt fogják mondani, hogy érzékenyítés meg „woke baromság”, de ez nem számít: ha csak néhány embert meggyőz arról a film, hogy az előítéletek sulykolása helyett inkább álljunk meg, és ismerjük meg jobban a másikat, akkor már megérte az Annapurnának és a Netflixnek megmenteni a projektet.